A tűzijáték tíz perc múlva véget ér, a kordonokat elviszik, másnap pedig a pékség ugyanúgy kinyit. Az ország viszont marad – már ha vigyázunk rá. Vezércikk arról, mit üzen Szent István öröksége a látványosságok mögött.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Holnap este felnézünk az égre.
Lesz, aki a tűzijátékot nézi. Lesz, aki az árát számolja. Lesz, aki gyerekkel a nyakában csodálja, más pedig legyint rá, hogy ugyan, ennyi pénzből mi minden mást lehetne csinálni.
Minden évben ugyanaz a vita. Csak az összegek változnak.
Pedig augusztus 20. ennél sokkal makacsabb ünnep.
Mert a tűzijáték tíz perc múlva véget ér
A színpadot szétszedik. A kordont elviszik. Másnap a rakparton ugyanúgy mennek az autók, a pékség ugyanúgy kinyit, az ember ugyanúgy elindul dolgozni.
Az ország viszont marad.
Már ha vigyázunk rá.
Szent István örökségét hajlamosak vagyunk valami távoli, történelemkönyvi történetként kezelni. Korona, államalapítás, vármegyék, kereszténység. Szép szavak, ünnepi beszédekhez megfelelően patinás kifejezések.
Pedig az államalapításnak van egy sokkal egyszerűbb üzenete is: a káoszból rendet kell teremteni.
Nem egyszer. Folyamatosan.
Egy ország ugyanis nem azért működik, mert van zászlaja, alkotmánya és parlamentje. Ezek nélkül persze nincs állam. De attól még nem lesz belőle működő közösség.
Ahhoz kell valami más is.
Kell az az ember, aki reggel kinyitja a boltot. A tanár, aki szeptemberben megint belép az osztályterembe. Az ápoló, aki éjszaka is ott van a beteg mellett. A gazda, aki akkor is kimegy a földre, amikor már hetek óta az eget nézi esőért. A katona, aki szolgálatba áll. Az anya, aki összetartja a családot. Az apa, aki akkor is hazaviszi a fizetését, amikor senki nem tapsol neki.
És kell az is, hogy legalább néha képesek legyünk úgy gondolni erre az országra, mint valamire, ami nem a mindenkori politikai győztes tulajdona.
Hanem a miénk. Mindannyiunké.
Ez most különösen nehéz mondat.
A káoszból rendet kell teremteni
Mert szinte mindent politikai mezben látunk. Ha valaki szereti a nemzeti ünnepet, már megpróbáljuk kitalálni, kire szavaz. Ha kritizálja a tűzijátékot, rögtön táborba soroljuk. Ha kimondja azt a szót, hogy haza, az egyik oldal gyanakodni kezd. Ha kimondja azt, hogy jogállam, a másik.
Mintha már egyetlen szavunk sem maradt volna, amit ne foglalt volna le valamelyik politikai oldal.
Pedig a haza nem pártlogó. És az állam sem zsákmány.
Az állam annak az ígérete, hogy van valamiféle rend közöttünk. Hogy az erősebbnek is vannak korlátai. Hogy a gyengébbnek is van joga. Hogy a közpénz valóban közös pénz. Hogy a törvény nem hangulat kérdése. Hogy aki ma hatalmon van, tudja: egyszer nem lesz ott. És hogy aki ma ellenzékben van, azt is érti: az ország akkor is az övé, ha éppen nem ő irányítja.
Ez lenne az a minimum, amely nélkül minden ünnepi beszéd üres.
Szomorú lenne, ha augusztus 20-áról csak ennyit tudnánk mondani: mennyibe került, hány percig tartott, vagy melyik politikus mit mondott róla. Mert egy több mint ezeréves ország létezése ennél többet érdemel.
A magyar történelemben volt tatárjárás, török megszállás, szabadságharc, világháború, diktatúra, országcsonkítás, forradalom és rendszerváltás. Más nyelven beszéltek körülöttünk a birodalmak, más címerek kerültek a hivatalokra, más zászlók vonultak át az utcáinkon.
És mégis itt vagyunk.
Ez nem valamiféle romantikus csoda. Ehhez minden nemzedéknek hozzá kellett tennie valamit. Valaki házat épített. Valaki gyereket nevelt. Valaki könyvet írt. Valaki földet művelt. Valaki templomot állított. Valaki megvédte a faluját. Valaki egyszerűen csak nem ment el akkor sem, amikor könnyebb lett volna.
Egy ország így marad meg. Nem egyetlen nagy történelmi pillanatban, hanem milliónyi hétköznapi döntésben. Abban, hogy amit kaptál, nem hagyod rosszabb állapotban magad után.
Talán ez a legfontosabb kérdés augusztus 20. előtt.
Nem az, hogy elég nagy lesz-e a tűzijáték.
Hanem az, hogy mi mit adunk tovább ebből az országból.
Több bizalmat vagy több gyűlöletet?
Több rendet vagy több káoszt?
Több hitet vagy több cinizmust?
A haza nem pártlogó
Olyan Magyarországot, ahol az ellenfél automatikusan ellenség, vagy olyat, ahol még mindig képesek vagyunk egy asztalhoz ülni?
Mert Szent István államot alapított. Nekünk nem kell újra megalapítanunk.
Nekünk csak nem szabad elrontanunk.
Holnap felnézhetünk az égre. Gyönyörködhetünk a fényekben, vitatkozhatunk a költségeken, ehetünk egy szelet ország tortáját, megszeghetjük az új kenyeret.
Aztán másnap reggel kezdődik az igazán fontos része.
Újra országot kell építeni.
