Néhány órán belül három utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt kellett intézkedniük a magyar Gripeneknek pénteken. A NATO két egymást követő időpontban rendelt el ALPHA SCRAMBLE-riasztást, a vadászgépek pedig a szerb és a román határ térségében is járőröztek. Eközben Európa több országában folytatódik a bombariadók sorozata: csütörtökön a bukaresti repülőtéren is három fenyegetést vizsgáltak a hatóságok.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Újabb részleteket közölt pénteken Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a magyar légierőt érintő rendkívüli eseményekről. Tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség Gripenjei éppen kiképzési repülésen vettek részt, amikor több, civil utasszállítókat érintő bombafenyegetés miatt is intézkedniük kellett.
Az első NATO ALPHA SCRAMBLE-riasztás 9 óra 48 perckor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt. A magyar vadászgépek Kaposvár térségében kezdték meg az utasszállító kísérését.
Miután a repülőgép Szerbia irányába elhagyta a magyar légteret, a NATO további légi járőrözést rendelt el a magyar–szerb határ közelében.
Nem sokkal később, 10 óra 33 perckor újabb riasztás következett. Ezúttal két, Prágából induló utasszállítót érintett a bombafenyegetés: az egyik járat Ciprusra, a másik Bukarestbe tartott.
A két repülőgép 10 óra 45 perc körül Románia irányába hagyta el Magyarország légterét. Ezt követően a NATO a magyar–román határ térségében is légi járőrözést rendelt el.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség vadászgépei mindhárom esetben készen álltak a szükséges feladatok végrehajtására.
A pénteki események egy egész Európát érintő bombafenyegetési hullámba illeszkednek. Már az előző napon is több rendkívüli intézkedésre volt szükség a kontinens repülőterein.
Három bombafenyegetés egyetlen nap alatt Bukarestben
Két bombafenyegetést jelentettek november 5-én is, csütörtök este a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren. Az egyik riasztás egy KLM-járatot érintett, amely Tel-Avivba tartott, és Bukarestben köztes leszállást végzett.
A Román Rádió beszámolója szerint a pilótákat tájékoztatták a fenyegetésről. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) már az előzetes értékelés során valószínűtlennek tartotta, hogy valódi veszély állna fenn.
A személyzet azonban a légitársasággal folytatott egyeztetés után, a járat úti célját is figyelembe véve, kérte a repülőgép tűzszerészeti átvizsgálását.
Az ellenőrzés során sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat nem találtak.
A másik esti fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért a román hatóságok nem tartottak szükségesnek külön biztonsági intézkedést.
Már délelőtt válságstábot kellett felállítani
A bukaresti repülőtéren csütörtök délelőtt is rendkívüli intézkedésekre volt szükség.
Az Agerpres román hírügynökség jelentése szerint egy Milánóból érkező Wizz Air-járat személyzete 11 óra 9 perckor értesítette az irányítótornyot a bombafenyegetésről.
A repülőtéren azonnal válságstábot hoztak létre. A gép 182 utasát és hétfős személyzetét leszállították, majd a tűzszerészek részletesen átvizsgálták a repülőgépet.
A fenyegetés végül ebben az esetben sem igazolódott be.
Európa-szerte repülőjáratokat térítettek el
A bukaresti esetek egy kiterjedtebb fenyegetéssorozat részét képezik.
A Reuters összesítése szerint november első napjaiban számos európai légitársaság járatait érte bombafenyegetés, többek között a Ryanair, a Finnair, az Aer Lingus és a Wizz Air gépeit.
Ahogyan arról beszámoltunk, csütörtökön egy Dublinból Rómába tartó Aer Lingus-járatot például a franciaországi Évreux katonai repülőterére irányítottak át. A fedélzeten 151 utas és hatfős személyzet tartózkodott, valamennyien biztonságban voltak.
A fenyegetések miatt több országban katonai repülőgépeket is mozgósítottak, valamint rendkívüli repülőtéri ellenőrzéseket rendeltek el.
Magyarország korábban is érintett volt
November 2-án a Wizz Air London-Lutonból Szófiába tartó járata bombafenyegetés miatt megszakította útját, és Budapesten szállt le.
A NATO légvédelmi készenléti rendszerében riasztást rendeltek el, a Magyar Honvédség Gripen vadászgépe pedig a repülőgép biztonságos leszállását biztosította.
A hatósági ellenőrzés során nem találtak robbanószerkezetet.
Az európai fenyegetések hátterében álló személyeket egyelőre nem azonosították, és az sem tisztázott, hogy az egyes esetek összefüggnek-e egymással.
A riasztások ugyanakkor akkor is jelentős fennakadásokat okoznak a légiközlekedésben, ha végül hamisnak bizonyulnak.





