Már Litvánia felett járt az Air Serbia Moszkvába tartó utasszállítója, amikor váratlanul visszarendelték Belgrádba. A fedélzeten több magas rangú szerb politikus is utazott, köztük Aleksandar Vulin volt miniszterelnök-helyettes, aki a sajtóértesülések szerint a kötelező biztonsági ellenőrzést megkerülve szállhatott fel. A politikus tagadja a vádakat, és politikai leszámolást emleget.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Biztonsági okokból visszafordították az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó JU134-es járatát november 3-án este. A repülőgép 18 óra 48 perckor szállt fel a Nikola Tesla repülőtérről, és már Litvánia felett haladt, amikor utasítást kapott a visszatérésre.
A Reuters beszámolója szerint a légitársaság megerősítette, hogy egy utassal kapcsolatban további biztonsági ellenőrzések váltak szükségessé. A vállalat ugyanakkor nem nevezte meg az érintettet.
A Nova.rs értesüléseire hivatkozó szerb N1 televízió szerint Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának vezetője úgy juthatott fel a repülőgépre, hogy nem esett át az előírt biztonsági ellenőrzésen.
A portál úgy tudja, hogy a mulasztást Milan Kuč, a belgrádi repülőtér biztonsági igazgatója fedezte fel a kamerafelvételeken, majd elrendelte a járat visszafordítását.
Vulin politikai leszámolásról beszél
A volt miniszterelnök-helyettes határozottan visszautasította az állításokat. Az Informer televíziónak adott nyilatkozatában politikailag motivált támadásnak nevezte a történteket.
Elmondása szerint a repülőúton aludt, és csak akkor értesült a visszafordításról, amikor már Belgrádban voltak. Állítása szerint az ismételt ellenőrzések során sem találtak nála semmilyen szabálytalanságot.
Vulin közölte, hogy hivatalos útra indult Moszkvába, ahol a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodás meghosszabbításáról kívánt tárgyalni.
Fontos gáztárgyalásokat is érintett a visszafordítás
A repülőgépen utazott Dušan Bajatović, a Srbijagas állami gázipari vállalat vezetője, valamint Nenad Popović szerb politikus is.
Bajatović az N1 televíziónak elmondta, hogy a mintegy 150 utast és csomagjaikat a visszaérkezés után ismét átvizsgálták.
Moszkvai útjának célja a téli földgázellátás biztosítása és az Oroszországgal fennálló fizetési problémák rendezése volt.
Az Air Serbia közölte, hogy a személyzet az előírásoknak megfelelően járt el. A járat a további ellenőrzéseket követően, szerda hajnalban folytathatta útját Moszkvába.





