Pontosan egy hét telt el azóta, hogy elindítottuk a hetediknap.hu-t. Megvallom őszintén: nagyon izgultunk.

Persze, az ember tervez. Hónapokon át ötletel, ír, vitatkozik, fejleszt, javít, újrakezd. Nézi a monitort éjszaka, amikor már mindenki más alszik, és próbálja elképzelni, milyen lesz, amikor egyszer csak nem mi nézzük az oldalt, hanem Ti.

Mert egy újság valódi vizsgája nem az, amikor elkészül.

Hanem amikor találkozik az olvasóval.

És bennünk volt egy ennél sokkal nehezebb kérdés is: kell-e még egyáltalán egy új magyar hírportál?

Hiszen van belőlük elég.

Mi azonban nem még egyet akartunk.

Nem azért jöttünk, hogy beálljunk a sorba

A Hetedik Nap indulásakor valami egészen egyszerűt fogalmaztunk meg magunknak: szeretnénk egy helyet, ahol még lehet gondolkodni.

Ahol lehet kérdezni. Ahol lehet vitatkozni. Ahol lehet akár egymással sem egyetérteni.

És ahol mindezt úgy lehet megtenni, hogy közben nem kell gyűlölni azt, aki mást gondol.

Mert valami nagyon félrement a közbeszédünkben.

Ma sokszor már nem arra vagyunk kíváncsiak, mit mondott a másik, hanem arra, melyik táborhoz tartozik. Nem az érveit vizsgáljuk, hanem a címkét keressük rajta. Barát vagy ellenség. Jobboldali vagy baloldali. Velünk vagy ellenünk.

Pedig a világ ennél sokkal bonyolultabb.

És az igazság is fontosabb annál, hogy bármelyik politikai tábor kizárólagos tulajdonának tekintsük.

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy hallgatunk

Mi keresztény szemmel nézzük a világot. Ezt nem rejtjük el, nem írjuk apró betűvel az impresszumba, és nem is kérünk érte bocsánatot.

De számomra a kereszténység soha nem jelenthet szellemi kényelmességet.

Nem jelentheti azt, hogy nem kérdezünk.

Nem jelentheti azt, hogy amit „a mieink” mondanak, arra automatikusan rábólintunk.

És főleg nem jelentheti azt, hogy amikor valami nincs rendben, akkor a lojalitás nevében inkább csendben maradunk.

A hit nem elveszi a józanságunkat. Éppen ellenkezőleg: felelősséget ad mellé.

Pál apostol Timóteushoz írt szavai talán ma is pontosabban fogalmaznak, mint bármilyen szerkesztőségi program:

„Isten ugyanis nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

Erő.

Szeretet.

Józanság.

Ha három szóban kellene összefoglalnom, milyen lapot szeretnénk készíteni, ennél jobb hármat aligha találnék.

Legyen erőnk kimondani azt, amit igaznak gondolunk.

Legyen bennünk annyi szeretet, hogy közben ne akarjuk megsemmisíteni azt, aki nem ért velünk egyet.

És legyen elég józanságunk ahhoz, hogy időnként saját magunktól is megkérdezzük:

biztosan igazunk van?

Aztán megérkeztetek Ti...

Az első hét minden várakozásunkat felülmúlta.

Olvastátok a cikkeinket, megosztottátok őket, írtatok nekünk, kommenteltetek, feliratkoztatok a hírlevelünkre. Volt, aki egyetértett velünk, volt, aki vitatkozott, és olyan is, aki egyszerűen csak annyit írt: végre.

A publicisztikáinkra érkező reakciókból pedig valami nagyon fontosat értettünk meg.

Az emberek még akarnak gondolkodni.

Nem csak hírcímeket akarnak végiggörgetni. Nem csak harminc másodpercnyi felháborodást akarnak a következő harminc másodpercnyi felháborodás előtt.

Beszélgetni akarnak.

Érteni akarják, mi történik körülöttük.

És igen: nagyon sokan szeretnék úgy látni a világ eseményeit, hogy közben a hitük, a nemzetük, a családjuk és az értékeik nem valami szégyellnivaló, múlt századi poggyászként jelennek meg.

Ezért érzem egy hét után azt, hogy a Hetedik Napnak helye van.

Nem azért, mert mi mindenkinél okosabbak lennénk.

Nem azért, mert nálunk lenne a végső igazság.

Hanem azért, mert merünk kérdezni, merünk állítani, és reményeink szerint lesz erőnk időnként saját magunkat is megkérdőjelezni.

A technológia eszköz. Az ember marad a középpontban

A Hetedik Nap a technológiához való viszonyában is más utat választott.

Nem félünk attól a világtól, amely éppen megszületik körülöttünk. Használjuk a mesterséges intelligencia lehetőségeit, új megoldásokat építünk be, hírfelolvasóval és más kényelmi funkciókkal próbáljuk elérhetőbbé tenni a tartalmainkat.

De egy dolgot már az elején szeretnénk világossá tenni.

A technológia nálunk eszköz. Nem világnézet.

Egyetlen algoritmus sem tud helyettünk hinni.

Nem tud helyettünk felelősséget vállalni.

Nem tud helyettünk erkölcsi döntéseket hozni.

És nem tudja eldönteni, milyen világot szeretnénk a gyerekeinkre hagyni.

Azt továbbra is nekünk, embereknek kell eldöntenünk.

Hét nap után

Egy hete még azt kérdeztem magamtól: vajon lesz-e, aki velünk tart?

Ma már tudom a választ: itt vagytok.

És ezért szeretnék most egyszerűen csak köszönetet mondani.

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, amit írtunk.

Köszönöm annak, aki továbbadta. Annak is, aki vitatkozott. Annak, aki levelet írt. Annak, aki feliratkozott. És annak is, aki reggelente csendben ül le a kávéja mellé, és egyszerűen csak elolvassa, amit mi összeraktunk.

Ti teszitek értelmessé azt, amit csinálunk.

Hét nap telt el.

A Hetedik Nap számára ennél szebb számot talán nem is kívánhattam volna az első számvetéshez.

De nincs kész semmi.

Most kezdődik.

Lesznek történetek, amelyeket el kell mesélnünk. Lesznek kérdések, amelyeket fel kell tennünk. Lesz, amikor egyetértünk majd, és biztosan lesz olyan is, amikor nem.

Egyet azonban szeretnék megígérni.

Nem azért fogunk írni, hogy mindenkinek megfeleljünk.

Hanem azért, mert még mindig hiszünk abban, hogy az igazságot érdemes keresni, az értékeinket érdemes megvédeni, és egymással még mindig érdemes beszélgetni.

Erővel. Szeretettel. Józansággal.

Köszönöm az első hét napot.

Találkozzunk a nyolcadikon.