Van valami különösen keserű abban, amikor egy politikai szlogen egyszer csak megérkezik a bankszámlára. Vagy éppen nem érkezik meg.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke pénteken arról tájékoztatta a Telexet, hogy a felszámolás alatt álló Dunarolling és Duna Furnace szeptember 10-ig nem fizette ki a dolgozók augusztusi bérét. A felszámolók tájékoztatása szerint a pénzhez szükséges kormányhatározat még nem jelent meg, ezért mintegy kétszáz munkavállaló vár arra a fizetésére, amelyért az elmúlt hónapban megdolgozott.

Eddig a napi hír.

Csakhogy Dunaújváros esetében érdemes néhány évet visszalapozni, mert akkor egészen más megvilágításba kerül a mostani történet.

Amikor a Dunaferr 2022 végére gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, az Orbán-kormány nem engedte egyszerűen el a több ezer dolgozó kezét. 2023 februárjában úgy döntöttek, hogy hat hónapon keresztül az állam fizeti több mint négyezer munkavállaló bérét. Ennek költsége önmagában meghaladta a 16 milliárd forintot. A kormány későbbi közlése szerint 2023 júniusának végéig már 17,6 milliárd forint támogatás jutott a cégcsoportnak.

Nem egy jól működő, nyereséges üzemről beszéltünk.

2024 nyarára a gyárban már érdemi acéltermelés sem folyt. Az acél- és kokszgyártás leállt, a Duna Furnace dolgozóinak jelentős része állásidőn volt, a hengerlés is akadozott vagy szünetelt. A munkások mégis ott maradtak, mert minden szereplő abban bízott, hogy a magyar acélgyártás talán még megmenthető.

Amikor pedig 2024 őszén a Liberty Steel már a béreket sem tudta rendesen kifizetni, ismét az állam lépett közbe: közel 3500 ember októberi fizetésére mintegy kétmilliárd forintot különítettek el a Bérgarancia Alapból.

Lehet vitatkozni azon, hogy jó döntés volt-e ennyi pénzt beletenni a Vasműbe. Sőt, kell is. Az előző kormány felelőssége sem kerülhető meg abban, hogy végül a Liberty Steel lett a megmentőnek szánt tulajdonos, amelyből aztán nem lett megmentő, és a termelést sem sikerült tartósan újraindítani. 2025-re már arról szóltak a számítások, hogy az állam különféle formákban nagyságrendileg 100 milliárd forintot fordított a Vasmű megmentésére és a társadalmi következmények enyhítésére.

Egy dolgot azonban nehéz vitatni: miközben az üzem egyre kevésbé működött, az állam éveken át újra és újra azért nyúlt a zsebébe, hogy a dunaújvárosi családok ne egyik napról a másikra veszítsék el a megélhetésüket.

Aztán jött 2026.

A Fejér vármegyei 4-es választókerületben, amelynek központja Dunaújváros, Nagy Ervin, a TISZA jelöltje 60,50 százalékot kapott. Mészáros Lajos, a Fidesz–KDNP addigi képviselője 32,76 százalékot. Ez nem szoros eredmény volt, hanem politikai földcsuszamlás.

Fontos: ebből természetesen nem következik, hogy a Vasmű dolgozóinak többsége a TISZA-ra szavazott. A titkos választás már csak ilyen. Azt viszont pontosan tudjuk, hogy Dunaújváros és környéke elsöprő többséggel változást akart.

Megkapta.

Most pedig kétszáz olyan ember vár az augusztusi fizetésére, akik a szakszervezet szerint az elmúlt évben azért dolgoztak, hogy az üzem megmaradt részei működőképesek és értékesíthetők maradjanak. A pénz kifizetéséhez a közlés szerint egy kormányhatározat hiányzik.

Nem azért érdekes ez, mert mindenért automatikusan az új kormány lenne felelős. A Dunai Vasmű tragédiája évtizedes történet, rossz tulajdonosi döntésekkel, elhibázott üzleti stratégiákkal, nemzetközi acélipari válsággal és rengeteg elköltött közpénzzel.

De a kormányzás ott kezdődik, amikor már nem lehet az elődre mutogatni, hanem péntek reggel kétszáz ember megnézi a bankszámláját.

És nincs rajta a fizetése.

A változás ugyanis remekül hangzik egy választási plakáton.

A munkabérnek viszont tizedikén a számlán kell lennie.