Kötcse hosszú éveken át afféle politikai évnyitó volt a Fidesz világában. Itt lehetett nagyobb ívben beszélni arról, merre tart Európa, hogyan változik a világ, mit jelent a szuverenitás, milyen politikai stratégiával érdemes nekimenni a következő időszaknak.

Idén azonban nem ugyanaz a párt, nem ugyanabból a pozícióból érkezik ugyanarra a helyre.

A 2026. április 12-i választáson a Tisza Párt 141 parlamenti mandátumot szerzett, a Fidesz–KDNP 52-t, a Mi Hazánk hatot. Országos listán a Tisza 53,18, a Fidesz–KDNP 38,61 százalékot kapott; a két párt között 927 553 listás szavazat volt a különbség. Ezek nem közvélemény-kutatási becslések, hanem a választás jogerős számai.

És éppen ezért más az idei Kötcse.

Már nem azt kell kitalálni, hogyan maradjanak hatalmon

A Fidesz legutóbb 2009-ben érkezett ellenzékből Kötcsére, de akkor egészen más politikai helyzetben volt. Orbán Viktor azon a találkozón beszélt a később sokat idézett centrális politikai erőtér lehetőségéről, miközben a párt már a következő választás egyértelmű esélyesének számított. Egy évvel később kétharmados többséggel került kormányra.

Most nincs ilyen kényelmes történelmi párhuzam.

A 2026-os választást a Fidesz elveszítette, méghozzá súlyosan. A tavalyi, rendhagyó módon nyilvánosság előtt megtartott kötcsei beszédben felvázolt győzelmi terv nem hozott győzelmet. Az idei találkozó ismét zárt, az ott elhangzó beszédek nem nyilvánosak, Orbán Viktor pedig a rendezvény végén szól a résztvevőkhöz.

A szervezők ugyanakkor maguk sem csupán ünnepi visszatekintésként beszélnek a találkozóról. A programban az elmúlt tizenhat év eredményeinek számbavétele mellett annak megvitatása is szerepel, mi az, ami az előző időszak munkájából már most „repedezik”.

Ez talán az idei Kötcse egyik legfontosabb mondata.

Mert vereség után könnyű megmagyarázni, mi történt. Sokkal nehezebb megérteni.

A kérdés az, hajlandóak-e magukról is beszélni

Lehet beszélni a Tisza-kormány döntéseiről, Brüsszelről, háborúról, szuverenitásról, gazdaságról vagy az új hatalom hibáiról. Ezek mind legitim politikai témák.

Csakhogy egyik sem ad választ arra, miért kapott a Fidesz–KDNP közel 928 ezerrel kevesebb listás szavazatot áprilisban a Tiszánál, és hogyan jutott el a négy egymást követő kétharmados választási győzelemtől az 52 mandátumos ellenzéki pozícióig.

Erre elsősorban a Fidesznek kell választ találnia.

Ha pedig Kötcse valóban az a szellemi műhely akar maradni, amelynek évtizedeken keresztül tartotta magát, akkor ennek a beszélgetésnek aligha lehet az a vége, hogy mindenért valaki más felelős.

Különösen érdekes ebből a szempontból Takács Péter megfogalmazása. A fideszes politikus a találkozó előtt arról beszélt, hogy tizenhat év kormányzás „monolit gépezetté tette a Fideszt”, és szerinte a párt megnyilvánulásaiból részben „kiveszett a lélek”.

Ez már nem külső kritika.

És talán éppen ezért érdemes komolyan venni.

Politikai szervezetet ugyanis lehet újraszervezni, kampányt lehet újraírni, kommunikációs hibákat lehet javítani. A közösség elveszített bizalmát azonban sokkal nehezebb visszaszerezni.

„Az idő igaz”

Az idei találkozó jelmondata Arany Jánostól származik: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.”

Szép mondat, de az idei Kötcsén különösen kemény jelentése van, mert nemcsak a jelenlegi kormányra, Magyar Péterre vagy a politikai ellenfelekre lehet vonatkoztatni, hanem az elmúlt tizenhat évre is.

Mi bizonyult tartós teljesítménynek? Mi működött csak addig, amíg mögötte állt a kormányzati hatalom? Hol vált a politikai közösségből politikai gépezet? Mikor kezdett fontosabbá válni a saját tábor meggyőzése annál, hogy meghallják azt is, amit a saját tábor egy része már régóta mondott?

Ezek kellemetlen kérdések.

Egy választási vereség után viszont éppen ezeknek van értelmük.

Kötcse most nem egyszerűen Orbán Viktor visszatéréséről szól

Orbán Viktor Kötcse előtt azzal üzent: „Visszatértem. Akkor csapjunk a lovak közé!” A volt miniszterelnök továbbra is a Fidesz elnöke, és az idei találkozó főszónoka is ő lesz.

De ha az idei Kötcsén valóban új fejezet kezdődik, akkor a kérdés nagyobb egyetlen politikus visszatérésénél.

Arról szól, hogy egy tizenhat éven át kormányzó politikai közösség képes-e ellenzékben újra megtanulni vitatkozni, meghallani a saját kritikusait, különbséget tenni lojalitás és bólogatás között, és végül választ adni arra az egyszerű, de most már megkerülhetetlen kérdésre:

miért fordult el tőle az ország ekkora része?

Ha erre Kötcsén megszületik legalább az őszinte kérdés, már történt valami.

Ha csak az derül ki, ki mindenki más miatt veszítettek, akkor tulajdonképpen semmi.