A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk. A gondoskodás nem azt jelenti, hogy minden akadályt eltávolítunk. És a jó szülő nem feltétlenül az, akire soha nem haragszik a gyermeke. Hanem az, akinek a neveléséből akkor is erőt meríthet, amikor már nincs mellette.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Talán soha nem volt ennyire nehéz szülőnek lenni. Egymásnak ellentmondó nevelési tanácsok, közösségi médiában mutogatott tökéletes családok, elvárások és lelkiismeret-furdalás között próbáljuk megtalálni a helyes utat.
Közben pedig mintha elfelejtenénk, hogy a gyereknevelés célja nem egy folyamatosan elégedett gyermek, hanem egy önálló, felelősségteljes, szeretni és küzdeni képes felnőtt.
Nem kell minden követ eltávolítani az útjából
Ha összeveszik a barátjával, azonnal közbelépünk. Ha rossz jegyet kap, magyarázatot keresünk. Ha kudarc éri, igyekszünk meggyőzni arról, hogy valójában nem is ő hibázott. Ha unatkozik, programot szervezünk neki.
Mindezt szeretetből tesszük. De vajon mire tanítjuk ezzel?
Arra, hogy a kellemetlenségeket mindig valaki másnak kell megszüntetnie? Hogy a kudarcért mindig más a felelős? Hogy az életnek kötelessége alkalmazkodni hozzá?
A gyermeknek szüksége van életkorának megfelelő kihívásokra. Arra, hogy megtapasztalja a várakozást, a csalódást, az erőfeszítést és azt az örömöt, amikor valamit saját erejéből sikerül elérnie.
Nem kell magára hagynunk a nehézségeiben. De nem is kell minden nehézséget megoldanunk helyette.
A nemet mondás is lehet a szeretet nyelve
Egy gyermek attól még nem sérül, hogy nem kap meg mindent, amit szeretne. Attól sem, hogy vannak kötelességei, szabályokhoz kell alkalmazkodnia, és időnként olyasmit is meg kell tennie, amihez éppen nincs kedve.
A szeretetteljes következetesség biztonságot teremthet. A határok segítenek megérteni, meddig terjed a saját szabadságunk, és hol kezdődik a másik emberé.
Nem kell kiabálni. Nem kell megalázni. Nem kell félelmet kelteni.
De szülőként vállalnunk kell annak a kockázatát, hogy a gyermekünk időnként haragudni fog ránk.
A pillanatnyi népszerűségünknél ugyanis sokkal fontosabb az ő jövője.
Ne követelj olyat, amiben magad sem mutatsz példát!
Hiába beszélünk tiszteletről, ha otthon mindenkit minősítünk. Hiába kérjük számon az őszinteséget, ha mi magunk is rendszeresen kibúvókat keresünk. Hiába tiltjuk a telefonozást az étkezőasztalnál, ha közben a saját készülékünket nyomkodjuk.
A gyermek nemcsak azt tanulja meg, amit mondunk neki, hanem azt is, ahogyan élünk.
Figyeli, hogyan beszélünk a házastársunkkal. Hogyan bánunk az idősekkel. Hogyan viselkedünk azokkal, akiktől semmit sem remélhetünk. Miként reagálunk, amikor igazságtalanság ér bennünket.
És azt is, hogy képesek vagyunk-e bocsánatot kérni, amikor hibázunk.
A szülői tekintély nem attól erős, hogy tévedhetetlennek mutatjuk magunkat, hanem attól, hogy hitelesek vagyunk.
A gyermek nem a szülő befejezetlen álma
Nem azért született, hogy megvalósítsa mindazt, ami nekünk nem sikerült. Nem azért, hogy az ő eredményein keresztül bizonyítsuk saját értékünket. És nem azért, hogy egész életében megfeleljen az elvárásainknak.
A keresztény ember számára a gyermek ajándék. Ránk bízott élet, nem tulajdon.
Feladatunk, hogy segítsünk felismerni a képességeit, kibontakoztatni a tehetségét, és megtalálni a saját útját. Akkor is, ha ez az út nem pontosan olyan, amilyennek mi elképzeltük.
A feltétel nélküli szeretet nem feltétel nélküli egyetértés. Azt jelenti, hogy a gyermekünknek akkor sem kell kétségbe vonnia a szeretetünket, amikor nem értünk vele egyet.
Tanítsuk meg veszíteni is!
Nem fog minden versenyt megnyerni. Nem fogja mindenki szeretni. Lesz, aki elutasítja, lesz, aki igazságtalanul bánik vele. Lesznek rossz döntései és elhibázott lehetőségei.
De ha megtanulja, hogy egy kudarc nem teszi értéktelenné, egy vereség nem jelenti a világ végét, és a hibáiból mindig lehet tanulni, olyan útravalót kap, amely egész életében elkísérheti.
Ne csak akkor legyünk büszkék rá, amikor győz!
Akkor is, amikor becsületesen végigküzd valamit. Amikor feláll egy vereség után. Amikor kiáll egy gyengébb mellett. Amikor beismeri, hogy hibázott. Amikor akkor is helyesen cselekszik, ha senki nem látja.
Mert az emberi érték nem mérhető bizonyítványban, érmekben vagy követők számában.
Egyszer el kell engednünk a kezét
A gyereknevelés egyik legfájdalmasabb paradoxona, hogy éveken keresztül azért dolgozunk, hogy egyszer már ne legyen ránk feltétlenül szükség.
Megtanítjuk járni, aztán hagynunk kell, hogy elinduljon. Megtanítjuk gondolkodni, aztán el kell fogadnunk, hogy lesznek önálló gondolatai. Megtanítjuk dönteni, aztán bíznunk kell abban, hogy nélkülünk is képes lesz jó döntéseket hozni.
Nem tökéletes gyermeket kell nevelnünk. És nekünk sem kell tökéletes szülőknek lennünk.
Elég, ha olyan otthont teremtünk, ahol lehet hibázni, de vállalni kell a felelősséget. Ahol lehet sírni, de van remény. Ahol vannak szabályok, de van megbocsátás is. Ahol nem kell kiérdemelni a szeretetet.
Ahol a gyermek megtanulja, hogy nem körülötte forog a világ, de neki is helye, értéke és küldetése van benne.
Mert a jó szülő nem olyan gyermeket nevel, aki nélkülözni sem tudja őt, hanem olyat, aki nélküle is megáll a lábán – de mindig tudja, hogy van hová hazatérnie.





