Maja T. első fokon nyolc év fegyházat kapott a 2023 februárjában Budapesten elkövetett antifa-támadások ügyében, az ítélet azonban még nem jogerős, a másodfokú eljárás megkezdődött, az ügyészség pedig súlyosítást kér. Szerintem a nyolc év kevés, és nem azért, mert az elkövető antifasisztának nevezi magát, nem azért, mert baloldali, és nem is azért, mert ebből az ügyből időközben politikai szimbólum lett, hanem azért, mert amit ezekben a budapesti utcákban láttunk, az jóval több volt egyszerű bűncselekménynél.

Embereket választottak ki azért, mert a ruházatuk, a külsejük, a megjelenésük alapján szélsőjobboldalinak gondolták őket, miközben nem ismerték őket, nem tudták, hogyan élnek, mit gondolnak, kire szavaznak, vagy egyáltalán van-e közük ahhoz a politikai világhoz, amelybe néhány másodperc alatt besorolták őket. Nem is kellett többet tudniuk, mert a szélsőség logikája éppen ettől működik: előbb címkét ragaszt az emberre, aztán eltünteti mögüle az arcot, végül pedig elhiteti magával, hogy akit már sikerült ellenséggé silányítani, azzal bármit meg lehet tenni.

Ezért veszélyes minden politikai gyűlölet, függetlenül attól, milyen zászló alatt vonul, milyen jelszavakat használ, vagy melyik oldalon érzi magát erkölcsi fölényben. A szélsőségek ugyanis ritkán azzal kezdik, hogy embereket vernek az utcán; előbb azt mondják, hogy a másik veszélyes, aztán azt, hogy nincs helye a közösségben, később pedig már azt is megmagyarázzák, miért jogos vele szemben az erőszak.

Itt pedig nincs jobb- és baloldali kivétel.

A szélsőjobboldali erőszak nem válik hazaszeretetté attól, hogy nemzeti színekbe csomagolják, ahogy az antifa-erőszak sem lesz erkölcsösebb attól, hogy antifasizmust írnak fölé. Attól, hogy valaki jó ügynek gondolja a saját célját, még nem lesz joga más ember fölött ítéletet mondani, majd az utcán végre is hajtani azt.

Nincs demokratikus vascső, ahogyan nincs toleráns embervadászat sem.

Ez az ügy éppen azért súlyos, mert nem arról szólt, hogy két politikai tábor tagjai összeszólalkoztak, elszabadultak az indulatok, majd kitört egy verekedés. A vád szerint célzottan választottak ki embereket, előre megfontolt ideológiai indokból, azért, mert valamilyennek gondolták őket, és ez az a pont, ahol egy társadalomnak világosan kell meghúznia a határt.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor előbb-utóbb mindig lesz valaki, aki talál magának elég nemesnek hangzó indokot ahhoz, hogy a másikat megüsse.

Mert a szélsőségek egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy saját erőszakukat soha nem erőszaknak látják, hanem válasznak, igazságtételnek, szükséges fellépésnek vagy történelmi kötelességnek. Mindegyik meg van győződve arról, hogy nála van az igazság, ezért a másiknak már nem jár ugyanaz a türelem, ugyanaz a méltóság, végül pedig ugyanaz a jog sem.

Pontosan ebből kellene tanulnunk.

Nem abból, hogy most melyik politikai oldal tudja jobban kihasználni ezt az ügyet, és nem is abból, ki tud nagyobbat kiabálni a tárgyalóterem előtt, hanem abból, hogy a gyűlöletet nem lehet úgy kordában tartani, hogy közben időnként felmentjük, ha történetesen azok ellen irányul, akiket mi sem kedvelünk.

A jog természetesen tegye a dolgát, Maja T.-t megilleti a védelem, a jogorvoslat és a tisztességes eljárás, a jogerős ítéletet pedig nem politikusoknak, újságíróknak vagy tüntetőknek kell meghozniuk, hanem a bíróságnak. Ettől azonban még véleményünk lehet arról, hogy az első fokon kiszabott nyolc év megfelelő súllyal fejezi-e ki azt, milyen veszélyes precedens, amikor politikai meggyőződésből emberekre vadásznak az utcán.

Szerintem nem.

Nem bosszúból gondolom ezt, mert a bosszú ugyanahhoz a logikához tartozik, amelyből ez az egész kinőtt, hanem azért, mert egy jogállamnak nemcsak az a dolga, hogy az elkövetőt megbüntesse, hanem az is, hogy világossá tegye: az ideológiai meggyőződés semmire nem ad felmentést.

Aki valakit azért támad meg, mert másként gondolkodik, másként néz ki, más szimbólumot visel, vagy egyszerűen csak olyannak tűnik, akit ő ellenségnek tart, az nem politikai aktivista, hanem átlépett egy olyan határt, amelyen túl már nem eszmék versenyeznek egymással, hanem emberek válnak célponttá.

És talán ez az egész ügy legfontosabb tanulsága.

A gyűlölet soha nem old meg semmit, legfeljebb újabb gyűlöletet termel, a szélsőség pedig soha nem marad ott, ahol eredetileg meghúzták a határait, mert előbb-utóbb mindig újabb ellenséget keres magának.

Ha ezt nem értjük meg időben, akkor egyszer már tényleg nem az lesz a kérdés, ki kezdte, hanem az, hogy maradt-e még valaki, aki hajlandó befejezni.