Október 6-án Szent Brúnóra, a karthauzi rend alapítójára emlékezik a katolikus Egyház. Tanárként, egyházi vezetőként és még a pápa tanácsadójaként is komoly tekintélyt szerezhetett volna. Ő azonban újra és újra valami mást választott: a csendet, az egyszerűséget és azt az életet, amelyben semmi nem áll Isten és az ember közé.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vannak, akik egész életükben azért küzdenek, hogy egyre feljebb jussanak. Több elismerést, nagyobb befolyást, biztosabb helyet szeretnének maguknak a világban.
Szent Brúnó története szinte ennek az ellenkezője.
1030 körül született Kölnben, majd Reimsben tanult, ahol később a kor egyik tekintélyes iskolájának vezetője lett. Több mint húsz éven át tanított, műveltsége és pedagógiai tehetsége miatt nagy megbecsülés övezte. Az egyházi életben is komoly karrier állhatott volna előtte mégsem érezte úgy, hogy megérkezett.
Brúnót egyre erősebben vonzotta egy másfajta élet. Több csendet és több időt akart arra, hogy Istenre figyeljen.
1084-ben hat társával együtt Grenoble püspökének segítségével a Chartreuse-hegység egy elhagyatott vidékére vonult vissza. Ott alakult ki az a közösség, amelyből később a karthauzi rend megszületett. Életük középpontjában az imádság, a magány, a Szentírás olvasása és a munka állt.
Brúnó számára a csend nem menekülés volt a világból, hanem olyan hely, ahol az ember végre nem tud elbújni saját maga elől, és ahol kiderülhet, mi az, ami valóban fontos.
Hat év telt el így, amikor váratlan fordulat következett.
II. Orbán pápa – aki korábban Brúnó tanítványa volt – 1090-ben Rómába hívta, hogy tanácsadóként segítse az Egyház ügyeiben. Brúnó engedelmeskedett. Otthagyta azt az életet, amelyre annyira vágyott, és elindult Rómába, de az udvari élet nyüzsgése nem volt az ő világa.
Amikor lehetőséget kapott arra, hogy újra visszavonuljon, nem a rangot választotta.
Még egy püspöki kinevezést is visszautasított, és végül Dél-Itáliában, Calabria hegyei között telepedett le. Ott újabb remeteséget alapított, és élete hátralévő részét ismét imádságban és közösségben töltötte.
Brúnó saját leveleiben is arról írt, milyen különleges ajándék lehet a csend és a magány annak, aki megtanul benne figyelni. Meg volt győződve arról, hogy az embernek szüksége van olyan helyre, ahol minden fölösleges hang elnémul.
Korunkban, ahol a világ állandóan arra kér bennünket, hogy nézzünk, válaszoljunk, reagáljunk és siessünk, Szent Brúnó története arra emlékeztet: nem minden fontos dolog történik zajosan.
1101. október 6-án halt meg Calabriában. Társai úgy emlékeztek rá, mint kiegyensúlyozott, derűs emberre, aki egyszerre tudott atyai határozottsággal és szelídséggel fordulni mások felé. A karthauzi életforma pedig, amelyet társaival elkezdett, több mint kilenc évszázad múltán is létezik.
Szent Brúnó élete nem azt üzeni, hogy mindannyiunknak kolostorba kell vonulnunk. Azt viszont igen, hogy időnként nekünk is érdemes elhallgattatni mindazt, ami folyton követeli a figyelmünket.
Mai útravaló: Nem minden elvesztegetett idő, amelyben nem történik semmi. Lehet, hogy éppen a csendben vesszük észre azt, amit a zajban már régóta nem hallunk.
