
Vérfürdő Dél-Afrikában: két támadás, 27 halott, a fegyveresek szökésben
— Fotó: X
Vérfürdő Dél-Afrikában: két támadás, 27 halott, a fegyveresek szökésben
Két egymástól független fegyveres támadásban összesen huszonhét ember vesztette életét és huszonhat másik megsérült a hétvégén Dél-Afrikában. A hatóságok egyelőre nagy erőkkel keresik az elkövetőket a Johannesburg és Fokváros környékén végrehajtott vérengzések után, amelyek hátterében vélhetően az országban egyre súlyosabb méreteket öltő bűnbandák harca áll.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Az első incidens szombat este történt egy Johannesburg melletti vendéglátóhelyen, amelyet nyolc fegyveres támadott meg. A támadók a külső területen tartózkodókra is tüzet nyitottak, majd az épületbe benyomulva folytatták a lövöldözést, végül két gépjármű felgyújtása után elhagyták a helyszínt.
Ebben a támadásban tizenhét ember – tizenhárom férfi és négy nő – halt meg, tizenöten pedig megsérültek.
Néhány órával később, vasárnap hajnalban egy Fokváros melletti elővárosi negyedben, egy szórakozóhely előtt dördültek el a fegyverek. A merényletben tíz ember halt meg – öten a helyszínen, öten pedig a kórházban –, míg tizenegy másik személy megsérült.
A BBC beszámolója szerint a hatóságok vasárnap délelőttig senkit sem vettek őrizetbe az ügyekkel kapcsolatban, és a támadások pontos oka is tisztázatlan egyelőre.
A brutális hétvégi esetek előtt néhány nappal már történt egy hasonló tragédia Durbanben, ahol KwaMakhutha negyedében tizenegy embert lőttek agyon egy lakóházban.
A 62 milliós országban mindennapos a fegyveres erőszak, naponta átlagosan hatvan ember válik gyilkosság áldozatává az elterjedt illegális lőfegyverek miatt.
Cyril Ramaphosa államfő már korábban is a társadalomra és a gazdaságra leselkedő legsúlyosabb veszélyként jellemezte a szervezett bűnözést, a legkritikusabb körzetekben pedig a rendőrség munkáját a hadsereg támogatja, ám az illegális bányászathoz és a kábítószer-terjesztéshez köthető területszerzési harcok továbbra is komoly biztonsági kockázatot jelentenek.
Forrás: BBC World News





