Sokáig vártak a feleségével a gyermekáldásra, kislányuk születése után pedig szerették volna másokkal is megosztani az örömüket. A felvidéki Ragán Dávid ezért indította útjára Az Első Szent Magyar Család Zarándokbölcső Programot: a megáldott bölcsőket ingyen adják tovább a kisbabát nevelő családoknak, babakelengyével és ajándékokkal együtt. A fiatal édesapa a Hetedik Napnak adott interjúban a várakozásról, a hitéről és arról is beszélt, milyen fájdalmas, amikor a külhoni magyaroknak saját honfitársaik között kell megélniük a kívülállóságot. Küldetésének tekinti, hogy közelebb hozza egymáshoz a családokat, határokon innen és túl.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Ragán Dávid huszonkilenc éves, Rozsnyón született, Tornagörgőn nőtt fel, ma pedig Szepsiben él feleségével, Anikóval és kétéves kislányukkal, Boglárkával. Az általuk létrehozott zarándokbölcső programban a családok ingyenesen kapnak használatra megáldott bölcsőket a kisbabájuk első hónapjaira. Amikor a gyermek kinövi, a bölcső továbbindulhat egy másik otthonba. Az átadásokra babakelengyével, játékokkal és tisztálkodószerekkel is készülnek, hogy a családok kézzelfogható segítséget és személyes figyelmet egyaránt kapjanak.
Dávid életében a család, a hit és a közösség szolgálata gyerekkorától összetartozik. Ötévesen már ministrált, dédnagyapja harangozóként és sekrestyésként szolgált, édesanyja fiatalon kezdett orgonálni. A templomhoz, az ünnepekhez és az otthonról hozott értékekhez személyes emlékek kötik.
Gyermekkorában sokat időzött a nagyszüleinél, velük járt esténként dédnagyapjához is. Amíg a vacsora melegedett, ő a dédpapája mellett játszott, és hallgatta a történeteit a múltról, háborúról, s arról az időszakról, amikor Nyíregyházán honvédként szolgálta a nemzetet. Ezekből az együtt töltött estékből kezdte megismerni a történelmet, a család múltját, és került közel ahhoz az örökséghez, amelyből ma is merít. Tizennégy évesen már helyi közösségi programok, irodalmi estek szervezésében vett részt. Azt szeretné, hogy a kislánya is magával vihesse mindazt, amit ő a szüleitől és a nagyszüleitől kapott.
A zarándokbölcsők története azonban egy házaspár csendes, sokáig beteljesületlen vágyából indult.
A gyermekért mondott ima
Dávid és felesége életében nem érkezett meg rögtön a várt gyermekáldás. Ebben az időszakban egy ismerős lelkipásztor, Bukovenszki Zoltán atya hívta őket Mátraverebély-Szentkútra, ahová a híveivel készült zarándokolni. A házaspár is csatlakozott hozzájuk: Nagyboldogasszony búcsújához kapcsolódva azért is imádkoztak, hogy szülőkké válhassanak.
A szentmisén Erdő Péter bíboros prédikációja különösen megérintette Dávidot, mert arról is szó volt benne, hogy a kéréseinkre nem feltétlenül akkor érkezik válasz, amikor mi várjuk. A házaspár a gyermekáldás reményében érkezett Szentkútra, és Dávid úgy érezte, ezek a gondolatok személyesen nekik is szólnak.
A zarándoklatot követő héten Egerbe utaztak. Nagyboldogasszony ünnepén betértek a bazilikába, ahol megálltak a szentkép előtt, amelyen Szent István király Szűz Máriának ajánlja fel az országot. Ez az ábrázolás különösen megragadta Dávidot; a későbbi események fényében még jelentősebbé vált számára az emléke.
Boglárka végül néhány nappal később érkezett: 2024. augusztus 20-án, az államalapító Szent István király ünnepén, éjszaka fél kettőkor született meg. Dávid számára a szentkúti ima, az egri templomban látott kép és kislányuk születésnapja ekkor egyetlen személyes történetté kapcsolódott össze.
„Így lett kerek a történet” – idézte fel a Hetedik Napnak.
Hálából indultak útnak a bölcsők
Boglárka érkezése után Dávidban megfogalmazódott, hogy a hálájukból más családok is részesülhetnének. Olyan kezdeményezést szeretett volna létrehozni, amely a hitüket, a magyarságukat és a családok iránti elkötelezettségüket egyaránt kifejezi.
Először egy bölcsőt vásárolt, majd további kettőt. A három bölcsőt Szent István királyról, feleségéről, Boldog Gizelláról és fiukról, Szent Imre hercegről nevezték el. Kezdetben a saját kislányuk feküdt bennük, később pedig elérkezett az idő, hogy továbbadják őket.
Dávid felkereste Gábor Bertalan szepsi esperest, és elmondta, milyen kezdeményezést szeretnének elindítani. A bölcsőket végül 2024. december 29-én, Szent Család vasárnapján áldották meg Szepsiben, az első szent magyar család ereklyéinek jelenlétében. Utána januárban már az első családhoz el is jutott az egyik bölcső.
A saját forrásból indított program azóta bővült: már hat bölcső tartozik a kezdeményezéshez. A családok a kisbabájuk első hónapjaiban használhatják őket, majd amikor eljön az ideje, a bölcsők újabb gyermekeket fogadhatnak.
„A család számára nem kerül semmibe” – hangsúlyozta Dávid.
A bölcsővel együtt a törődés is megérkezik
Jelentkezhetnek a szülők, de nagyszülő, keresztszülő vagy barát is érdeklődhet egy család számára. A kapcsolatfelvételre a program közösségi felületein, a szepsi esperességen vagy az egyházi gondnokon keresztül van lehetőség. Ha van szabad bölcső, egyeztetik az átadás helyét és időpontját.
Az átadókra Dávidék babakelengyével, tisztálkodószerekkel és játékokkal is készülnek, attól függően, milyen felajánlások érkeznek. Van, aki kézzel horgolt figurával járul hozzá egy kisbaba fogadásához. A tárgyak mögött így azoknak az embereknek a figyelme is jelen van, akik személyesen talán nem is ismerik a családot, mégis szeretnének segíteni.
A bölcső használatának végét a gyermek fejlődéséhez igazítják. Dávid elmondta: amikor a szülők azt tapasztalják, hogy a baba már annyira mozog és forog, hogy a bölcső nem biztonságos számára, felveszik velük a kapcsolatot, és megbeszélik az elszállítását. Ezután egy újabb családhoz kerülhet.
Csengéék családjával később közelebbről is megismerték egymást, és újabb közös pontokat találtak – még az is kiderült, hogy egyaránt a Ferencvárosnak szurkolnak. Az első átadásból így személyes kapcsolat is született.
A gyermekek kinövik a bölcsőt, a kapcsolat megmaradhat
Dávid azt reméli, hogy a bölcsőket használó gyermekek és szüleik később is összejárnak majd, közös kirándulásokon, rendezvényeken vesznek részt, és számíthatnak egymásra. A kisbabák idővel kinövik a bölcsőt, de az így kialakuló közösség elkísérheti őket a következő életszakaszokban is.
Ahogyan többször is megfogalmazta:
„a bölcsőnél nem áll meg az élet”.
Szeretné, ha a gyerekek később tudnák magukról, hogy ők is „bölcsős babák” voltak, és ez közös emlékké, kapcsolódási ponttá válhatna közöttük. Hosszú távra gondolkodik: abban bízik, hogy egyszer az itt felnővő nemzedék is továbbviszi majd a gondoskodásnak ezt a formáját.
A kezdeményezés egyik bölcsője 2025 decemberében Egerbe, a lajosvárosi plébániatemplomba került. Ez helyben marad, hogy az ottani családokat szolgálja; gondozását egy védőnő segíti. A többi bölcső a felvidéki települések között vándorol.
„Összenő, ami összetartozik”
A két országban otthonra találó bölcsők jól kifejezik, mit jelent számára a program mottója:
„Összenő, ami összetartozik.”
Szeretné, ha a magyarországi és a külhoni családok jobban megismernék egymást, találkoznának, és személyes kapcsolatokon keresztül élnék meg az összetartozást.
Erről beszélve fájdalmas tapasztalatokat is megosztott. Előfordult, hogy Magyarországon felvidéki magyarként egyszerűen szlováknak vagy tótnak tekintették. Máskor azt érezte, hogy a külhoni magyarok jelenléte teher egyesek számára. Ezek az élmények lelkileg is nehezek: különösen fáj, ha valaki éppen azok között érzi magát kívülállónak, akikhez a nyelve, a kultúrája és a családi öröksége köti.
Ezért is tartja fontosnak, hogy a programon keresztül közelebb kerüljenek egymáshoz.
„Legyenek közös céljaink” – fogalmazta meg.
Dávid azt szeretné, hogy kölcsönösen figyeljünk egymásra, és a határ egyik oldalán se érezze senki feleslegesnek magát. A Magyarországról érkező kézműves ajándékokat, felajánlásokat ezért is fogadják különös hálával. Ezekből azt érzik, hogy gondolnak rájuk, fontosak valakinek, és a távolság ellenére is összetartoznak. Azt is szeretné, ha a határon túli magyarok ugyanilyen szeretettel és büszkeséggel gondolnának a – szavaival élve – csonkaországban élő honfitársaikra.
A bölcsők útjával ezt a kölcsönös figyelmet szeretné erősíteni. A személyes találkozások lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberek valóban megismerjék egymás életét, örömeit és nehézségeit.
A bölcsőtől a közös kertig
A kezdeményezés ma már a kisbabák első hónapjain túl is elkíséri a közösséget. Dávid arról mesélt, hogy a gyermekek születésének emlékére tizenöt településen ültettek mezei juharfacsemetéket, karácsony előtt pedig nehezebb helyzetben élő családoknak juttattak fenyőfát.
Elindították a Bölcsőből a Kertbe programot is: környékbeli magyar intézményeknek vetőmagokat, kerti eszközöket vittek, magaságyást ajánlottak fel, és a gyerekekkel együtt ültettek. A közösen végzett munkával szeretnék megmutatni, mennyi gondoskodás kell ahhoz, hogy egy elvetett magból növény, majd termés legyen.
A gyerekek lelkesen fogtak szerszámot, az ültetés végén pedig préselt gyümölcsleveket is kóstolhattak. Dávid ilyen közös élményekkel szeretné gazdagítani a programot: ahogy nőnek a gyerekek, újabb lehetőségeket keres arra, hogy együtt lehessenek, tanuljanak és figyeljenek egymásra.
Számára a bölcsőkkel elindított küldetés ebben a mindennapi törődésben folytatódik. Egy kisbaba fogadásában, egy család támogatásában, a közös ültetésben és abban, hogy az első találkozás után is érdeklődnek egymás iránt.
„Mindig van remény”
Amikor végül arról kérdeztük, mit üzenne azoknak a házaspároknak, akik most ugyanúgy várnak a gyermekáldásra, ahogyan egykor ők a feleségével, a saját történetükből merített erőt.
„Számukra azt mondanám, hogy bízzanak, higgyenek, mert mindig van remény, és szerintem nem szabad elkeseredni!”
Felidézte, hogy az ő életükben sem azonnal és nem az általuk elképzelt időben alakultak az események. A várakozásra ma már a hitük felől tekintenek vissza.
„Mindennek megvan a maga ideje” – fogalmazott.
Számukra a várakozás Boglárka érkezésével teljesedett be. Az ebből született hála azóta családról családra jár: egy megáldott bölcsőben, egy kézzel készített ajándékban, egy elültetett fában és azokban a kapcsolatokban, amelyek reményeik alapján jóval a csecsemőkor után is megmaradnak.
