Kicsit aggódom a hazai erdőkben ásóval felszerelkezett polgártársak miatt. A pénteki hírek után ugyanis attól tartok, hogy olyan országos ásási láz tör ki, amilyet Magyarország még nem látott.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Elképzelem, ahogy hétvégén emberek ezrei indulnak meg ásóval, lapáttal, esetleg fémdetektorral a hazai erdők felé. A családok végre közös programot szerveznek, a gyerekek kis vödörrel és műanyag lapáttal segítenek, a nagypapa pedig előkeresi a sufniból a harmincéves ásóját. Ki tudja, hátha náluk is lapul néhány milliárd a föld alatt.
Akár egy nagyszabású Nemzeti Áskálódási Programot is indíthatnánk, természetesen egészségmegőrzési céllal. A mozgásszegény életmód felszámolására aligha lehetne hatékonyabb ösztönzőt találni, mint az elásott milliárdok ígéretét.
Az ásót állami támogatással lehetne beszerezni, a lapát áfáját csökkentenénk, a nyugdíjasoknak külön ásási idősávot biztosítanánk. A fiatalokat pedig egy telefonos alkalmazással ösztönöznénk, amely jelzi, ha a közelben gyanúsan laza a talaj.
És mi lesz a szomszédokkal?
Az ember eddig azt gondolta, hogy a szomszéd Jóska azért ássa három hete a kertet, mert veteményezni akar, vagy végre megjavítja a szennyvízcsövet. Most azonban már nem lehetünk ilyen naivak.
Vajon lesz Nemzeti Áskálódási Forródrót is, ahol jelenthetjük, ha gyanúsan sokat dolgozik a szomszéd a diófa alatt?
„Jó napot kívánok! Szeretnék bejelentést tenni. A szomszédom tegnap óta ás. Ráadásul éjszaka is. Nem tudom, számít-e, de régebben minisztériumban dolgozott.”
Azért remélem, nem jutunk el idáig.
De komolyra fordítva a szót, mert ebben az egész történetben van valami egészen elképesztő.
Néhány napja még az üres széfek körüli vita uralta a híreket. Ment az adok-kapok arról, hogy a pénzkereső kutya jelzése bizonyít-e bármit, volt-e pénz a páncélszekrényekben, és ha igen, hová tűnt.
A kriminálkinológus szakértői véleményről november 10-én számolt be a Telex. Seszták Miklós védője szerint a szakértő arra jutott, hogy a kutya jelzése önmagában nem bizonyítja, hogy a széfekben korábban pénzt tároltak. Az NVVH további szakértői vizsgálatot kezdeményezett.
Aztán egyszer csak, november 12-én és 13-án, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal összehangolt kutatásokat végez Budapesten, Pest, Békés és Nógrád vármegyében, és láss csodát, előkerül mintegy 6,45 milliárd forintnyi készpénz.
Erdőkből, mezőgazdasági és raktárépületekből, lakóingatlanból és egy eldugott széfben is találtak pénzt.
Micsoda kriminalisztikai bravúr!
Már csak azt szeretném tudni, honnan tudták ilyen pontosan, hogy hol kell keresni.
Mert azért több helyszínen, két nap alatt, eredményesen áskálódni nem kis teljesítmény. Lehet persze tanúvallomás, nyomozati információ vagy más, teljesen törvényes felderítési módszer az eredmény hátterében. Csak éppen erről a hivatalos közlemény nem árul el semmit.
Pedig bevallom, engem ez sokkal jobban érdekelne, mint a gondosan egymás mellé rendezett pénzkötegek fényképe.
Azt pedig különösen sajnálom, hogy ezúttal nem kaptunk élő közvetítést magáról a kutatásról.
Mert kérem szépen, mi már néztük élőben a paksi fenékküszöb építését! Láttuk a munkagépeket, a köveket, a Dunát, a miniszterelnököt, aki készségesen bemutatta nekünk, hogyan halad a munka.
Megismerhettük a Karmelita épületét is, mintha legalábbis egy különleges turisztikai látványosság megnyitóján lennénk. Magyar Péter miniszterelnökünk meglehetősen otthonosan mozog a kamerák előtt. Bemutat, körbevezet, magyaráz, szerepel. Sokszor már attól tartok, hogy egyszer a közeli közértbe sem lehet leugrani anélkül, hogy bele ne botlanánk egy miniszterelnöki élőzésbe.
Erre tessék!
Itt van az év egyik legkülönösebb nyomozati eseménye, erdőkben elásott milliárdokkal, és éppen erről maradunk le.
Utólag persze kaptunk videót. Az NVVH meg is köszönte azoknak a munkatársainak a munkáját, akik a novemberi hideg esőben ástak, raktárakban pakoltak, majd a kincstári számlálásnál is jelen voltak.
De azért egészen más lett volna élőben követni az eseményeket.
Ezt még én is megnéztem volna. Pattogatott kukoricával, kényelmes fotelből.
És hol volt eközben a miniszterelnök?
Hát előbb Berlinben igyekezett németül is meggyőzően képviselni hazánkat, aztán Dublinban, az európai vezetők tanácskozásán járt, ahol még egy Guinness csapolására is jutott ideje.
A diplomácia persze fontos dolog, a Guinness pedig Írországban már-már nemzeti intézmény. Egyáltalán nem vitatom, hogy a miniszterelnöknek külföldi tárgyalásokon is van dolga.
De azért milyen szép jelenet lett volna, ha a nagy hazai pénzfeltárásnál is feltűnik!
Gumicsizmában, ásóval, a háttérben néhány gondosan elhelyezett pénzköteggel.
„Jó napot kívánok, miniszterelnök úr, megmutatná a nézőknek, pontosan hogyan kell feltárni hatmilliárd forintot?”
Elvégre, ha már történelmi jelentőségű vagyonvisszaszerzés zajlik, igazán megérdemeltünk volna egy ünnepélyes első kapavágást.
Vagy legalább az utolsót.
És ha már az erdőben megtalált bizonyítékoknál tartunk, eszembe jutott egy másik történet. Csak az kevésbé volt látványos, és a befejezése sem sikerült ilyen ünnepélyesre.
A móri bankrablás.
2002-ben nyolc ember életét követelte a móri bankfiókban elkövetett mészárlás. A rendőrség éveken át kereste a valódi elkövetőket, miközben súlyos tévedések is történtek a nyomozás során.
Aztán 2006 októberében egy civil, Szebenyi István amatőr hadtörténeti kutató a Tatabánya és Tarján közötti erdőben, fémkeresővel olyan elásott tárgyakat talált, amelyek később fontos bizonyítékoknak bizonyultak. Fegyveralkatrészeket, lőszereket, a bűncselekményekhez kapcsolódó tárgyakat.
A felfedezés jelentős szerepet játszott abban, hogy a nyomozás végül a valódi elkövetők felé fordulhatott.
Szebenyi azonban hiába követelte a móri ügyben kitűzött 25 millió forintos nyomravezetői díjat. Nem kapta meg. A bíróság 2014-ben jogerősen elutasította a keresetét, mert a megtalált bizonyítékokat nem tekintette a díjkitűzés feltételeit teljesítő információnak.
Érdekes, nem?
Ott egy civil talál fontos bizonyítékokat egy erdőben, négy évvel a gyilkosságok után. Most pedig a hatóságok két nap alatt több helyszínen milliárdokat találnak.
Természetesen a két nyomozás körülményei egészen mások. És senki sem vitathatja, hogy a mostani pénzlelet mögött komoly, szakszerű munka is állhat.
Csak éppen ettől még érdekesebb lenne megismerni a módszert.
Mert ha ilyen eredményesen működik a felderítés, akkor bizony joggal várhatjuk el, hogy más, évek óta húzódó ügyekben is hasonló alapossággal és kitartással dolgozzanak.
A Seszták-ügyben pedig egyelőre nem a közösségi médiának, hanem a bizonyítékoknak kellene eldönteniük, hogy ki, milyen bűncselekményt követett el. A volt miniszterrel szemben súlyos korrupciós gyanú merült fel, ő azonban tagadja a bűncselekmények elkövetését.
Ha bebizonyosodik a bűnössége, viselje a törvényes következményeket. És természetesen ez vonatkozzon mindenkire, akármilyen politikai háttérrel rendelkezik.
Mert az igazságszolgáltatás nem lehet politikai vetélkedő, ahol a megtalált pénzkötegek számával mérik a győzelmet.
Mielőtt azonban túlságosan beleásnánk magunkat a témába, azért van itt néhány dolog, ami nem hagy nyugodni.
A törvény szerint ugyanis egy ilyen kutatás és lefoglalás nem egészen úgy működik, hogy az ember talál néhány zsák pénzt az erdőben, beledobálja egy autó csomagtartójába, aztán délután még gyorsan befizeti a Kincstárba.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szabályozza a kutatást, a lefoglalást és az eljárási cselekmények dokumentálását. A lefoglalt tárgyak azonosíthatóságát biztosítani kell, és meg kell őrizni mindazt, aminek bizonyítási jelentősége lehet.
Márpedig itt nem néhány húszezresről beszélünk.
Egészen pontosan 5 milliárd 71 millió 632 ezer forint, 2 millió 658 ezer 350 euró és 1 millió 257 ezer 100 dollár került elő a hivatalos közlemény szerint.
Ez nem az az összeg, amit az ember a pénztárcájából kiszór az asztalra, aztán öt perc alatt megszámol.
Több százezer bankjegyről lehet szó. Különböző címletekben, különböző helyszíneken, különböző csomagolásokban.
Rögzíteni kell a lefoglalás körülményeit, az egyes pénzösszegek lelőhelyét, gondoskodni kell az azonosíthatóságukról, és ha a bizonyítás indokolja, a csomagolásokon vagy a bankjegyeken található ujjlenyomatokat, biológiai és egyéb anyagmaradványokat is vizsgálni kell. Adott esetben még a bankjegyek sorszámának is lehet jelentősége.
Aztán péntek este már arról értesültünk, hogy a teljes összeget befizették a Magyar Államkincstárba.
Már elnézést, de engem érdekelne, hogyan zajlott mindez.
Kármán András pénzügyminiszter közlése szerint a Kincstár 12 munkatársa nyolc órán át, öt pénzszámláló géppel dolgozott. Ez kétségkívül tekintélyes teljesítmény.
Csakhogy a pénz megszámolása és a bűnügyi bizonyítékok kezelése két különböző feladat.
Mikor és hol rögzítették az egyes lelőhelyeken előkerült pénzkötegek pontos adatait? Milyen nyomokat biztosítottak a csomagolásokon és a bankjegyeken? Történt-e sorszám szerinti vizsgálat, és ha igen, mely tételeknél? Hogyan őrizték meg a különböző rejtekhelyekről származó pénzek elkülöníthetőségét? Milyen bűnügyi technikai vizsgálatokat végeztek el még a kincstári befizetés előtt, és milyen bizonyítékokat tartottak meg további szakértői elemzésre?
És legfőképpen: milyen bizonyítékok alapján kapcsolják a megtalált pénzt Seszták Miklóshoz?
Mert a pénz megtalálása önmagában még nem bizonyítja, hogy ki ásta el, kié volt, vagy milyen bűncselekményből származik.
Természetesen lehetséges, hogy minden előírt dokumentálás és szükséges vizsgálat szabályosan megtörtént. A hatóság külön megköszönte a bűnügyi technikusok, a rendőrök, a NAV és a Kincstár munkatársainak közreműködését.
Nem is állítom az ellenkezőjét.
De attól még szívesen megismerném a részleteket. Már amennyit a nyomozás érdekeinek sérelme nélkül nyilvánosságra lehet hozni.
És ha már ilyen szépen előkerültek a milliárdok, volna itt még egy apróság.
A Magyar Államkincstárba történő befizetés ugyanis nem jelenti azt, hogy a pénz automatikusan az állam tulajdonába került. A lefoglalás és a vagyonelkobzás két különböző jogi fogalom.
A lefoglalt vagyon végleges sorsáról az eljárás során, a törvényi feltételek szerint kell dönteni. Ha a pénz bűncselekményből származó eredetét és az elvonás jogalapját bizonyítják, vagyonelkobzásra is sor kerülhet. Ha azonban a visszatartásának nincs többé törvényes alapja, a jogosultnak ki kell adni.
Vagyis egyelőre nem egészen úgy áll a helyzet, hogy megtaláltuk, megszámoltuk, hazavittük, elkölthetjük.
Mert mi történik, ha a bíróság előtt nem sikerül bizonyítani a pénz bűncselekményből származó eredetét? Vagy ha nem igazolható, hogy a teljes összeg vagyonelkobzás alá esik?
Akkor bizony még az is előfordulhat, hogy a nagy nehezen előásott pénz egy részét vagy egészét vissza kell adni a jogosultjának.
Micsoda jelenet lenne.
Országos ünneplés, milliárdok a kamerák előtt, politikai győzelmi jelentések, aztán egyszer csak egy egészen prózai banki átutalás.
Arról vajon lenne élő közvetítés?
Mert én azt is megnézném.
Addig pedig továbbra is fenntartom a Nemzeti Áskálódás Bizottságának felállítására vonatkozó javaslatomat.
Az országos ásási verseny fődíja lehetne egy aranyozott lapát, a második helyezett egy gumicsizmát kapna, a harmadik pedig ingyenes belépőt a következő miniszterelnöki élő közvetítésre.
A bizottság hatáskörét azonban mindenképpen kibővíteném.
Ne csak azt vizsgálja, hol volt a pénz. Hanem azt is, honnan származott, ki rejtette el, és milyen bizonyítékok alapján lehet törvényesen elvonni.
Mert ásni sokan tudnak. Megtalálni valamit már kevesebben.
De attól, hogy valamit kiástak, még nem bizonyították be, hogy ki ásta el.
És ha már az egész ország a lapátokat keresi, lenne egy szerény javaslatom.
Az ásót most már le lehet tenni. Jöhetnek a bizonyítékok.
