A hit legnehezebb pillanatai nem akkor jönnek, amikor csoda történik, hanem amikor nem történik semmi.

Amikor hiába imádkozunk, a betegség nem múlik el, a veszteséget nem lehet visszafordítani, és annak sem tudjuk levenni a válláról a terhet, akit a legjobban szeretünk. Szülőként talán ez az egyik legnehezebb tapasztalat: legszívesebben mindent magunkra vennénk, de nem lehet.

Mária ismerte ezt a tehetetlenséget.

A kereszt alatt nem a mennyek Királynőjeként állt, hanem anyaként.

És nézte a Fiát.

„A te lelkedet is tőr járja át”

Simeon már akkor kimondta a próféciát, amikor Mária még a gyermek Jézust tartotta karjában: „a te lelkedet is tőr járja át”.

Az igen, amelyet Mária az angyalnak adott, nem fájdalommentes életet jelentett. Menekülnie kellett gyermekével Egyiptomba, átélte a félelmet, amikor a tizenkét éves Jézust napokig nem találta, később pedig látnia kellett, hogyan támadják, elutasítják és végül halálra ítélik a Fiát.

A hagyomány ezért beszél Mária hét fájdalmáról.

De talán nem is a fájdalmak száma a legfontosabb.

Hanem az, hogy Mária egyiknél sem ment el.

Ott maradt

János evangéliuma szinte megrendítő egyszerűséggel írja le a pillanatot: Mária ott állt Jézus keresztjénél.

Nem tudta megállítani a katonákat, nem változtathatta meg az ítéletet, és nem tehette meg azt, amit minden anya ösztönösen tenne: nem tudta levenni gyermekét arról a helyről, ahol szenvedett.

Egyetlen dolgot tehetett.

Ott maradt.

Van olyan szeretet, amely már nem tud megoldani semmit, csak jelen lenni. Nem ígéri, hogy minden rendbe jön, nem próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Csak nem fordul el.

Mária sem fordult el.

Nem azért volt erős, mert nem fájt

A hit nem érzéstelenség.

Mária sem azért maradt talpon, mert kevésbé szenvedett, hanem éppen azért szenvedett ennyire, mert szeretett. A hűsége nem abban állt, hogy nem sírt, nem félt vagy nem tört össze belül, hanem abban, hogy a fájdalom sem szakította el Istentől.

Ez az, ami a Fájdalmas Szűzanya alakját ma is közel hozza hozzánk.

Nem egy érinthetetlen, távoli szent áll előttünk, hanem egy anya, aki ismeri a félelmet, a veszteséget és azt a tehetetlenséget, amikor már csak annyit lehet mondani:

nem értem, de még itt vagyok.

A kereszt alatt új küldetést kapott

Jézus a keresztről Máriára és szeretett tanítványára tekintett:

„Asszony, íme, a te fiad.”

Majd Jánosnak:

„Íme, a te anyád.”

Az Egyház ebben kezdettől többet látott annál, hogy Jézus gondoskodott édesanyjáról. A kereszt alatt Mária anyasága kitágult: ott kapott új küldetést, ahol emberileg nézve mindent elveszített.

Talán ez a kereszténység egyik legnehezebb igazsága.

Isten nem mindig veszi el előlünk a keresztet.

Néha azon keresztül vezet tovább.

Azokhoz áll közel, akiknek fáj

A Fájdalmas Szűzanyához évszázadokon át azok fordultak, akik maguk is hordoztak valamit, amit nem tudtak megoldani.

Nem azért, mert Mária minden szenvedéstől megóv.

Hanem mert ismeri.

Szeptember 15. közvetlenül a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után következik. Tegnap a keresztet néztük. Ma azt az anyát, aki alatta állt.

És talán azt tanulhatjuk meg tőle, hogy vannak keresztjeink, amelyeket nem lehet azonnal letenni, megérteni vagy megmagyarázni.

De nem kell egyedül állnunk alattuk.

Fájdalmas Szűzanya, könyörögj értünk, és mindazokért, akik ma annak fájdalmát hordozzák a szívükben, akit a legjobban szeretnek.