Előbb vesszük elő a telefont, mint hogy igazán körülnéznénk. A naplementéből kivágást keresünk, a születésnapi gyertyafújást megismételtetjük, mert az első felvétel nem sikerült. Érthető, hogy szeretnénk eltenni valamit a szép pillanatokból. Csakhogy az élmény megörökítése közben néha éppen arról maradunk le, amit annyira szeretnénk megőrizni.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Van az a néhány másodperc, amikor a nap már alig látszik a háztetők fölött, és az egész utca más színt kap. Még a megszokott, kissé kopott homlokzat is szépnek tűnik. Az ember megáll, a zsebéhez nyúl, előveszi a telefonját. Mire feloldja, megnyitja a kamerát, beállítja a képet, a fény már tovább is állt.
Készül azért három fénykép. Az első ferde, a második homályos, a harmadikon belóg egy autó. Sebaj, majd megvágjuk. Csak azt nehéz megmondani utólag, milyen volt ott állni.
Még egyszer, mert nem vettem fel
A fényképezés régen is hozzátartozott az ünnepekhez. Összeállt a család, valaki beállította az időzítőt, aztán futott a többiekhez. A képen rendszerint akadt egy csukott szem, egy bemozdult gyerek, egy félig lemaradt nagybácsi. Ezeket a fotókat mégis eltettük. Sőt, gyakran éppen a tökéletlenségük miatt szeretjük őket.
Ma már könnyebb javítani. Meg lehet nézni azonnal, lehet újat készíteni, és még egyet, a biztonság kedvéért. Aztán egyszer csak elhangzik a születésnapi asztalnál:
– Várj, fújd el még egyszer, mert nem vettem fel!
A gyertyát újragyújtják, a gyerek ismét levegőt vesz, mindenki mosolyog. A felvétel sikerül. Az első öröm helyére pedig észrevétlenül beköltözik egy kis rendezés. Persze ettől még lehet szép az ünnep. De érdemes észrevenni, amikor már a pillanatot igazítjuk a képhez.
A színpad helyett a kijelzőt nézzük
Koncerten különös látvány a magasba emelt telefonok sora. Ott áll előttünk az előadó, akire vártunk, megszólal a dal, amelyhez talán egy egész életszakasz kötődik. Mi pedig közben azt figyeljük, belefér-e a színpad a felvételbe, és nem takarja-e ki valaki a képet.
Jóleshet később visszahallgatni egy részletet. Egy rövid videó sok mindent felidézhet. Csakhogy ha végig a kezünkben van a telefon, a figyelmünkből is lefoglal valamennyit. Ügyelünk a szögre, a hangra, a mellettünk mozduló emberre. A dal közben elhangzik.
Vajon hányszor nézzük majd végig azt a húszperces, remegő felvételt? És mennyivel többet jelentett volna, ha abból az időből néhány percig csak hallgatjuk a zenét?
A vacsora közben kihűl
Az étteremben megérkezik az étel, de még várni kell az evéssel. Arrébb kerül a pohár, valaki kihúzza a kezét a képből, a tányér egy kicsit elfordul. Felülről jobb. Vagy inkább oldalról, úgy látszik a háttér is.
A másik ember türelmesen ül.
Ez a néhány perc önmagában aligha nagy ügy. A sok apró megszakítás azonban könnyen szokássá válik. Már az asztalnál ülve is azon gondolkodunk, milyen képet mutatunk majd az estéről azoknak, akik nincsenek ott. Közben velünk szemben ott van valaki, aki talán éppen mesélne.
A figyelemnek súlya van. Érezni lehet, amikor megkapjuk, és azt is, amikor beszéd közben a másik tekintete újra meg újra a kijelzőre siklik.
Az sem mindegy, kinek készül a kép. Alixandra Barasch és kutatótársai 2018-ban megjelent tanulmányukban azt találták, hogy a másokkal való megosztásra szánt fotók készítése csökkentheti az élmény élvezetét a saját célra történő fényképezéshez képest. Ebben szerepet játszhat a benyomáskeltés miatti aggodalom: figyelmünk egy részét már az köti le, hogyan látnak majd bennünket mások.
Egy közös vacsora emlékéhez a beszélgetés is hozzátartozik. Kár lenne, ha éppen arra jutna a legkevesebb idő.
Ami a képről lemarad
Egy régi családi felvételen egyszer csak felfedezzük, hogy ugyanúgy tartjuk a kezünket, mint a nagymamánk. Meglátunk egy régen eladott bútort, egy ismerős kabátot, valakit, akit már nem tudunk felhívni. Ilyenkor egy életlen kép is felbecsülhetetlen.
Éppen ezért szeretnénk minél többet készíteni. Hátha később fontos lesz az is, ami ma még hétköznapinak látszik.
De a képről mindig lemarad valami. A konyha illata. Egy mondat előtti hosszú hallgatás. Az, ahogyan valaki megszorította a kezünket. Ezekre abból emlékezhetünk, amit ott, akkor észrevettünk.
A fényképezés és az emlékezet kapcsolata ráadásul összetettebb annál, mint hogy több fotó több emléket jelentene. Linda Henkel pszichológus egy múzeumi vizsgálatban azt tapasztalta, hogy a résztvevők kevesebb tárgyra és részletre emlékeztek azok közül, amelyeket teljes egészükben lefényképeztek, mint azok közül, amelyeket csak megfigyeltek. Amikor viszont egy részletre közelítve fotóztak, ez az emlékezeti hátrány eltűnt. A 2014-es tanulmány eredménye tehát arra is figyelmeztet, hogy számít, hogyan fényképezünk.
Egy múzeumi kísérletből persze nem következik, hogy a családi ünnepen készített képek miatt elfelejtjük a születésnapot. Annyit azonban érdemes megfontolni: a fényképezőgép rögzítette részletek és a saját emlékeink nem feltétlenül esnek egybe.
A fényképezés közelebb is vihet
A kamerát azért korai volna bűnbaknak kikiáltani. Aki valaha fényképezett már tudatosan, ismeri azt az érzést, amikor éppen a fotózás miatt vesz észre egy különös árnyékot, egy arc rezdülését vagy egy épület apró részletét.
Ennek tudományos háttere is van. Kristin Diehl és munkatársai kilenc kísérletet bemutató, 2016-os tanulmányukban azt találták, hogy a fényképezés fokozhatja a kellemes élmények élvezetét, ha növeli a bevonódást és a látottakra irányuló figyelmet. Ez az előny azonban elmaradhat, ha a fotózás megzavarja magát a tevékenységet.
A kérdés ezért az, hogy mire használjuk a telefont. Segít jobban megnézni azt, ami előttünk van? Vagy már csak a felvétellel foglalkozunk?
Nagy különbség van aközött, hogy észreveszünk valamit, és lefényképezzük, vagy eleve a leendő bejegyzésünkhöz keressük a megfelelő jelenetet.
Néhány perc, amit nem kell megörökíteni
A családi fényképeknek és a nyaraláson készült felvételeknek megvan a maguk értéke. Arcokat, helyeket, találkozásokat őriznek, amelyekhez később jó visszatérni. De felvétel nélkül is megmaradhat egy pillanat: attól, hogy nincs róla fénykép, még nem vész el.
Lehet készíteni egy képet a naplementéről, aztán még ott maradni. Eltenni a telefont a kedvenc dal alatt. Hagyni, hogy a születésnapi gyertyák elsőre aludjanak el, akkor is, ha senki sem nyomta meg időben a felvétel gombját.
Talán éppen egy ilyen alkalomról nem készül használható fotó. Mégis megmarad a közös nevetés emléke – és az, hogy abban a néhány percben senkinek sem jutott eszébe elővenni a telefont.
Források: Henkel: Fotózás és emlékezet (2014); Diehl és munkatársai: Fotózás és élmények (2016); Barasch és munkatársai: Képmegosztás és az élmény élvezete (2018).
