Szeptember 13-án Aranyszájú Szent János püspökre és egyháztanítóra emlékezik a katolikus Egyház. Kivételes szónok volt, de nem a szép beszéd tette igazán naggyá. Hanem az, hogy akkor is kimondta az igazságot, amikor tudta: annak ára lesz.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vannak emberek, akik azért beszélnek szépen, hogy szeressék őket. És vannak, akik azért szólnak, mert nem tudnak hallgatni arról, amit igaznak tartanak. Aranyszájú Szent János az utóbbiak közé tartozott.
A 4. században született Antiochiában, és fiatalon kiváló képzést kapott. Retorikát és görög irodalmat tanult, vagyis mindent, ami egy sikeres világi pályához szükséges lehetett. Élete azonban más irányt vett. A keresztény hit egyre fontosabbá vált számára, egy időre pedig a magányt és az aszketikus életet választotta.
Remeteként sokat imádkozott, böjtölt és tanulmányozta a Szentírást. Egészsége azonban nem bírta sokáig a szigorú életmódot, ezért visszatért Antiochiába. Ott kezdődött az a szolgálat, amely miatt évszázadokkal később is emlékezünk rá.
Pappá szentelték, prédikációira pedig hamar felfigyeltek. Nemcsak azért, mert kivételesen jól beszélt, hanem azért is, mert szavai célba találtak. Innen ered későbbi neve is: Krizosztomosz, vagyis „aranyszájú”.
De az ő „aranyszájúsága” nem hízelgést jelentett. János újra és újra figyelmeztette a gazdagokat, hogy a hit nem válhat puszta külsőséggé. Mit ér a pompás templom, ha közben valaki éhezik az ajtó előtt? Mit ér az arannyal díszített oltár, ha a szegény emberben nem vesszük észre Krisztust?
Ezek a szavak nem mindenki számára voltak kényelmesek. 397-ben Konstantinápoly püspöke lett. Olyan helyre került, ahol a császári udvar gazdagsága és a társadalmi különbségek különösen élesen látszottak. János azonban ott sem lett óvatosabb.
Egyszerűen élt, fellépett az egyházi visszaélések ellen, és nyíltan bírálta a fényűzést. Nem tett különbséget aszerint, hogy egyszerű emberről, főúrról vagy a császári udvar tagjáról volt szó, és ennek ára lett.
Prédikációi miatt egyre több ellenséget szerzett magának. A császári udvarral való konfliktusa végül odáig fajult, hogy száműzetésbe küldték.
A hívek tiltakozása miatt egy időre visszatérhetett, de a béke nem tartott sokáig. Újra száműzték, és megromlott egészségi állapota ellenére egyre távolabbi helyre vitték.
A végső száműzetési helyére már nem érkezett meg, 407-ben, útközben halt meg. A hagyomány szerint utolsó szavai ezek voltak:
„Dicsőség Istennek mindenért.”
Ebben az egyetlen mondatban benne van egész életének lényege.
Nem lett könnyebb az út attól, hogy hűséges maradt. Nem kapott földi jutalmat azért, mert kimondta azt, amit helyesnek tartott. Sőt, éppen emiatt veszítette el biztonságát, rangját és végül az otthonát is, mégsem vonta vissza a szavait.
Aranyszájú Szent János arra emlékeztet, hogy az igazság kimondása nem mindig kényelmes, és nem mindig jár tapsviharral. Néha éppen ellenkezőleg: konfliktust szül, ajtókat zár be és magányossá tehet, de attól még igaz marad.
Mai útravaló: Könnyű akkor kiállni valami mellett, amikor mindenki egyetért velünk.
