A Duna rendkívüli apadása az elmúlt napokban már nem pusztán vízügyi kérdéssé vált. A történelmi mélységekbe süllyedő vízállás a hajózás, a természetes élővilág és a vízellátás mellett a Paksi Atomerőmű működése miatt is kiemelt jelentőségű.

A közösségi médiában eközben két magyarázat terjed különösen gyorsan. Az egyik szerint a Duna felső szakaszán valójában lenne elegendő víz, Magyarországon azonban valamit rosszul csinálunk. A másik elmélet szerint Ausztria vagy más felvízi államok vízlépcsőikkel egyszerűen „visszatartják” a folyó vizét.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szombati közleményében mindkét állításra reagált.

Nem lehet egyszerűen „elzárni” a Dunát

Az OVF mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna nemzetközi vízfolyás, ezért egyetlen ország sem rendelkezhet korlátlanul a folyó vízkészletével.

A víz használatát és továbbengedését nemzetközi egyezmények, európai uniós szabályok, kétoldalú államközi megállapodások, valamint nemzeti vízgazdálkodási előírások együttesen szabályozzák.

A jelenlegi helyzet megértéséhez azonban ennél is fontosabb egy másik körülmény.

A vízügy szerint a Duna aktuális természetes vízhozamát úgynevezett zsinórüzemben vezetik tovább. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a felülről beérkező vízmennyiséget lényegében tovább is engedik az alsóbb folyószakaszok felé.

Csakhogy most éppen ebből a beérkező vízből van rendkívül kevés.

Az OVF tájékoztatása szerint a Duna jelenlegi természetes vízhozama minden korábban mért értéknél alacsonyabb.

Ez magyarázza elsősorban a Magyarországon tapasztalható rendkívüli vízállást.

Mit tudnak akkor az osztrák vízlépcsők?

A helyzet ugyanakkor ennél árnyaltabb.

Ausztriában tizenkét duzzasztó működik a Dunán. Ezek képesek arra, hogy rövidebb időszakokra befolyásolják a vízszintet, illetve átmenetileg tároljanak bizonyos vízmennyiséget.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Ausztria tetszőleges ideig visszatarthatná a Duna vizét.

A vízlépcsők hosszabb időtávon kötelesek továbbengedni a természetesen beérkező vízhozamot. Magyarán: ha tartósan kevés víz érkezik a folyóba, a duzzasztók sem képesek új vizet „előállítani”.

A probléma gyökerét tehát nem a vízlépcsők jelentik, hanem az egész vízgyűjtő területet sújtó csapadékhiány és az ebből következő rendkívül alacsony természetes vízhozam.

Van azonban egy fontos különbség Magyarország és Ausztria között

Az OVF közleményének talán legérdekesebb megállapítása éppen itt következik.

Miközben Ausztriában tizenkét duzzasztó működik, Magyarországon a Dunán nincs olyan vízlépcső, amely nagyvízi időszakban lehetőséget biztosítana vízkészlet felhalmozására, majd később annak szabályozott visszapótlására.

Ennek következtében a magyar Duna-szakasz vízjárása sokkal közvetlenebbül követi a folyó természetes vízhozamának változását.

Ha kevés víz érkezik, annak hatása nálunk közvetlenül megjelenik a vízállásban.

A vízügy ugyanakkor hangsúlyozza: az osztrák vízlépcsők sem jelentenek megoldást arra az alapvető problémára, amelyet a tartós csapadékhiány és a változó éghajlati körülmények okoznak. Rövid távon képesek mérsékelni bizonyos hatásokat, de a vízhiányt nem tudják megszüntetni.

A kérdés már nem csak az, hogy meddig apad a Duna

A mostani helyzet azonban egy ennél nagyobb vitát is előrevetít.

Ha a szélsőségesen alacsony vízállások a következő években vagy évtizedekben gyakoribbá válnak, Magyarországnak egyre komolyabban kell foglalkoznia azzal, hogyan lehet a bőségesebb időszakok vízkészletének legalább egy részét megtartani.

A mostani dunai apadás ugyanis világosan megmutatja: a víz kérdése nem csupán környezetvédelmi probléma.

Energiabiztonsági, mezőgazdasági, gazdasági és végső soron nemzetstratégiai kérdés is.

A Paksi Atomerőmű körül kialakult helyzet különösen élesen világít rá erre. Magyarország legfontosabb villamosenergia-termelő létesítményének működése szorosan kapcsolódik a Dunához, így a folyó szélsőséges vízjárása közvetlen energiabiztonsági következményekkel járhat.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye tehát egy fontos félreértést tisztáz: nem azért fogyott el a víz Magyarországnál, mert valaki feljebb „elzárta a csapot”.

A probléma ennél sokkal súlyosabb.

Rendkívül kevés víz érkezik a Dunába – Magyarországnak pedig jelenleg nincs olyan dunai infrastruktúrája, amely nagyvíz idején jelentős vízkészlet felhalmozását, majd kisvíz idején annak szabályozott pótlását tenné lehetővé.

És talán éppen ez az a kérdés, amelyről a mostani rekordalacsony vízállás után már nem lehet megkerülni a szakmai és társadalmi vitát.