Van olyan időszak, amikor az embernek már nincs szüksége újabb tanácsra. Csak arra, hogy valaki végre azt mondja: most már leteheted. Nem kell ma mindent megoldanod.

Válaszolunk, intézkedünk, dolgozunk, aggódunk, számolunk. Figyeljük a híreket, a számlákat, a gyerekeinket, a szüleinket, a világot. Próbáljuk kitalálni, mi lesz holnap, miközben néha még azt sem tudjuk pontosan, hogyan jutottunk el estig.

Aztán elcsendesedik a lakás.

És előjön mindaz, amit napközben sikerült félretenni.

Mi lesz, ha nem sikerül?
Mi lesz, ha nem változik semmi?
Mi lesz, ha elfogy az erőm?

Talán éppen ezért olyan különös a Szentírás egyik legegyszerűbb mondata:

„Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek.”
(Zsolt 4,9)

Nem azt mondja: békében fekszem le, mert minden problémám megoldódott. Nem azt, hogy már tudom, mit hoz a holnap. És azt sem, hogy többé nincs mitől félnem. Hanem azt: békében fekszem le, mert nem egyedül tartom a kezemben az életemet.

Talán ez a hit egyik legnehezebb formája.

Nem akkor hinni, amikor már látjuk a megoldást, hanem akkor, amikor még semmi sem rendeződött el. Amikor az imádság után ugyanott van a számla az asztalon, ugyanaz a lelet a fiókban, ugyanaz a konfliktus vár holnap, és ugyanaz az ember hiányzik, aki tegnap is hiányzott.

A hit nem mindig azt jelenti, hogy megszűnik a vihar.

Néha csak annyit jelent, hogy nem kell egész éjszaka nekünk őriznünk a tengert.

Van, amit ma megtettünk.

Van, amit elrontottunk.

Van, amit holnap újra megpróbálhatunk.

És van, ami egyszerűen nagyobb nálunk.

Ezeket nem kell magunkkal vinni az ágyba.

Lehet egyetlen mondatban is imádkozni:

Uram, eddig én vittem. Most rád bízom.

Talán nem történik látványos csoda. Nem érkezik azonnal válasz, nem oldódik meg éjfélre minden, ami egész nap nyomasztott.

De valami mégis megváltozhat.

Az, hogy többé nem egyedül cipeljük.

A holnap majd eljön a maga kérdéseivel. Lesznek döntések, feladatok, hírek, viták és talán újabb nehézségek is.

De azok a holnap terhei. Ma estére elég annyi, hogy megérkeztünk. És mielőtt lehunyjuk a szemünket, talán érdemes még egyszer elmondani:

Amit tudtam, megtettem.
Amit nem tudtam, azt rád bízom.
Akiket szeretek, rád bízom.
Amitől félek, rád bízom.
És a holnapot is.

Ne feledd: Isten már ott van abban a holnapban is, amelytől ma még félsz.