A Nemzetgyűlés jóváhagyta az új törvényt, a francia püspökök szerint azonban a döntés a „technokrata halált” választja a gondoskodás helyett. Jogi úton védenék meg a katolikus kórházakat az intézményi kényszertől. „A történetnek még nincs vége” – a püspöki kar jogi lépésekre készül a vallás- és lelkiismereti szabadság védelmében.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Az európai humanizmus és a keresztény etika alapköve a kiszolgáltatottak, a betegek és az idősek feltétel nélküli oltalmazása. Amikor egy társadalom törvényi keretet ad az élet mesterséges kioltásának, alapvető szemléletváltás tanúi vagyunk. Ahogy arról a Vatican News beszámolója is tudósít, a francia Nemzetgyűlés véglegesen jóváhagyta az asszisztált öngyilkossághoz való jogról szóló törvényt. Ez a döntés komoly szomorúsággal tölti el a helyi egyházi vezetőket, akik úgy látják: a jogszabály alapjaiban alakítja át a modern társadalom viszonyulását az öregséghez, a betegséghez és a sebezhetőséghez.
A francia püspökök hangsúlyozzák, hogy az egyház évszázados tapasztalattal rendelkezik a betegek és családjaik fizikai, lelki és spirituális kísérésében. A palliatív ellátás és a szeretetből fakadó gondoskodás kultúrája helyett az új törvény a technokrata és adminisztratív halált választja. Mathieu Rougé nanterre-i püspök a Vatican News cikkében kifejtette, hogy a jogszabály súlyos hiányosságokkal küzd. Nem biztosít például lelkiismereti alapú tiltakozási záradékot a gyógyszerészeknek, akiknek így kötelezően közre kell működniük a halálos szerek kezelésében.
Még ennél is aggasztóbb az intézményi önállóság csorbulása. Számos olyan katolikus alapítású kórház, szülészet és ápolási otthon – mint például a Szegények Kisnővéreinek intézményei vagy a párizsi Jeanne Garnier palliatív központ –, amelyek etikai chartája szigorúan elítéli az eutanáziát, most arra kényszerülhet, hogy biztosítsa az asszisztált öngyilkosság végrehajtását. Ez az intézményi kényszer alapjaiban sérti a vallás- és lelkiismereti szabadságot.
A francia püspöki kar azonban határozottan kijelentette: „a történetnek még nincs vége”. A főpásztorok készek jogi úton fellebbezni az intézményi záradékok megteremtéséért, hogy megvédjék azokat a szervezeteket, amelyek hivatásuk szerint az életet annak természetes végéig szolgálják. Ez a küzdelem nemcsak egy törvényről szól, hanem arról a hitvallásról, hogy az emberi méltóság a legnehezebb pillanatokban sem vész el, és a valódi válasz a szenvedésre nem az elmúlás siettetése, hanem a szerető jelenlét és a fájdalomcsillapítás.
