A Duna rekordalacsony vízállása miatt a kormány fenékküszöb építéséről döntött a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A bejelentés szerint először 35 ezer, majd további 110 ezer köbméter követ helyeznek a folyómederbe, és szükség esetén két, egyenként nyolcvan méter hosszú bárkát is irányítottan elsüllyesztenek. A fenékküszöb a tervek szerint akár egy méterrel, a bárkák pedig átmenetileg körülbelül húsz centiméterrel emelhetik meg a vízszintet az atomerőmű hűtővízcsatornájánál.

A beavatkozás célja érthető. Paks kiesése súlyos energiabiztonsági és gazdasági következményekkel járna, ezért ebben a helyzetben az államnak cselekednie kell. Csakhogy egy sürgősen meghozott döntés is állami döntés, a közpénz sürgősen elköltött milliárdjai is közpénzek, a Dunába épített műtárgy pedig akkor is komoly mérnöki alkotás, ha rendkívüli helyzetben készül.

Éppen ezért nem az a kérdés, hogy kellett-e lépni. Hanem az, hogy pontosan hogyan lépünk.

Hatmilliárd forint nem válasz, csak egy összeg

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási és védekezési feladatokra 6 164 698 854 forintot csoportosítottak át. A dokumentum az Országos Vízügyi Főigazgatóság által ellátandó feladatokról beszél, a pénz pedig a vízügyi igazgatóságok beruházási előirányzatára kerül.

Ebből azonban még nem derül ki, hogy a több mint hatmilliárd forintból mennyibe kerül maga a kő, mennyibe a kitermelése, mennyibe a rakodás, a közúti vagy vízi szállítás, a mederbe helyezés, a tervezés, a mérnöki ellenőrzés, a bárkák rendelkezésre bocsátása és az esetleges elsüllyesztés előkészítése.

A hatmilliárd forint nem azonos a kő vételárával. Ez egy összesített költségvetési keret, amelynek tételes felosztását egyelőre nem ismerjük.

Nem tudjuk azt sem, hogy mely bányákból érkezik a hatalmas mennyiségű anyag. Kik ezeknek a bányáknak a tulajdonosai és üzemeltetői? Milyen eljárás alapján választották ki őket? Hány ajánlat érkezett, milyen egységárakat hasonlítottak össze, és milyen szempontok alapján született meg a döntés?

Ugyanez vonatkozik a fuvarozásra és a rakodásra. Ki szállítja Paksra a követ? Közúton, vasúton vagy vízen érkezik? Ki végzi a rakodást, milyen járművekkel, milyen útvonalon és milyen ellenértékért? A becslések szerint ekkora mennyiség közúti mozgatása több ezer, akár tízezer teherautó-fordulót is jelenthet. Ennek nemcsak ára, hanem jelentős közlekedési, útterhelési és környezeti következménye is van.

Azt is tisztázni kellene, hogy pontosan mennyi anyagról beszélünk. A kormányzati közlésben elsőként 35 ezer, majd 110 ezer köbméter szerepel, ami együtt 145 ezer köbmétert jelentene. Egyes beszámolók viszont összesen 110 ezer köbméterről írnak, máshol közel 150 ezer köbméter vagy 150 ezer tonna jelenik meg. Egy ekkora beruházásnál a köbméter és a tonna nem felcserélhető fogalom, a különbség pedig milliárdos nagyságrendet is érinthet.

Milyen követ tesznek a Dunába?

Nem elegendő annyit mondani, hogy „követ” vásárolnak. Egy fenékküszöb különböző rétegeihez eltérő méretű, tömegű és tulajdonságú anyagra lehet szükség. Más szerepet tölt be a meder kimosását megakadályozó kőpaplan, és mást a műtárgy többtonnás kövekből kialakított felső szerkezete.

Tudnunk kellene, milyen kőzettípust írtak elő, mekkora a megengedett méret- és tömegosztály, milyen testsűrűséget, nyomószilárdságot, kopásállóságot, fagyállóságot és vízfelvételt követelnek meg. A vízépítési terméskőre külön szabvány, az MSZ EN 13383-1 vonatkozik, de önmagában a szabvány megnevezése sem helyettesíti a tervező által meghatározott konkrét teljesítménykövetelményeket.

Ki vizsgálja meg, hogy a bányákból érkező anyag valóban megfelel-e ezeknek? Készül-e mintavételi és megfelelőség-igazolási terv? Ki állítja ki a teljesítménynyilatkozatokat, és ki igazolja a helyszínen, hogy valóban az előírt minőségű és méretű kő kerül a folyóba?

Ezek nem akadékoskodó kérdések. Ha a felhasznált anyag túl apró, a sodrás elmozdíthatja. Ha nem megfelelő a kőzet tartóssága, idővel széteshet. Ha a szerkezet alatt megindul a meder kimosódása, az egész műtárgy stabilitása veszélybe kerülhet. Itt nem egy kerti támfalról, hanem a Dunáról és Magyarország legfontosabb erőművének hűtővízellátásáról beszélünk.

Előbb építünk, később engedélyezünk

A beruházást a kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánította. A rendelet alapján a környezethasználat már a környezetvédelmi működési engedély megszerzése előtt megkezdhető. A Natura 2000-hatásbecslést is tartalmazó környezetvédelmi felülvizsgálatra alapozott engedélyt csak szeptember 30-ig kell kérelmezni.

A munkálatok mentesülnek az előzetes vízjogi létesítési engedély megszerzésének kötelezettsége alól is. Ehelyett október 15-ig fennmaradási engedélyt kell kérni. A rendelet azt is kimondja, hogy vízgazdálkodási és természetvédelmi bírság kiszabásának nincs helye, a Natura 2000-szabályok alapján pedig az építkezés korlátozása, felfüggesztése vagy megtiltása sem lehetséges.

Vagyis a kormány jogilag lehetővé tette, hogy a munka és az engedélyezés párhuzamosan fusson.

Ez rendkívüli helyzetben lehet indokolható, de ettől a kérdés még megmarad: pontosan milyen készültségi fokú terv alapján kezdődött el a beruházás?

A nyilvánosságra került tájékoztatás szerint a tervezésbe bevonták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a kivitelezési és védelmi munkák koordinálását pedig Kádár Pál tábornokra, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetőjére bízták. Ez azonban nem mondja meg, hogy mely szervezet a jogi értelemben vett építtető, ki az ajánlatkérő, ki a szerződött tervező, ki a kivitelező, ki a felelős műszaki vezető, és ki képviseli az államot építési műszaki ellenőrként.

A jogszabály lehetővé teszi, hogy a tervezőt és a kivitelezőt egyetlen eljárásban válasszák ki. A teljes engedélyezési és kivitelezési dokumentáció tehát készülhet a kivitelezéssel egy szerződés keretében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenféle előzetes műszaki dokumentáció nélkül el lehet kezdeni a munkát. Ilyen konstrukciónál is szükség van jóváhagyási tervre, amelynek tartalmaznia kell a műtárgy elhelyezését, fő műszaki megoldásait, teljesítményadatait, költségbecslését és üzemeltetési feltételeit.

Ezért a pontos kérdés nem az, hogy „hogyan lehet tervek nélkül építkezni”, hanem az: milyen, mikor elkészült, ki által aláírt és jóváhagyott terv alapján kezdődött meg a fizikai munkavégzés?

Ki vállalja a felelősséget?

A gyorsaság nem szünteti meg a szakmai felelősséget. Ha a fenékküszöb nem emeli meg a vízszintet a számított mértékben, ha a Duna sodrása megbontja, ha megváltoztatja a meder állapotát, károsítja a környezetet, akadályozza a hajózást vagy egy későbbi árvíznél nem úgy viselkedik, ahogyan azt előre jelezték, valakinek vállalnia kell a következményeket.

Ki készítette a hidraulikai és medermorfológiai számításokat? Ki igazolta, hogy a fenékküszöb akár egy méterrel képes megemelni a vízszintet? Ki számolta ki, hogyan hat a beavatkozás a hajózásra, az árvízi levezetésre, a környezetre és az atomerőmű működésére? Ki hagyta jóvá a műszaki megoldást? Mekkora felelősségbiztosítással rendelkezik a tervező és a kivitelező? Ki írta alá a munkakezdési utasítást?

És ha a két bárka elsüllyesztésére is sor kerül, ki dönt róla, milyen mérési adat alapján, milyen terv szerint, milyen jogi és szakmai felelősség mellett?

Egy veszélyhelyzeti beruházásnál természetes, hogy a munkát gyorsan kell megszervezni. Az azonban nem természetes, hogy a nyilvánosság csak a teljes összeget, a kő hozzávetőleges mennyiségét és néhány látványos bejelentést ismerjen, miközben az eladók, a szolgáltatók, az egységárak, a szerződések, a műszaki követelmények és a felelősök neve homályban marad.

A paksi atomerőmű működését meg kell védeni. A Duna állapotát, a közpénzt és a döntések átláthatóságát ugyanígy.

A sürgősség indokolhat rendkívüli intézkedéseket. A közpénz útjának, a műszaki döntéseknek és a személyes felelősségnek az eltűnését azonban nem indokolhatja.