Nem mindenki látványosan távolodik el Istentől.

Van, aki egyszerűen csak elfárad.

Először kimarad egy ima. Aztán még egy. Egy vasárnap nem jutunk el a templomba, majd a következőn sem. Közben jön a munka, a család, a számlák, a betegségek, a csalódások, a veszteségek és mindaz, amit egyszerűen életnek nevezünk.

És egyszer csak azt vesszük észre, hogy valami megváltozott.

Isten, aki egykor természetes része volt az életünknek, mintha távolabb került volna.

Pedig lehet, hogy nem Ő ment messzire.

„Én már nem vagyok elég jó ehhez”

Sokan nem azért nem térnek vissza, mert nem hisznek.

Hanem mert szégyellik magukat.

Úgy érzik, előbb rendbe kellene tenniük az életüket. Előbb jobb emberré kellene válniuk. Előbb abba kellene hagyniuk mindazt, amit maguk is rossznak tartanak.

És majd csak utána lehet Istenhez menni.

A kereszténység azonban éppen az ellenkezőjét mondja.

Nem azért megyünk Istenhez, mert már rendben vagyunk.

Azért megyünk hozzá, mert szükségünk van rá.

Ahogy a betegnek sem akkor van szüksége orvosra, amikor már meggyógyult.

Egy szent, aki megértette az ember gyengeségét

Augusztus 1-jén az Egyház Liguori Szent Alfonz püspökre és egyháztanítóra emlékezik.

A XVIII. században élt pap olyan korban szolgált, amikor sokan rendkívül szigorúan tekintettek a bűnre és a bűnbánatra. Alfonz azonban lelkipásztori szolgálata során újra és újra találkozott az emberi gyengeséggel.

Látta a szegényeket.

Látta az elesetteket.

Látta azokat, akik újra és újra ugyanazokkal a bűnökkel küzdöttek.

És megértett valamit, amit kétszáz évvel később is könnyű elfelejtenünk:

az embernek nemcsak arra van szüksége, hogy megmondják neki, mit tett rosszul.

Arra is szüksége van, hogy megmutassák neki a hazafelé vezető utat.

Isten nem könyvelő

Néha úgy képzeljük el Istent, mintha valahol egy hatalmas könyv fölött ülne, és számolná a hibáinkat.

Egy rossz döntés.

Még egy.

Egy elmulasztott vasárnap.

Egy hazugság.

Egy haragban kimondott mondat.

Egy kapcsolat, amelyet tönkretettünk.

Egy ígéret, amelyet nem tartottunk be.

Mi pedig attól félünk, egyszer eljön az a pont, amikor a mérleg végleg ellenünk billen.

Az evangélium Istene azonban nem ilyen.

Jézus újra és újra azokhoz lépett oda, akikről mások már lemondtak.

A vámoshoz.

A házasságtörő asszonyhoz.

A bűnösökhöz.

Péterhez, aki háromszor tagadta meg.

A kereszten függő latorhoz, akinek már sem ideje, sem lehetősége nem maradt arra, hogy rendbe hozza az életét.

Isten logikája más.

Nem azt kérdezi először: hogyan jutottál idáig?

Hanem azt:

hazajössz-e?

Lehet, hogy ezt ma éppen neked kell hallanod

Lehet, hogy régen gyóntál.

Lehet, hogy régóta nem imádkoztál igazán.

Lehet, hogy haragszol Istenre valamiért.

Talán elvesztettél valakit, és azóta nem tudsz úgy hinni, mint korábban.

Talán kértél valamit, és úgy érezted, Isten nem válaszolt.

Vagy egyszerűen csak elsodródtál.

Nem történt semmi különös.

Csak eltelt az idő.

Ha így van, nem kell nagy fogadalmat tenned.

Nem kell holnaptól megváltoztatnod az egész életedet.

Elég lehet ma este egyetlen mondat.

„Istenem, itt vagyok.”

Talán ennyi az első lépés.

A tékozló fiú apja nem kér magyarázatot

Jézus egyik legszebb példabeszédében a fiú elhagyja az apját.

Elviszi az örökségét.

Elpazarolja.

Elront mindent.

Végül nincs hová mennie.

Hazafelé menet még beszédet is készít. Pontosan tudja, mit fog mondani az apjának.

De amikor az apa meglátja a távolban, nem várja meg a magyarázatot.

Elé fut.

Ez talán az egész kereszténység egyik legszebb képe Istenről.

Az ember még csak hazafelé tart.

Isten pedig már elindult felé.

Ma este csak egy lépést

Nem kell egyszerre szentté válni.

A hit útja ritkán működik így.

Lehet, hogy ma csak annyit teszel, hogy lefekvés előtt keresztet vetsz.

Lehet, hogy tíz év után először kimondod a Miatyánkot.

Lehet, hogy vasárnap bemész a templomba.

Lehet, hogy megkeresel egy papot, és azt mondod:

„Atya, nagyon régen gyóntam. Nem is tudom, hogyan kezdjem.”

Majd ő segít.

Nem kell tudnod minden választ.

Nem kell tökéletesnek lenned.

Csak el kell indulnod.

Az ajtó még nyitva van

Az ember életében sok ajtó bezárulhat.

Kapcsolatok érhetnek véget. Barátok fordulhatnak el. Lehetnek döntések, amelyeket már nem lehet visszacsinálni.

Az Istennel való kapcsolat azonban különös.

Amíg élünk, a hazafelé vezető út nyitva marad.

Talán ezért olyan vigasztaló Liguori Szent Alfonz üzenete évszázadokkal később is.

Nem a tökéletes emberek Istene vár bennünket.

Hanem az irgalmas Atya.

És lehet, hogy ma este csak ennyit kell tudnod: bármilyen messzire kerültél, még mindig hazatalálhatsz.