Ne engedd, hogy mások mondják meg, hogyan élj, ne törődj az elvárásokkal, valósítsd meg önmagad, kövesd a saját utadat.

„Papíron” még soha nem adatott ennyi szabadság az embernek, és mégis egyre inkább mások tekintete és véleménye szabja meg, hogyan élünk.

XIV. Leó pápa szeptember 9-én, a Fokoláre Mozgalomhoz kötődő püspökökhöz intézett beszédében egy különös nyugati paradoxonról beszélt. Szerinte miközben a családi, baráti és közösségi kapcsolatok korábbi stabil hálói egyre inkább széttöredeznek, a szabadságot mind gyakrabban valamiféle korlátlan autonómiaként értelmezzük. Ennek ellenére az emberek sokszor éppen kevésbé érzik magukat szabadnak arra, hogy valódi önmaguk legyenek, mert félnek az ítélettől és attól, hogy nem illenek bele a környezetükbe.

Ezzel a gondolattal Leó pápa nagyon pontosan rátapintott a digitális kor egyik legnagyobb ellentmondására.

Ma mindenkinek meg kell felelni

A közösségi média óriási szabadságot adott, bárki megszólalhat, bárki megmutathatja magát, bárki felépítheti a saját nyilvánosságát, és ezzel együtt olyan közönséget is kaptunk, amely szinte folyamatosan jelen van.

Lájkok, megtekintések, követők, kommentek és reakciók folyamatos áradata vesz körül bennünket.

Mikor elkészítünk egy fotót, azon morfondírozunk, vajon jól fog-e mutatni mások előtt, ha pedig véleményt nyilvánítunk nemcsak azt mérlegeljük, igaznak tartjuk-e, hanem azt is: mit fognak hozzá szólni?

Tessék, ez a modern szabadság. Igen, valóban senki nem tiltja meg, hogy önmagad légy, közben sokszor azon kapod magad, hogy azt mérlegeled: vajon önmagad melyik változatát fogják elfogadni és jutalmazni?

XIV. Leó már korábban is figyelmeztetett arra, hogy az internet és a közösségi média hatalmas lehetőség lehet a találkozásra, ugyanakkor az algoritmusok egyre inkább befolyásolják azt is, mit nézünk, mit gondolunk, és kikkel kerülünk kapcsolatba. A pápa szerint ezért különösen fontosak a valódi emberi kapcsolatok és a stabil kötelékek.

A szabadság nem ugyanaz, mint hogy senkire nincs szükségem

A modern ember gyakran esik abba a hibába, hogy a szabadságra úgy tekint, mint minden kötöttségtől való megszabadulásra.

Nekem ne mondja meg a család, ne mondja meg a közösség, ne mondja meg az Egyház, ne mondja meg senki. De nézzük meg jobban: ha minden kötést elvágtunk szabadabbak lettünk, vagy csak egyszerűen egyedül maradtunk?

A keresztény emberkép szerint az egyén nem önmagában, elszigetelten létezik, hanem kapcsolatokban: másokhoz tartozva válik igazán önmagává.Kapcsolatokból érkezünk, kapcsolatok között növekedünk, és szükségünk van arra, hogy tartozzunk valakihez. XIV. Leó ezért köti össze a szabadság kérdését a családi, baráti és közösségi kötelékek gyengülésével. Az ember attól válik igazán önmagává, hogy vannak kapcsolatai, és vannak emberek, akik előtt nem kell szerepet játszania.

Több szabadság helyett valódi szabadságra van szükségünk

Természetesen nem feltétlenül gyógyír a múlt, nem kell visszasírnunk egy olyan világot, amelyben az ember életét merev társadalmi elvárások határozták meg, mert az egyéni szabadság hatalmas érték, azonban észre kell venni, hiába mondhatunk ki szinte bármit, mégis attól rettegünk, hogyan reagálnak rá mások. Napjainkban százféle életut választhatunk, de állandóan mások életéhez mérjük a sajátunkat, felépíthetjük szabadon az identitásunkat, végül mégis az internet visszajelzéseitől tesszük függővé, hogy elégedettek lehetünk-e vele.

XIV. Leó figyelmeztetése ezek után úgy tűnik telitalálat volt.

Nem az a legszabadabb ember, akinek senki nem mondhatja meg, mit tegyen.

Igazán szabad ember akkor lehetsz, ha képes vagy úgy élni, hogy nem mások tekintetéből próbálod megtudni, mennyit érsz.

A legnagyobb lázadás szerintem nem az, hogy nemet mondunk minden kötődésre.

Merjünk tartozni valahová, merjünk szeretni, merjünk hinni – és merjünk önmagunk maradni akkor is, amikor ezért nem jár lájk.