November 13-án a magyar szentekre és boldogokra emlékezik a katolikus egyház. Nem csupán azokra, akiknek nevét templomok, utcák és történelemkönyvek őrzik, hanem azokra is, akiknek életéről alig maradt fenn emlék. Ők azok, akik nem keresték a dicsőséget, mégis szentté váltak a mindennapok hűségében.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vannak szentek, akiket mindenki ismer. Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet vagy Szent Margit neve évszázadok óta hozzátartozik a magyar keresztény emlékezethez.
De hányan lehettek, akiknek a nevét ma már senki sem tudja?
Hány édesanya nevelte imádságban a gyermekeit, amikor körülötte minden bizonytalanná vált? Hány pap maradt hűséges a hivatásához az üldöztetés idején? Hány egyszerű földműves, szerzetes, katona vagy családapa választotta a becsületet akkor is, amikor ezért súlyos árat kellett fizetnie?
November 13-án rájuk is emlékezünk.
A szentség nem a kiváltságosok jutalma
A kereszténység kétezer éves történelme arra tanít bennünket, hogy a szentség nem rang, származás vagy társadalmi helyzet kérdése.
A magyar szentek és boldogok között találunk uralkodókat, főnemeseket, szerzeteseket, lelkipásztorokat és vértanúkat. De az egyház ezen a napon azokra az ismeretlen, szent életű emberekre is gondol, akiknek hűségéről nem születtek krónikák.
Mert Isten szemében egyetlen jó cselekedet sem jelentéktelen.
Egy betegágy mellett átvirrasztott éjszaka. Egy megbocsátott sérelem. Egy gyermekért elmondott ima. Egy becsülettel végigdolgozott élet. A hit megőrzése olyan időkben, amikor könnyebb lett volna megtagadni.
Mindegyik lehet a szentség felé vezető út része.
A magyar kereszténység láthatatlan tartóoszlopai
A magyar történelem bővelkedik megpróbáltatásokban. Háborúk, idegen megszállások, vallásüldözések, diktatúrák és társadalmi összeomlások követték egymást.
Mégis újra és újra voltak emberek, akik továbbadták a hitet.
Nagymamák, akik megtanították unokáikat keresztet vetni. Édesapák, akik példájukkal tanítottak tisztességre. Papok, akik nem mondtak le híveikről. Szerzetesek, akik akkor is imádkoztak, amikor a világ megfeledkezett róluk.
Nem mindegyikük vált hivatalosan elismert szentté vagy boldoggá. Életük azonban hozzátartozik ahhoz az örökséghez, amelyből a magyar kereszténység ma is táplálkozik.
És mi mit hagyunk magunk után?
November 13. ünnepe nem csupán a múlt felé fordítja tekintetünket.
Arra is figyelmeztet, hogy a szentség lehetősége ma sem tűnt el a világból.
Nem kell hozzá történelmet formáló tett. Nem kell hozzá hírnév, elismerés vagy különleges képesség.
Sokszor éppen az a legnehezebb, hogy az ember a hétköznapokban maradjon hűséges. Hogy akkor is igazat mondjon, amikor a hazugságból előnye származna. Hogy akkor is segítsen, amikor senki sem látja. Hogy ne engedje kihunyni a szeretetet akkor sem, amikor a világ egyre több okot adna a keserűségre.
Mert a keresztény ember öröksége nem csupán az, amit felépített vagy megszerzett, hanem az is, amit mások lelkében hagyott.
A magyar szentek és boldogok mai emléknapja ezért egyszerre emlékezés és feladat. A hitet, amelyet elődeinktől kaptunk, nem elég tisztelnünk. Tovább is kell adnunk.
Lehet, hogy a nevünket egyszer elfelejtik az emberek.
De az a szeretet, amelyet Isten nevében adtunk tovább, nem vész el.
