Egy magyar hagyomány, amelyet a világ is elismert. Amit a nagyszüleink még természetesen tudtak, azt ma már tudatosan kell továbbadnunk. Pedig nemcsak a múltunkról szól, hanem arról is, hogyan maradhatunk közösség.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Amikor még nem tanfolyamon tanultak táncolni
Volt idő, amikor a tánc a közösségi élet természetes része volt. Lakodalmakban, ünnepeken, falusi összejöveteleken a fiatalok az idősebbeket figyelve sajátították el a lépéseket.
Nem volt szükség részletes használati utasításra. A gyerek látta, hogyan járják a felnőttek, megpróbálta utánozni, elrontotta, majd újrakezdte.
A tánc így nemcsak szórakozás volt, hanem a közösséghez tartozás egyik formája.
Hogyan lett ebből világszerte elismert módszer?
A huszadik század második felében a magyar táncházmozgalom új életet adott ennek a hagyománynak. A néptáncot és a népzenét nem kizárólag színpadon bemutatott műsorként kezelte, hanem olyan élő tudásként, amelyet bárki elsajátíthat.
Az UNESCO 2011-ben a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló jó gyakorlatok közé választotta a magyar táncházmódszert.
A módszer lényege egyszerű: a résztvevők élő zenére, megfigyeléssel, utánzással és közös gyakorlással tanulnak.
A hagyomány nem attól él, hogy őrizzük
Egy régi népviseletet elhelyezhetünk a múzeum vitrínjében. Egy népdalt lejegyezhetünk, hangfelvételen megőrizhetünk. De a közösségi tánc csak akkor marad igazán élő, ha vannak emberek, akik újra és újra eltáncolják.
Ezért különleges a táncház gondolata.
Nem kívülről nézzük a múltat, hanem belépünk abba a világba, amelyből a hagyomány született.
A lépések mögött ott vannak a különböző tájegységek sajátosságai, a zene mögött pedig azok az emberi történetek, amelyeket nemzedékek vittek tovább.
A gyerekeknek is érdemes megmutatni
A néptánc a gyerekek számára nem csupán mozgás. Ritmust, figyelmet, együttműködést és egymásra hangolódást is tanulhatnak közben.
És talán ennél is fontosabb, hogy megtapasztalják: a magyar kultúra nem kizárólag történelmi emlékekből és ünnepi beszédekből áll.
Van benne öröm, játék, zene, találkozás és közösség.
Nem kell hozzá különleges képzettség. Elég egy alkalom, ahol megszólal a muzsika, és valaki megmutatja az első lépéseket.
Mert az örökségünket nemcsak akkor adjuk tovább, amikor beszélünk róla. Hanem akkor is, amikor együtt énekelünk, együtt táncolunk, és a gyerekeink látják, hogy mindez ma is fontos nekünk.
Forrás: UNESCO – A táncházmódsze
