Magyarországot a „vizek országaként” szokás emlegetni. A meghatározás nem teljesen hamis, csak félrevezető. Sok víz folyik át rajtunk, de kevés az, amely fölött valóban mi rendelkezünk: 2001 és 2020 között a megújuló édesvízkészlet átlagosan 96 százaléka külföldről érkezett.

Ez a víz ráadásul nem feltétlenül akkor, ott és olyan minőségben áll rendelkezésre, amikor a mezőgazdaságnak, a természetnek vagy a lakosságnak szüksége volna rá.

Az elmúlt évtizedben már nehéz volt nem észrevenni, hogy ez a rendszer megbillent. Az OECD trendadatai szerint a megújuló édesvízkészlet 2000 és 2023 között évi átlagban 3 százalékkal csökkent, miközben a vízkivétel 2014 és 2022 között évi átlagban 1,3 százalékkal nőtt.

A keleti Alföldön süllyed a talajvíz. Békésben egymást követik a súlyos aszályok. A gazdák pedig már nem elméleti klímakockázatról, hanem elmaradó termésről, veszélybe kerülő gazdaságokról és tízmilliárdos veszteségről beszélnek.

Kényelmes volna mindezt azzal elintézni, hogy Ausztria elzárta a csapot, Brüsszel pedig megtiltotta a víz megtartását. Csakhogy egyik állítás sem igaz.

A felmelegedés, a külföldről érkező víztől való földrajzi függés és egy másfél évszázada vízelvezetésre berendezett táj egyszerre dolgozik ellenünk. Az előző kormány ennek az örökségnek nem az okozója. Az viszont már az ő felelőssége, hogy tizenhat év alatt milyen lassan fordította át a rendszert a víz gyors levezetéséről a víz megtartására.

A statisztikai vízbőség csapdája

Magyarország egy főre jutó megújuló édesvízkészlete papíron magas: 12 544 köbméter. Ez azonban jórészt tranzitvíz. A folyók külföldön erednek, az ország pedig a Kárpát-medence alján fekszik.

A beérkező víz mennyisége 2000 és 2023 között 83,5 és 138,6 köbkilométer között ingadozott. Vagyis a nemzeti vízbőség jelentős része olyan készlet, amelynek keletkezését, időzítését és szélsőségeit nem Magyarország szabályozza.

Ez a függés nem új. A körülmények viszont megváltoztak. A hegyvidéki hókészlet csökkenése, a hosszabb száraz időszakok és a nagyobb párolgás miatt kevésbé kiszámítható, mennyi víz érkezik hozzánk.

Közben a hazai táj víztároló képessége is gyenge. Kevés a vizes élőhely, a folyókat töltések választják el az egykori árterektől, a síkvidéki csatornarendszer alapfeladata pedig sokáig az volt, hogy a vizet minél gyorsabban elvezesse.

A legfontosabb adatokból világosan látszik a probléma:

• A magyarországi megújuló vízkészlet átlagosan 96 százaléka külföldről érkezik.

• A megújuló édesvízkészlet 2000 és 2023 között évi átlagban 3 százalékkal csökkent.

• A vízkivétel 2014 és 2022 között évi átlagban 1,3 százalékkal nőtt.

• Az egy főre jutó vízkivétel 2023-ban 495 köbméter volt. A rendelkezésre álló adatok alapján ez a harmadik legmagasabb érték volt a vizsgált tizenhárom uniós ország között.

• A felszín alatti víztestek 20 százaléka rossz mennyiségi állapotban volt 2021-ben, miközben az uniós átlag 5 százalék körül alakult. A problémás víztestek főként az ország keleti részén találhatók.

• Az öntözésre értékesített víz mennyisége a 2014-es 173 millió köbméterről 2022-re 205,4 millió köbméterre nőtt.

• A ténylegesen öntözött terület ugyanebben az időszakban 130,4 ezer hektárról 110,2 ezer hektárra csökkent.

A mezőgazdasági vízfelhasználás részletes adatai a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisában is elérhetők.

A vízkivétel és a tényleges vízfogyasztás természetesen nem ugyanaz. Az erőművi hűtővíz nagy része visszakerül a rendszerbe, az öntözővíz jelentős része viszont elpárolog vagy beépül a terménybe. Ettől még a trend világos: egyre nagyobb nyomás nehezedik egy ingadozó készletre.

Ráadásul az állam a teljes képet sem látja. Az Európai Bizottság korábbi becslése az engedély nélküli felszín alatti vízkivételt a teljes kivétel 16 százalékára tette. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint pedig a kutaknak csak töredéke szerepelhetett a hivatalos rendszerben.

Amit nem mérnek, azt fenntarthatóan elosztani sem lehet.

Békésben mindez már a földeken látszik

Békésre gyakran mondják, hogy elsivatagosodik. A szó erős, és tudományosan sem egészen pontos. Ami a földeken történik, arra a szárazodás és a talajromlás pontosabb kifejezés.

Csökken a talajnedvesség, süllyed a talajvíz, bizonytalanabb a termés, gyakoribb a porosodás és az aszálykár. A vármegye nem lett sivatag, de az irányt már nehéz félreérteni.

Az első ok maga a melegedés. Magyarország nyári középhőmérséklete 1900 és 2022 között 2,1 Celsius-fokkal emelkedett. Kevesebb a csapadékos nap, az eső pedig gyakrabban érkezik rövid, heves záporokban. A víz ilyenkor lefut a felszínen, mielőtt mélyebbre szivározhatna.

Közben süllyed a talajvíz is. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2024. augusztusi értékelése a Körös–Maros közén és a Berettyó–Körös-vidéken a harmincéves átlaghoz képest helyenként egy-két métert meghaladó eltérést jelzett.

Itt érünk el a hazai vízgazdálkodás egyik legrégebbi ellentmondásához.

A folyószabályozás és a belvízelvezetés településeket, utakat és termőföldeket védett meg, történelmi haszna tehát vitathatatlan. A mintegy százezer kilométeres csatorna-, árok- és vízfolyáshálózat azonban ugyanazt a vizet vezeti el tavasszal, amely néhány hónappal később már nagyon hiányzik.

A rendszer egy része kétirányúan is működtethető lenne. Ehhez azonban tározóhely, szabályozható műtárgy, szakember és a vizet befogadó földtulajdonosok tisztességes kártalanítása kell.

A folyók is elszakadtak a tájtól. Magyarország területének mindössze 0,6 százalékát borítják vizes élőhelyek, miközben az OECD európai átlaga 2,6 százalék. A töltések közé szorított folyó ritkán tölti fel a mélyártereket és a sekély talajvizet.

Békés elsősorban a Romániából érkező Körösök vízrendszeréhez tartozik, ezért a helyi vízhiány közvetlen okát nem az osztrák Duna-erőműveknél kell keresni. Sokkal közelebb visz a válaszhoz a Körösök vízgyűjtője, a magyar–román együttműködés, valamint az, ahogyan a hazai csatornákat működtetjük.

Erre tesz rá még egy lapáttal a földhasználat. A nagy, összefüggő táblák, a kevés mezsgye és erdősáv, valamint a tömörödött vagy fedetlen talaj rosszabbul tartja meg a csapadékot. Az OECD műholdas adatai szerint 2000 és 2023 között a Dél-Alföld fás borításának ötöde eltűnt.

Ettől önmagában nem lesz aszály, de a táj sokkal védtelenebbül várja a következőt.

Mit ér a magyar–román egyezmény aszály idején?

A jelenlegi jogi keretet a 2003-ban aláírt, majd a 196/2004. kormányrendelettel kihirdetett magyar–román határvízi egyezmény adja.

A két ország közösen méri és egyezteti a határszelvények vízhozamát, vízmérlegeket készít, adatot cserél, és kisvizes időszakokban együttműködik. A Magyar–Román Vízügyi Bizottság vizsgálja az átfolyó vízmennyiséget és az ökológiai vízigényt, indokolt esetben pedig intézkedésekről állapodhat meg.

Ez valódi együttműködés, de nem jelent automatikus garanciát arra, hogy minden aszályban meghatározott mennyiségű öntözővíz érkezik Magyarországra.

Papíron tehát van együttműködés. A vízpótlás gyakorlata már sokkal soványabb.

Egy 2024-ben megjelent szakmai összefoglaló szerint a határ által metszett csatornák és kisvízfolyások vízátvezetését 1999 és 2014 között már vizsgálták, de a munka kézzelfogható eredmény nélkül került le a napirendről.

A magyar fél a 2022-es rendkívüli aszály után ismét kezdeményezte a lehetőségek feltárását, a román fél pedig részletesebb műszaki megalapozást kért. Az együttműködés léte tehát bizonyítható, az automatikus román vízátadás viszont nem.

A magyar kormány feladata nem az, hogy vizet „parancsoljon” a szomszédos országtól. Az viszont igen, hogy műszakilag megalapozott megállapodásokat érjen el, és a beérkező vizet itthon valóban meg is tudja tartani.

A gazdák évek óta jelzik a bajt

A békési gazdák nem most kezdtek panaszkodni.

2022 júniusának végéig mintegy 1100 kárenyhítési kérelmet nyújtottak be a vármegyében, amelyek 95 százaléka aszálykárra vonatkozott. A helyi szakemberek akkor a sokéves átlagnál 160 milliméterrel kevesebb csapadékról, fejletlen kukoricáról és napraforgóról, valamint a következő gazdasági év finanszírozását veszélyeztető bevételkiesésről beszéltek. A korabeli terméseredményekről a HVG is részletesen beszámolt.

2025-ben harmadfokú vízhiánykészültség lépett életbe. Az országosan bejelentett aszálykárok 30 százaléka Békésből érkezett, összesen 137 ezer hektárról. Több kukoricatáblát már nem is arattak le, hanem egyszerűen lezúztak.

2026 nyarán helyi gazdák már 80 milliárd forintra becsülték a vármegye terméskiesését. A békési beszámoló szerint a szárazság következményei a búzától és árpától a kukoricán át a napraforgóig szinte valamennyi fontos szántóföldi kultúrát érintették.

Ez már nem elszigetelt panasz. Több éven át ismétlődő, kárbejelentésekkel, betakarítási adatokkal és gazdasági veszteségekkel dokumentált válságról beszélünk.

Itt kezdődik a kormány felelőssége

A klímaváltozás globális folyamat. A folyók külföldi eredete földrajzi adottság. A belvízelvezetésre épült alföldi rendszer pedig jóval korábbi a jelenlegi kormánynál.

A felelősséget ezért nem lehet hitelesen úgy megfogalmazni, hogy „a kormány kiszárította az országot”.

A számonkérhető kérdés más:

A 2010 óta eltelt tizenhat évben az állam mennyit tett azért, hogy a megváltozott éghajlatban ne ugyanúgy működjön a vízgazdálkodás, mint korábban?

A terv megvolt. A végrehajtás lemaradt.

Az 1110/2017-es kormányhatározattal elfogadott Nemzeti Vízstratégia már célként rögzítette a vízvisszatartás fokozását, a megelőzés előtérbe helyezését és a csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztését.

Az állam tehát legkésőbb 2017-ben hivatalosan ismerte a szükséges irányt. A 2022-es történelmi aszály és a következő évek ismétlődő vízhiánya viszont azt mutatja, hogy a gyakorlati fordulat nem tartott lépést a kockázat növekedésével.

Közben a vízügyi irányítás széttagolt maradt. A vízügyi hatósági feladatok 2014 és 2024 között a katasztrófavédelemhez tartoztak, majd a vízügyi irányítás a Belügyminisztériumtól az Energiaügyi Minisztériumhoz került.

A 2026-os OECD-vizsgálat szerint a feladatok több minisztérium között oszlanak meg, a gyakori átszervezések pedig gyengítették a szakpolitikai összhangot, a végrehajtási kapacitást és az elszámoltathatóságot. A jelentés a magyar kormány közreműködésével készült, ezért megállapításait nehéz volna pártpolitikai véleményként félresöpörni.

A vízelvezetés mögött kész rendszer állt. A vízmegtartás mögött sokáig nem.

Belvíz és árvíz ellen továbbra is védekezni kell. Magyarország területének jelentős része árvízveszélyes, az elsőrendű védvonalak nagy része pedig korszerűsítésre szorul. A gátépítés tehát önmagában nem rossz döntés.

A hibás döntés az volt, hogy a víz biztonságos levezetése mellé nem épült ki hasonló erejű második láb: a mélyárterek, holtágak, kis tározók, talajok és kétirányúan használható csatornák rendszere.

Sokáig könnyebb volt pénzt, engedélyt és kivitelezőt találni egy töltés vagy csatorna megépítésére, mint arra, hogy a téli-tavaszi vizet földeken tartsák, és az érintett gazdát ezért kiszámíthatóan kártalanítsák.

Az állam azt sem látja pontosan, mennyi vizet veszünk ki. Az engedély nélküli kutak és vízkivételek mellett nincs hiteles helyi vízmérleg. Az évekig húzódó kútszabályozási bizonytalanság, a mentességek és az ellenőrzés gyengesége azt eredményezte, hogy az állam nem tudja pontosan, ki, honnan és mennyi vizet használ fel.

Ez a süllyedő talajvizű keleti térségekben különösen súlyos mulasztás.

A támogatási rendszer sokáig a víz helyét sem fizette meg. Ha egy gazda ideiglenesen vizet enged a mély fekvésű földjére, termést és bevételt kockáztat azért, hogy a táj később kevésbé száradjon ki. Kártalanítás és hosszú távú megállapodás nélkül racionálisan inkább elvezeti a vizet.

A „Vizet a tájba!” program és az új agrártámogatási elemek jó irányt jelentenek. Egyben azt is megmutatják, milyen későn kezdődött el a rendszerszintű fordulat.

Nem az Orbán-kormány okozta a szárazságot. A felelőssége az, hogy túl sokáig fenntartotta és finanszírozta azt a rendszert, amely a szélsőségesebb klímában gyorsabban vezeti el a vizet, mint ahogyan a táj újra tudná tölteni magát.

Brüsszel nem tiltja a víz megtartását

Az Európai Unió Víz Keretirányelve nem tilt általánosságban tározót, duzzasztót vagy vízerőművet. Azt írja elő, hogy a tagállam ne rontsa a víztestek állapotát.

Új, ökológiai romlást okozó mű csak szigorú feltételekkel engedhető. Bizonyítani kell a kiemelkedő közérdeket, a jobb környezeti alternatíva hiányát, és gondoskodni kell a károk mérsékléséről.

Ez korlát, de nem általános tilalom.

Az uniós politika kifejezetten támogatja a természetes vízmegtartást, az árterek visszakapcsolását, a vizes élőhelyek helyreállítását és a talajregenerációt.

A magyar 2021–2027-es Közös Agrárpolitika stratégiai terve 8,4 milliárd euró uniós támogatást kapott. Ebből 2 milliárd eurót környezeti és klímacélokra, illetve ökorendszerekre különítettek el.

A KEHOP Plusz vízkárelhárítási és vízháztartási fejlesztéseinek tervezett kerete 178,28 milliárd forint, uniós társfinanszírozással.

Pénz és jogi lehetőség tehát van. A konkrét prioritásokat, projekteket, kedvezményezetteket és végrehajtási szabályokat azonban a magyar kormány határozza meg.

„Brüsszel” nem magyarázza meg, miért maradt el a hazai táji alkalmazkodás.

Az osztrák gátak sem gyártanak vizet

Ausztriának a Duna főágán tíz nagy, folyami átfolyású vízerőműve van. A legújabbat, Freudenaut 1998-ban adták át.

Ezek az erőművek helyben megemelik a vízszintet és energiát termelnek, de nem képesek országos léptékben új vizet teremteni vagy egy teljes száraz évszak vízhozamát eltárolni.

Ökológiai áruk is van. Megszakítják a folyó és az élőhelyek folytonosságát, visszatartják az üledéket, módosítják a medret és akadályozzák a halvándorlást. Ausztria ezért jelentős összegeket fordít halátjárókra és folyó-rehabilitációra, részben uniós támogatásból.

A 2026-os kisvíz a műszaki rendszer korlátját is megmutatta. Greifensteinnél augusztus 12-én másodpercenként mintegy 700 köbméter víz folyt, miközben a szokásos nyári érték körülbelül 2000 köbméter.

A VERBUND vízerőművi termelése jelentősen elmaradt a hosszú távú átlagtól. A vállalat már a 2025-ös pénzügyi jelentésében is azt közölte, hogy vízerőműveinek termelése 24,2 százalékkal csökkent az előző évhez képest az átlag alatti vízhozam miatt.

A duzzasztómű tud vizet visszatartani és helyben vízszintet emelni. Abból azonban nem tud termelni, ami nem érkezik meg.

Ausztria példájából tehát nem az következik, hogy Magyarországnak minden folyóra vízlépcsőt kell építenie. A műszaki beavatkozás része lehet a vízgazdálkodásnak, de nem pótolja az árterek, a talaj, a felszín alatti készletek és az egész vízgyűjtő összehangolt kezelését.

A BÉKÉS DRÉN közbeszerzései – és amit az államról elárulnak

A BÉKÉS DRÉN Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Kft. 2010 óta számos nagy értékű állami vízügyi munkában vett részt.

A régi hirdetmények hiányosak, a konzorciumi szerződések pedig nem mutatják meg automatikusan, mekkora összeg jutott az egyes cégeknek. Teljes, minden részletében lezárt nyerteslistát ezért a nyilvános adatokból nem lehet összeállítani.

A fontosabb, ellenőrizhető ügyekből azonban látható minta rajzolódik ki.

• Az Átlátszó 2015-ös összesítése szerint a társaság 2010 és 2015 között közel 10 milliárd forint értékben nyert önállóan, további mintegy 60 milliárd forintnyi szerződésben pedig konzorciumi tagként vett részt. A konzorciumi összeg nem azonos a cég saját bevételével.

• A Mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztésének értéke 2013-ban körülbelül 5,3 milliárd forint volt.

• A 2017-es „Védképesség” árvízi helyreállítási munkáit a Mészáros és Mészáros Kft. és a BÉKÉS DRÉN konzorciuma 9,113 milliárd forintért nyerte el.

• A szeghalmi belvízrendszer 2018-as fejlesztése 899 millió forintos szerződést jelentett.

• Békés város 2019-es csapadékvíz-elvezetési közbeszerzésének mind a hat részét a BÉKÉS DRÉN nyerte el, összesen nettó 266,4 millió forintért.

• Az Alkaloida hulladéklerakójának kármentesítését 2019-ben egyetlen ajánlattevőként induló konzorcium nyerte el 9,098 milliárd forintért.

• A Gyálai Holt-Tisza 2022-es kármentesítésére kiírt eljárásban három érvényes ajánlat érkezett, és a BÉKÉS DRÉN adta a legalacsonyabb árat: 2,915 milliárd forintot.

• A 2022–2023-as tiszai és Körös-völgyi árvízvédelmi munkák együttes értéke megközelítette a 12,7 milliárd forintot. A kivitelezést a Mészáros és Mészáros–BÉKÉS DRÉN konzorcium nyerte.

• A 2023-ban közzétett három külön OVF-szerződés – a szekszárdi kivitelezés, a Vérke-főcsatorna és a szentendrei vízbázis munkái – együtt körülbelül 4,3 milliárd forintot tettek ki.

Az Átlátszó a BÉKÉS DRÉN felemelkedéséről szóló korábbi összesítésében azt írta: az általa vizsgált mintegy száz eljárásból harmincban csak egy ajánlat érkezett, ezek értéke megközelítette a 20 milliárd forintot. A 2022–2023-as tiszai és Körös-völgyi munkákat külön cikkben is feldolgozták.

Az egyajánlatos eljárások magas száma komoly versenykockázati jelzés, de önmagában nem bizonyít korrupciót vagy jogsértést. Ugyanígy a teljes konzorciumi érték sem azonos a BÉKÉS DRÉN tényleges részesedésével vagy árbevételével.

Ezekből az adatokból az sem következik, hogy a cég „kiszárította Békést”. A kivitelező a megrendelő által meghatározott műszaki tartalmat teljesíti. A vízpolitikai prioritásokat az állam, a vízügyi igazgatóságok és az önkormányzatok választják ki.

A lista valódi jelentése más: nem elsősorban a kivitelező, hanem a megrendelő prioritásait mutatja meg.

Az állam milliárdokat tudott mozgósítani töltésekre, kotrásra, csatornákra, belvízelvezetésre és helyreállításra. Ezek között szükséges és indokolt munkák is vannak.

Közben azonban a táji vízmegtartás földhasználati, kártalanítási és üzemeltetési feltételei sokáig rendezetlenek maradtak.

Az egyik feladatra volt kész projekt, közbeszerzés és kivitelezői kapacitás. A másikra jóval kevésbé.

A víz nem marad meg magától

Magyarország nem azért szárad ki, mert a szomszédos országok egyszerűen elveszik a vizét. Az alvízi helyzet mindig is kitettséget jelentett.

A válságot az okozza, hogy ez a kitettség a klímaváltozással erősödött, miközben a hazai táj víztároló képessége leromlott, a vízkivétel ellenőrzése hiányos, az intézményi felelősség széttagolt, a vízmegtartási fordulat pedig későn és lassan indult el.

Az országot egyetlen új gát vagy tározó sem fogja önmagában megmenteni. Más megoldás kell a Körösök mentén, más a Homokhátságon és megint más a Duna mellett.

Vissza kell kapcsolni a mélyártereket és a holtágakat. Kétirányúan kell működtetni a csatornákat. Kis- és közepes tározókat kell építeni. A téli-tavaszi vizet pedig úgy kell kiengedni a mezőgazdasági területekre, hogy az érintett gazda ezért tisztességes ellentételezést kapjon.

Ehhez olyan agrárpolitika kell, amely jutalmazza a talajtakarást és az erdősávokat. Valódi kút- és vízkivételi mérésre, valamint átlátható és eredményes határvízi együttműködésre van szükség.

A döntő politikai kérdés 2026-ban már nem az, hogy tudjuk-e, mit kellene tenni. A Nemzeti Vízstratégia óta tudjuk.

A kérdés az, mikor lesz a víz megtartása ugyanolyan erős állami megrendelés, mint amilyen évtizedeken keresztül a víz elvezetése volt.