Már a kiégésünkre is félreteszünk – tényleg idáig jutottunk?
— Fotó: ChatGPT
Már a kiégésünkre is félreteszünk – tényleg idáig jutottunk?
Rengeteget dolgozunk, folyamatosan hajtunk, próbálunk megfelelni a feladatoknak és a határidőknek, miközben egyre nehezebben kapcsolunk ki, a pihenést pedig rendszerint arra az időre halasztjuk, amikor majd végre minden kész lesz. Csakhogy ez a pillanat sokszor nem jön el. Most pedig már külön neve is van annak a megtakarításnak, amelyből akkor élhetünk, ha egyszer annyira kimerülünk, hogy muszáj hosszabb időre kiszállnunk a munkából: „burnout fund”, vagyis kiégési alap. Elsőre okos és felelős gondolat. Másodjára viszont szomorú korkép. Mert talán nem arra kellene előre pénzt gyűjtenünk, hogy egyszer legyen lehetőségünk összeomlani, hanem végre azon gondolkodnunk, hogyan élhetnénk úgy, hogy ne kelljen eljutnunk odáig.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Néhány napja jelent meg egy cikk arról, hogy egyre többen hoznak létre úgynevezett „burnout fundot”, vagyis külön megtakarítást arra az esetre, ha egyszer annyira elfáradnának a munkában, hogy hosszabb időre ki kellene szállniuk. A bemutatott emberek között van, aki éveken át gyűjtött, majd amikor már hónapok óta kimerültnek és ingerlékenynek érezte magát, felmondott, és a megtakarítása adott neki lehetőséget arra, hogy ne kelljen azonnal új munkába menekülnie.
Elsőre azt gondoltam: milyen előrelátó.
Aztán másodjára már egészen mást.
Milyen szörnyű korkép ez.
Már nemcsak arra készülünk, hogy elromlik az autónk, elveszítjük a munkánkat vagy váratlan kiadásunk lesz. Arra is, hogy egyszer talán mi magunk fogyunk el.
És talán nem is a megtakarítással van baj, hanem azzal, hogy mennyire ismerős lett mögötte az élethelyzet.
Majd pihenek, ha vége ennek a hétnek. Majd ha lezárult a projekt. Majd ha túl vagyunk ezen az időszakon. Majd ha minden kész.
Csakhogy szinte soha nincs minden kész.
Mindig jön egy újabb feladat, üzenet, határidő vagy probléma. Mi pedig könnyen hozzászokunk ahhoz, hogy a fáradtságot még egy kicsit ki lehet bírni. A pihenés így lassan nem az élet természetes része lesz, hanem valami, amit előbb ki kell érdemelnünk.
Pedig talán éppen ezt kellene újragondolni.
Talán az egyik legnagyobb tévedésünk, hogy a pihenést jutalomként kezeljük. Mintha csak akkor járna, ha már mindent elvégeztünk. Pedig a pihenés nem jutalom azért, mert eleget teljesítettünk. Szükséglet.
Nem kell megvárni, amíg vasárnap este már a hétfő gondolatától összeszorul a gyomrunk. Nem kell addig menni, amíg semmihez nincs kedvünk. És nem kell összeomlani ahhoz, hogy végre jogosnak érezzük azt mondani: mára elég.
A „burnout fund” ettől még remek biztonsági háló lehet annak, aki megengedheti magának. Nem azokkal van baj, akik létrehozzák. Éppen ellenkezőleg: ők legalább felismerték, hogy szükségük lehet egy kijáratra.
Talán nemcsak pénzből kellene tartalékot képeznünk.
Hanem időből is. Nyugalomból. Olyan estékből, amikor nem kell teljesíteni. Olyan hétvégékből, amelyeket nem töltünk meg újabb feladatokkal.
Mert a pihenésnek nem akkor kellene elkezdődnie, amikor már nem bírjuk tovább. Hanem azért kellene időben megállnunk, hogy soha ne kelljen eljutnunk odáig.
