Gloria Steinem 2026. szeptember 2-án, 92 éves korában halt meg New York-i otthonában. Gloria Steinem halála azért szimbolikus pillanat, mert az élete szinte végigkísérte azt a társadalmi változást, amely alapjaiban írta át a nők helyét a nyugati világban.

Steinem az amerikai második hullámos feminizmus egyik legismertebb alakja volt. Azért küzdött, hogy a nők ne legyenek előre kijelölt szerepekhez kötve: tanulhassanak, dolgozhassanak, részt vehessenek a politikában, és maguk dönthessenek arról, milyen életet szeretnének.

Azóta rengeteg minden megváltozott, a női munkavállalás, a felsőoktatás, a gazdasági önállóság és a politikai részvétel ma már nem forradalmi követelés, hanem a nyugati világ természetes része. Egy mai húszéves nő egészen más lehetőségekkel indul, mint Steinem generációja.

Újra vonzóbb lett a hagyományos élet képe?

Miközben az előző nemzedékek azért küzdöttek, hogy a nők kiléphessenek a hagyományos szerepekből, ma sok fiatal már egészen más szemmel néz a családra, az otthonra, az anyaságra, az apaszerepre és a klasszikusabb női-férfi mintákra.

Elég végiggörgetni a közösségi médiát, egyre több olyan videóval találkozni, amelyben fiatal nők a családi életet, az otthonteremtést, a főzést vagy a gyereknevelést állítják a középpontba. Mások arról beszélnek, hogy nem a karrierben látják életük legfontosabb célját. A férfiaknál pedig egyre több tartalom szól felelősségről, apaságról, eltartói szerepről, erőről és arról, mit jelent ma férfinak lenni.

Természetesen a közösségi média felnagyítja a látványos trendeket, de valamit mégis jelez.

Nem arról van szó, hogy a fiatalok vissza akarnának menni 1955-be. Inkább arról, hogy egyre többen kérdeznek rá arra, valóban olyan jó-e az az élet, amelyet a modern világ sikeresnek és felszabadítónak nevezett.

Karrier → kiégés.
Szexuális szabadság → társkereső-appos fáradtság.
Függetlenség → magány.
Női emancipáció → munka és otthoni feladatok kettős terhe.
Férfiszerepek átalakulása → bizonytalanság abban, mit is vár ma a társadalom egy férfitól.

Ezek természetesen nem egyszerű ok-okozati képletek. A szabadság nem vezet szükségszerűen magányhoz, ahogyan a női emancipáció sem jelent automatikusan kiégést.

Azonban sok fiatal egyszerűen elfáradhatott a modern életformában. A folyamatos teljesítménykényszerben, a bizonytalan kapcsolatokban, nem akarják a magányt, és azt az érzést, hogy mindig előrébb kellene jutni, többet keresni, többet elérni.

Ebben a közegben érthetőbbé válik, miért tud vonzó lenni egy teljesen más élet képe: otthon, stabil kapcsolat, család, gyerekek, kiszámíthatóság.

Nyilván nem arról van szó, hogy a feminizmus eszméi megbuktak. Inkább egy érdekes kérdés merül fel: ha valóban szabadon választhatunk, miért lenne kevésbé modern döntés a család, a gyerek, az otthon vagy akár egy hagyományosabb életforma?