Uram,

néha úgy kapaszkodom abba, amim van, mintha minden ezen múlna.

Féltem a biztonságomat, a terveimet, a munkámat, az embereket, akiket szeretek. Félek attól, hogy valami megváltozik, hogy elveszítek valamit, amit fontosnak hittem, vagy egyszer csak olyan útra kerülök, amelyet nem én választottam.

Pedig Te ma arra emlékeztetsz, hogy nem minden veszteség a történet vége.

Adj nekem bátorságot ahhoz, hogy ne csak azt nézzem, mit tarthatok meg, hanem azt is, mit adhatok oda.

Taníts meg észrevenni azt az embert, akinek ma szüksége van rám.

Ne engedd, hogy úgy menjek el a magányos mellett, hogy közben fontos dolgokra hivatkozom. Ne engedd, hogy a saját gondjaim annyira betöltsenek, hogy már ne halljam meg másokét.

Adj szelíd szívet akkor is, amikor könnyebb lenne keménynek lennem.

Adj türelmet, amikor elfogy.

Adj szót, amikor valakit meg kell vigasztalnom, és adj csendet, amikor nincs szükség szavakra.

Uram, ha ma valamit el kell engednem, segíts elengedni.

Ha valamiért küzdenem kell, adj hozzá erőt.

Ha pedig csak várnom kell, taníts meg úgy várni, hogy közben ne veszítsem el a reményt.

Szent Lőrinc tudta, hogy az ember értékesebb minden aranynál. Segíts nekem is így nézni azokra, akiket ma elém küldesz.

És amikor este visszanézek erre a napra, ne az legyen a legfontosabb, mennyi mindent sikerült elintéznem.

Hanem az, hogy maradt-e utánam egy kicsivel több szeretet, mint amennyi reggel volt.

Ámen.