Biztosan ismerős a helyzet. Valaki kérdez valamit, mi pedig hirtelen nem tudjuk a választ. Tulajdonképpen ennyi történt, semmi különös. Mégis akad az a néhány kellemetlen másodperc, amikor az ember lázasan keresgélni kezd az emlékei között. Valamit csak tudok erről. Talán hallottam róla valahol, talán össze lehet rakni a választ abból a néhány foszlányból, ami eszembe jut.

És ha semmi nem jön? Akkor is könnyű belecsúszni abba, hogy mondjunk inkább valamit. Csak ne kelljen kimondani azt a két egyszerű szót: nem tudom.

De mitől félünk ennyire?

Talán nem is attól, hogy valamit nem tudunk. Sokkal inkább attól, hogy mit gondol majd rólunk a másik ember. Hogy butának tart. Tájékozatlannak. Hogy csalódik bennünk. Hogy ő tud valamit, amit nekünk is tudnunk „kellene”.

Pedig ki mondta, hogy tudnunk kell?

Az ember társas lény. Fontos számunkra, hogyan látnak bennünket mások, elfogadnak-e, elég okosnak, érdekesnek vagy tájékozottnak tartanak-e. A szégyen pedig különösen erős érzés lehet, mert nemcsak azt éreztetheti velünk, hogy valamit rosszul csináltunk, hanem azt is, hogy velünk nincs rendben valami. Így egy egészen egyszerű tudáshiányból pillanatok alatt önértékelési kérdést csinálunk.

Pedig nem kellene.

Mintha mindenről azonnal véleményünknek kellene lennie

A mai világ ezt talán még nehezebbé teszi. Elénk kerül egy hír, egy videó, egy politikai vita, egy háború, egy gazdasági kérdés vagy egy tudományos eredmény. Elolvasunk róla néhány mondatot, és már érkezik is a kérdés: na, és te mit gondolsz?

Mintha kötelező lenne azonnal tudni. Mintha néhány perc alatt el kellene döntenünk, kinek van igaza, mi történt valójában, ki a hibás, és mi lenne a helyes megoldás.

Pedig van egy teljesen elfogadható válasz: erről még nem tudok eleget. Sőt, van egy másik is: még nincs róla véleményem. Ezek nem gyenge mondatok. Néha éppen nagyobb magabiztosság kell a kimondásukhoz, mint ahhoz, hogy gyorsan állást foglaljunk valamiben.

Nem kell mindenhez értened

Nem kell minden vitában részt venned, minden kérdésre válaszolnod, és nem kell kellemetlenül érezned magad azért, mert a melletted ülő ember valamiben többet tud nálad. Ő pedig valószínűleg rengeteg olyan dolgot nem tud, amit te igen. Ennyire egyszerű.

Az igazi magabiztosság talán nem mindig abban mutatkozik meg, hogy mindenre van válaszunk. Néha sokkal inkább abban, hogy nem félünk attól, amikor nincs.

Mert a „nem tudom” után nem ér véget a beszélgetés. Jöhet utána az, hogy mesélj róla. Vagy az, hogy utánanézek. És akár az is, hogy tévedtem. Egyik mondattól sem leszünk kevesebbek.

Legközelebb ne félj a csendtől!