„Észak misztikusa”, a svédek nemzeti szentje, Skandinávia népszerű szentje hazánkban talán kevésbé ismert. Szent Brigittára emlékezünk liturgikus ünnepén, július 23-án.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Ha a szentekre gondolunk, sokszor távoli, a valóságtól elrugaszkodott alakok jutnak eszünkbe, akik egész életükben egy sötét kolostorban térdeltek. Július 23-án viszont egy olyan asszonyra emlékezünk, aki nagyon is benne élt a sűrűjében. Svéd Szent Brigitta nemcsak egy misztikus látnok volt, hanem nyolcgyermekes családanya, feleség, özvegy, és ha kellett, kőkemény politikai szereplő, akit II. János Pál pápa 1999-ben Európa társvédőszentjévé választott.
Az élete 1303 körül indult Upplandban, egy kifejezetten jómódú, befolyásos svéd családban. Apja köztiszteletben álló törvénytudó és földesúr volt, anyja pedig a királyi körökkel állt rokonságban. Brigitta már kislányként sem volt mindennapi jelenség: mindössze hétéves volt, amikor átélte első mély, megrázó látomását a megfeszített Jézusról. Ez az élmény egy életre megpecsételte a sorsát.
Fiatalon, alig tizenhárom évesen ment feleségül Ulf Gudmarssonhoz. A házasságuk nem diplomáciai kényszer volt, hanem egy igazi, boldog szövetség. Nyolc gyermeket neveltek fel – köztük Katalint, aki később szintén követte anyját a szentség útján. Brigitta és a férje nemcsak beszéltek a hitről, hanem élték is: vagyonukból a szegényeket támogatták, és még a távoli Santiago de Compostelába is elzarándokoltak együtt.
A nagy fordulat 1344-ben jött el, amikor Ulf meghalt. Brigitta ekkor nem a kényelmes özvegyi életet választotta, és nem is vonult vissza teljesen a világtól. Az alvastrai kolostor mellett telepedett le, és ekkortól kezdve a látomásai – amiket később Revelaciones címen gyűjtöttek össze – mindennapossá váltak. Fontos látni, hogy ezek a látomások nem magányos révületek voltak, hanem nagyon is gyakorlatias üzenetek: az egyház megújulását, a tiszta szeretetet és a bűnbánatot sürgették.
Később megalapította a ma is létező Brigitta-rendet, ami a maga korában elég rendhagyó módon működött, hiszen a férfi és női ág egymást segítve, de külön élt. A jóváhagyásra azonban éveket kellett várnia. Közben, az 1350-es jubileumi évben Rómába költözött, és lényegében ott ragadt. Az örök városban igazi védelmezője lett a betegeknek és a kiszolgáltatottaknak. De nemcsak velük foglalkozott: nyíltan, köntörfalazás nélkül bírálta az egyházi visszaéléseket, és addig rágta a pápa fülét, amíg az vissza nem tért Avignonból Rómába.
Élete alkonyán, hetvenhez közeledve még elszánta magát egy hatalmas, veszélyes zarándoklatra a Szentföldre. Nem sokkal a visszatérése után, 1373. július 23-án halt meg Rómában. Testét később hazavitték Svédországba, Vadstenába, és alig húsz évvel később, 1391-ben szentté avatták.
Brigitta egyáltalán nem volt egy hibátlan, mindenki által ünnepelt figura a saját korában. Sokan kételkedtek benne, a tervei lassan és nehezen valósultak meg, és rengeteg elutasítással találkozott. Mégis ment előre. Anya volt, aki felnevelte a gyermekeit, özvegy, aki hű maradt a belső hanghoz, és céltudatos nő, aki mert tükröt tartani a kor leghatalmasabb urainak.
( Bár a naptár szerint ez a nap a magyar katolikus hagyományban Szent János Cassianus apátról is szól, a mai nap üzenete leginkább Brigittán keresztül ér el hozzánk: a hétköznapi, zajos élet, a család és a munka nem akadálya a hitnek, hanem pont az a terep, ahol megélhetjük azt. )
