Van valami különösen erős Szent István történetében. Hatalom volt a kezében, országot szervezett, törvényeket alkotott, püspökségeket és monostorokat alapított – élete végén mégis eljutott oda, ahová minden embernek el kell jutnia egyszer: felismerte, hogy nem mindent tud irányítani. Amikor emberileg elfogytak a biztos kapaszkodók, Magyarországot a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Szent István 969 körül született Esztergomban, Géza nagyfejedelem és Sarolt fejedelemasszony fiaként. A hagyomány szerint Vajk néven született, a keresztségben kapta az István nevet. Keresztény nevelésében Szent Adalbertnek is fontos szerepet tulajdonít a hagyomány.
Apja halála után 997-ben vette át a hatalmat. Uralkodásának kezdetétől világos volt számára, hogy Magyarország jövőjét a keresztény Európához való tartozásban látja.
Istvánt az ezredforduló körül királlyá koronázták. Uralkodása alatt megszervezte a magyar egyház intézményrendszerét, püspökségeket és monostorokat alapított, és törvényekkel erősítette meg a keresztény államot.
Nemcsak országot, rendet is épített
Szent István művének nagyságát könnyű pusztán államalapításként szemlélni.
Pedig ennél többről volt szó.
Egy olyan korszakban kellett jövőt választania Magyarországnak, amikor maga az ország fennmaradása sem volt magától értetődő. István felismerte, hogy tartós államhoz nem elég a katonai erő. Törvény, intézmény, közösség és olyan erkölcsi rend kell, amely túléli az uralkodót.
Ezért épített templomokat és egyházi intézményeket, ezért szervezett püspökségeket, és ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a kereszténység ne csupán az uralkodói udvar vallása legyen. A Magyar Katolikus Egyház összefoglalása szerint Géza művét folytatva kereszténnyé tette nemzetét, és számos monostor alapítását is támogatta.
Kemény uralkodó volt.
De nem azért vált szentté, mert minden politikai döntése vitathatatlan lett volna. Hanem azért, mert hatalmát végső soron nem önmaga felmagasztalására, hanem egy nála nagyobbnak hitt rend szolgálatára akarta használni.
A király, aki elveszítette a fiát
Szent István életének egyik legsúlyosabb törése fia, Szent Imre herceg halála volt.
Imrét készítette fel arra, hogy egyszer átvegye tőle az ország vezetését. Halálával nemcsak egy apa veszítette el gyermekét, hanem az uralkodó előtt is bizonytalanná vált mindaz, amit a jövőről elképzelt.
Élete végére betegségek, utódlási gondok és politikai bizonytalanság vették körül.
És talán éppen itt válik Szent István története igazán személyessé.
Mert könnyű Istenben bízni addig, amíg minden a terveink szerint történik.
Sokkal nehezebb akkor, amikor elveszítjük azt, akire a jövőnket építettük.
István életében eljött ez a pillanat.
Amikor már nem maradt más, Máriára bízta az országot
A katolikus hagyomány szerint Szent István élete végén Magyarországot és koronáját a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Innen ered a Regnum Marianum, Mária országa hagyománya is.
Ebben a gesztusban van valami mélyen keresztény.
Egy király, aki egész életében épített, szervezett és döntött, végül kimondja: nem én tartom a kezemben mindennek a sorsát.
Ez nem vereség.
Ez hit.
Nem azt jelenti, hogy az ember ne dolgozzon, ne tervezzen, ne vállaljon felelősséget. Éppen ellenkezőleg. István egész élete a cselekvésről szólt.
De amikor elérkezett arra a pontra, ahol az emberi erő már kevés volt, képes volt átadni azt, amit a leginkább szeretett.
Augusztus 20. ezért több mint történelmi évforduló
Szent István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén halt meg. 1083. augusztus 20-án Szent László király idején, pápai engedéllyel emelték oltárra földi maradványait; ez a korabeli gyakorlat szerint szentté avatásnak számított. Magyarországon ezért augusztus 20-án ünnepeljük Szent Istvánt.
A nap így egyszerre történelmi, nemzeti és lelki ünnep.
Lehet beszélni államalapításról, koronáról, törvényekről és ezeréves államiságról.
De Szent István örökségének van egy csendesebb rétege is.
Az, hogy egy ország jövőjét nem lehet kizárólag hatalomra, gazdagságra vagy pillanatnyi politikai sikerekre építeni.
Házat lehet homokra is építeni. Csak nem biztos, hogy megmarad.
Szent István hite szerint Magyarországnak ennél erősebb alapra volt szüksége.
Több mint ezer év telt el.
A kérdés pedig ma is ugyanaz:
mire építjük azt, amit majd utánunk hagyunk?
