A tekintély és a hatalom természetéről szóló viták végigkísérik az emberiség történelmét, s ez alól a legelső krisztusi közösség sem volt kivétel. Jakab és János apostolok édesanyjának kérése – amely fiai számára a dicsőségben való elsőbbséget szorgalmazta – jól mutatja a mindannyiunkban fellelhető emberi gyarlóságot és a pozíciószerzés iránti vágyat. Amint az a Magyar Kurír beszámolójából is kiderül, Jézus válasza nem magát a nagyságra való törekvést utasítja el, hanem annak irányát és mércéjét helyezi radikálisan új alapokra.

Radikális áthangolódásra van szükség

Jézus a „kehely” és a szenvedés metaforájával szembesíti a fivéreket: a dicsőséghez vezető út a szolgálat és az önátadás vállalásán keresztül vezet. Miközben a világ a befolyásban és a mások feletti dominanciában méri a sikert, a keresztény egzisztencia lényege a szolidaritás és a másokért való felelősségvállalás. Ez a radikális áthangolás megdöbbentette a többi apostolt is, akikben azonnal felébredt a versengés és a méltatlankodás – bizonyítva, hogy a hierarchikus gondolkodás mélyen beágyazódott az emberi természetbe.

„Nálatok ne így legyen!” – hangzik el a jézusi intelem, amely éles kontrasztot állít a pogány uralkodók elnyomó gyakorlatával szemben. A keresztény intellektuális reflexió számára ez a mondat a modern vezetéstudomány egyik legfontosabb alapköve: a szolga-vezetés (servant leadership) koncepciója. A valódi vezető nem felülről gyakorol hatalmat, hanem alulról támogat másokat, képessé téve őket a növekedésre. Az Emberfia példája, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy életét adja váltságul sokakért, ma is megkerülhetetlen tükröt tart mind a közélet, mind a mindennapi közösségeink szereplői elé.