Augusztus 21-én Szent X. Piusz pápára emlékezik a Katolikus Egyház. Giuseppe Sarto nem előkelő család sarjaként, hanem egy észak-itáliai kis faluból indult el. Plébános, püspök, velencei pátriárka, majd pápa lett, de életének középpontjában végig ugyanaz maradt: Krisztus, az Eucharisztia és az egyszerű emberek hitének megerősítése.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Giuseppe Melchiorre Sarto 1835. június 2-án született az észak-itáliai Riesében, Treviso közelében. Családja nem tartozott a társadalom kiváltságos rétegéhez. Életútja éppen ezért különösen figyelemre méltó: nem egyházi kapcsolatokkal vagy előkelő háttérrel indult el, hanem tanulással, szolgálattal és kitartó lelkipásztori munkával.
1858-ban szentelték pappá. Káplánként, majd plébánosként szolgált, később egyházmegyei feladatokat kapott. 1884-ben Mantova püspöke lett, 1893-ban pedig bíborossá és velencei pátriárkává nevezték ki.
Amikor 1903-ban Rómába utazott a XIII. Leó halála után összehívott konklávéra, aligha gondolhatta, hogy többé nem Velencébe tér vissza. Augusztus 4-én őt választották meg pápává.
A X. Piusz nevet vette fel.
„Mindent megújítani Krisztusban”
Pápaságának irányát már első enciklikájában világossá tette. Programját a latin mondat foglalta össze:
Instaurare omnia in Christo – Mindent megújítani Krisztusban.
Ez nem egyszerűen jól hangzó jelmondat volt számára.
X. Piusz meggyőződése szerint az Egyház megújulása nem pusztán szervezeti reformokkal kezdődik. Az embernek kell újra Krisztus felé fordulnia. Innen indult minden más: a hitoktatás, a liturgia, a papképzés, az egyházjog és az Eucharisztia tiszteletének megújítása is.
Nem egy új Egyházat akart felépíteni. Azt akarta, hogy az Egyház újra teljes erejével abból éljen, akiért létezik.
Krisztusból.
A pápa, aki közelebb vitte az Eucharisztiát az emberekhez
X. Piusz pápaságának egyik legmaradandóbb öröksége az Eucharisztiához kapcsolódik.
Abban a korban sok katolikus ritkán járult szentáldozáshoz. X. Piusz ezzel szemben erőteljesen támogatta a gyakori, megfelelően felkészült szentáldozást. Azt akarta, hogy az Eucharisztia ne kivételes alkalom legyen a keresztény ember életében, hanem valódi lelki táplálék.
Különösen fontos döntése volt a gyermekek elsőáldozásának korábbra helyezése. A Quam singulari rendelkezés nyomán az első szentáldozás időpontját ahhoz az életkorhoz kötötték, amikor a gyermek már különbséget tud tenni a hétköznapi kenyér és az Eucharisztia között.
Ezzel gyermekek milliói előtt nyílt meg korábban az út az Oltáriszentséghez.
Talán ezért is érezzük X. Piuszt ma is különösen közelálló pápának: reformjai mögött nem elsősorban intézményeket látott, hanem embereket.
Nem maradt meg a pápai dolgozószobában
X. Piusz életének egyik legszebb vonása, hogy magas egyházi tisztségei sem változtatták egyszerű hivatalnokká.
Pápaként is lelkipásztor maradt.
Foglalkozott a papok képzésével, nagy jelentőséget tulajdonított a hitoktatásnak, ösztönözte a katekizmus használatát, és átalakította a Római Kúria működését. Az ő pontifikátusa alatt indult el az Egyház egységes törvénykönyvének kodifikációja is, amelyet később XV. Benedek pápa hirdetett ki.
A liturgia és az egyházi zene megújítására szintén nagy figyelmet fordított. Támogatta a gregorián ének visszatérését és azt a szemléletet, amely szerint a liturgia nem előadás, hanem az Egyház imádsága.
XVI. Benedek később úgy fogalmazott X. Piuszról, hogy pontifikátusa kitörölhetetlen nyomot hagyott az Egyház történetében.
Amikor a hitet már nem elég örökölni
X. Piusz kora egészen más világ volt, mint a miénk. Mégis van valami meglepően mai abban, amit felismert.
Azt, hogy a kereszténység nem marad életben pusztán megszokásból.
Nem elég, hogy valakit megkereszteltek. Nem elég, hogy családja keresztény. Nem elég időnként belépni egy templomba.
A hitet ismerni, táplálni és élni kell.
Ezért tartotta annyira fontosnak a katekézist. Ezért akarta közelebb vinni az embereket az Eucharisztiához. És ezért fogalmazta meg pápaságának egész programját Krisztus köré.
Talán éppen ebben válik különösen aktuálissá 2026-ban.
Egy olyan korban, amelyben szinte minden változik körülöttünk, könnyű azt hinni, hogy az Egyháznak is mindig valami egészen újat kell kitalálnia ahhoz, hogy megszólítsa az embert.
X. Piusz válasza ennél egyszerűbb volt.
Nem feltétlenül valami újat kell kitalálni.
Krisztushoz kell visszatalálni.
Egy pápa a világháború küszöbén
X. Piusz pontifikátusának utolsó időszakára ránehezedett Európa egyre súlyosabb politikai válsága.
1914 nyarán kitört az első világháború.
A pápa, aki egész életében a lelkek békéjéért dolgozott, már látta kibontakozni azt a tragédiát, amely rövidesen emberek millióinak életét követelte.
augusztus 20-án halt meg Rómában.
1951-ben boldoggá, 1954-ben pedig szentté avatták.
Az Egyház augusztus 21-én ünnepli emléknapját.
Mit taníthat nekünk ma Szent X. Piusz?
Talán azt, hogy a megújulás nem feltétlenül ott kezdődik, ahol mindent lecserélünk.
Hanem ott, ahol újra megkérdezzük magunktól: mi van valóban az életünk középpontjában?
Lehetnek terveink, vitáink, félelmeink, sikereink és kudarcaink. Lehet zajos körülöttünk a világ, és lehet zajos még az Egyház körül is.
De X. Piusz egész élete egyetlen irányba mutatott.
Vissza Krisztushoz.
Talán ezért nem veszített erejéből több mint száz év után sem a mondata:
„Mindent megújítani Krisztusban.”
Nemcsak egy pápa programja volt.
Akár a miénk is lehet.
