A püspöknek nem elég irányítania az egyházmegyét, ismernie kell az embereket, ki kell mennie hozzájuk, hallgatnia kell rájuk, és világos tanítást kell adnia egy olyan korban, amikor egyre több hang próbál tekintélyt követelni magának – erről írt XIV. Leó pápa a latin-amerikai és karibi püspökökhöz intézett levelében.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
XIV. Leó pápa szeptember 19-én közzétett levelében Szent Toribio de Mogrovejo szentté avatásának háromszázadik évfordulója alkalmából fordult Latin-Amerika és a Karib-térség püspökeihez, ám amit leírt, jóval túlmutat egy évfordulós megemlékezésen. A pápa tulajdonképpen arról beszélt, milyennek kell lennie annak a püspöknek, aki nem egyszerűen egy intézményt vezet, hanem valóban pásztora a rábízott közösségnek.
Szívvel az égben, lábbal az úton
XIV. Leó szerint vannak dolgok, amelyeket egy püspök egyszerűen nem érthet meg az íróasztala mögül, ezért a lelkipásztori látogatásoknak nem formális eseményekké, hanem valódi találkozásokká kell válniuk.
A püspök feladata, hogy személyesen keresse fel közösségeit, meghallgassa az embereket, és eljusson azokhoz is, akik ritkán vagy egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba az egyházi vezetéssel. A pápa ezt egy tömör képpel fogalmazta meg: az apostolutód szolgálata azt kívánja, hogy „szívünk az égben, lábunk pedig az úton legyen”.
A levélben visszatérő motívum, hogy a püspöki szolgálat nem hatalomgyakorlás, hanem önátadás, amely könnyen kiüresedhet, ha a személyes kényelem, a félelem vagy az önérdek fontosabbá válik a hívek javánál.
XIV. Leó figyelmeztetése szerint ugyanis a nyáj elhagyása nem feltétlenül akkor kezdődik, amikor egy pásztor fizikailag hátat fordít közösségének. Sokkal korábban elkezdődhet, akkor, amikor már a saját biztonsága és kényelme szerint hozza meg a döntéseit.
Világos tanítás kell a zajban
A pápa külön kitért arra is, milyen felelőssége van a püspököknek egy olyan világban, ahol egymást túlkiabálva számtalan vélemény, ideológia és tekintélyigény próbál hatni az emberek lelkiismeretére.
Szerinte éppen ezért a püspök feladata, hogy világos, türelmes és az Egyház közösségében gyökerező tanítást adjon, amely segít a híveknek felismerni Krisztus hangját a körülöttük lévő zajban.
Ez azonban nem választható el az imádságtól. XIV. Leó arra figyelmeztetett, hogy semmilyen lelkipásztori sürgősség vagy feladat nem szoríthatja háttérbe az imát, mert a püspöknek előbb hallgatnia kell Isten szavára, és csak utána beszélnie másokhoz.
Az eucharisztikus imádás legyen elsődleges
A levél egyik hangsúlyos része az Oltáriszentséghez kapcsolódik. A pápa arra kérte a püspököket, hogy az eucharisztikus szentségimádást tegyék lelkipásztori prioritássá, mert miközben püspökök, programok és tervek változnak, Krisztus marad.
XIV. Leó szerint időt és teret kell biztosítani arra, hogy a hívek csendben találkozhassanak Istennel, mert ebből olyan utak is megszülethetnek, amelyeket semmilyen emberi program vagy stratégia nem képes előre megtervezni.
A pápa külön szólt a püspökök és papjaik kapcsolatáról is. Úgy fogalmazott, a püspöki atyaság egyik valódi jele az, amikor egy pap tudja, hogy bizalommal kopogtathat püspöke ajtaján, és nemcsak akkor keresi őt, amikor már valamilyen problémát kell megoldani.
A levél végén XIV. Leó arra emlékeztetett, hogy a püspöki szolgálatban lesznek világos időszakok és olyan pillanatok is, amikor a pásztor saját kicsinységével szembesül. A feladata azonban ugyanaz marad: hűségesen odaadni önmagát, miközben annak gyümölcsét Istenre bízza.
Forrás: Vatican News
