XIV. Leó pápa augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén mutatott be szentmisét a Castel Gandolfó-i Villanovai Szent Tamás pápai plébánián. Homíliájának középpontjában Szűz Mária mennybevétele, az ember valódi szépsége és a szeretet átalakító ereje állt.

Az ACI Prensa beszámolója szerint a Szentatya felidézte az Egyház tanítását, amely szerint Mária földi életének befejezése után testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe.

A pápa a Jelenések könyvének képét is felidézte: az asszonyét, aki „a napba öltözött”, lába alatt a holddal. Máriában – fogalmazott – az ég és a föld, az idő és az örökkévalóság találkozik.

XIV. Leó pápa szerint újra kell gondolnunk, mit nevezünk szépnek

A Szentatya prédikációjában az öregedés nagyon is hétköznapi tapasztalatából indult ki. Az idő múlásával testünk megváltozik, arcunkon megjelennek az évek nyomai, hajunk megőszül. Mindezt szembeállította Mária művészeti ábrázolásaival, amelyeken gyakran fiatal, gyönyörű nőként jelenik meg, amint a mennybe emelkedik.

A pápa szerint Mária testének és lelkének megdicsőülése segíthet megérteni, hol rejlik az ember igazi szépsége.

„Igazi szépségünk nem abban rejlik, hogy elrejtsük az idő múlásának jeleit, hanem abban, hogy testünkben is megmutatjuk a soha véget nem érő szeretet jeleit” – fogalmazott.

XIV. Leó szerint ezért érdemes felülvizsgálni azokat a szépségideálokat, amelyeket a mai világ közvetít. A túlnyomórészt hedonista és fogyasztói szemlélet ugyanis arra késztetheti az embert, hogy túl sok energiát fordítson arra, ami valójában nem lényeges és nem maradandó.

Az idős ember ráncaiban is ott lehet az igazi szépség

A pápa szerint a mindennapi életben is megtapasztalható a különbség a külső vonzerő és a belülről fakadó szépség között.

Találkozhatunk olyan emberekkel, akiknek arcán ott vannak az évek és a szenvedés nyomai, mégis békét, kedvességet és derűt sugároznak. Mások külsőleg vonzók lehetnek, miközben viselkedésükből keménység és hidegség árad.

A Szentatya arra biztatott, hogy tanuljuk meg felismerni az isteni szépséget a gyermek gyengéd arcában éppúgy, mint az idős ember ráncaiban, a fiatalok lendületében és a felnőttek nyugalmában.

Ezek mögött ugyanis egy-egy emberi élet és annak saját története húzódik meg.

„A szeretet az ember legszebb ékessége”

XIV. Leó homíliájának egyik legerősebb gondolata a szeretetről szólt.

„A szeretet az ember legszebb ékessége” – mondta a pápa.

A Szentatya szerint ez az a szeretet, amely átalakítja és nemesebbé teszi az embert, szabaddá teszi, és közelebb vezeti Istenhez még az élet nehézségei között is.

Prédikációjában Szent VI. Pál gondolatait is felidézte, aki Mária mennybevételének misztériumáról elmélkedve arra mutatott rá, hogy földi fogalmaink csak korlátozottan képesek megragadni az örökkévalóság valóságát.

XIV. Leó Ferenc pápától is idézett. Elődje az Evangelii gaudium apostoli buzdításban Máriáról azt írta, hogy néhány szegényes pólyával és mérhetetlen gyengédséggel képes volt egy egyszerű állatbarlangot Jézus otthonává változtatni.

A mennyország jelei ott vannak a családok hétköznapjaiban

A pápa szerint Mária mennybevételének misztériuma nem valamiféle távoli, az ember hétköznapi életétől elszakított valóság.

Éppen ellenkezőleg: jelei ott lehetnek körülöttünk mindenütt, ahol valódi szeretettel találkozunk.

XIV. Leó példaként említette az édesanyákat és édesapákat, akik egy hosszú munkanap végén fáradtan, mégis örömmel térnek haza gyermekeikhez. Beszélt a nagyszülőkről, akik koruk nehézségei ellenére új erőre kapnak, amikor unokáikról gondoskodhatnak.

Szólt azokról a fiatalokról is, akik tisztán és becsületesen igyekeznek élni akkor is, amikor ehhez szembe kell menniük környezetük elvárásaival.

A pápa szerint mindazok, akik hittel és odaadással végzik mindennapi feladataikat, valamiképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy egy darabka mennyországot hozzanak a földre, és valamit a földből a menny felé emeljenek.

Mária a remény és a vigasztalás jele

A homília végén XIV. Leó arra emlékeztetett, hogy Máriában az Egyház saját reményét is felismeri. Felidézte a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúcióját, amely Szűz Máriát a biztos remény és vigasztalás jeleként állítja a hívők elé.

A Szentatya Szent Ágoston gondolatával zárta elmélkedését, aki Krisztus feltámadását olyan iránytűként állította a keresztények elé, amelyhez egész életüket igazíthatják.

XIV. Leó arra kérte a híveket, hogy kövessék a Feltámadott világosságát, és ha szükséges, legyenek készek megváltoztatni életük irányát.

Nagyboldogasszony ünnepén pedig különösen Máriára tekintsenek: arra az édesanyára és útitársra, akit Isten a keresztény ember számára a mennybe vezető út kísérőjéül adott.