Szinte hihetetlen teljesítményt nyújtott Pápai Olivér a dakari ifjúsági olimpián. A mindössze 16 éves magyar úszó napokig tartó, lázas betegségből felépülve állt rajthoz 200 méteres gyorsúszásban, és ezüstérmet szerzett. Pedig néhány nappal korábban még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán versenyezhet-e.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Nem mindennapi körülmények között szerzett olimpiai ezüstérmet Pápai Olivér pénteken Szenegál fővárosában. A győri úszó ugyanis a verseny előtti napokban magas lázzal küzdött, emiatt fő számát, a 400 méteres gyorsúszást is kénytelen volt kihagyni.
Edzője, Petrov Árpád korábban hangsúlyozta, hogy a fiatal sportoló egészségét semmiképpen sem kockáztathatják, hiszen a lázasan végzett intenzív sporttevékenység súlyos szövődményekkel, akár szívizomgyulladással is járhat.
Péntekre azonban Pápai állapota annyit javult, hogy rajthoz állhatott 200 méteres gyorsúszásban.
Az M4 Sport beszámolója szerint a délelőtti előfutamban 1:51,20 perces idővel, a második legjobb eredménnyel jutott a döntőbe.
A fináléban aztán még ennél is jóval gyorsabb volt: 1:48,43 perccel csapott célba, mindössze 65 századmásodperccel lemaradva az aranyérmes orosz Bogdan Toropkintól.
„A Jóisten megsegített”
A fiatal úszó a verseny után maga is elismerte, hogy reggel még nem sok esélyt látott az éremszerzésre.
A Magyar Olimpiai Bizottságnak adott nyilatkozatában így fogalmazott:
„A Jóisten úgy látszik, megsajnált és megsegített, mert második lettem.”
Elmondta, hogy a betegség miatt a táv elején lassabb volt a megszokottnál, így komoly erőfeszítésébe került a felzárkózás. A hajrá azonban jól sikerült, és végül megszerezte az ezüstérmet.
Pápai korábban a párizsi felnőtt Európa-bajnokságon is bizonyított: augusztusban 400 méter gyorson országos csúccsal végzett másodikként a francia olimpiai bajnok Léon Marchand mögött.
A dakari ifjúsági olimpia így a betegsége ellenére is emlékezetes marad számára.
A magyar küldöttségnek pénteken kettős oka volt az ünneplésre: Pápai mellett Kropkó Jázmin triatlonban is ezüstérmet szerzett. Moór Ádám korábbi, tengeri evezésben elért bronzérmével együtt Magyarország már három éremnél tartott a szenegáli játékokon.





