Klára Assisiben született egy vagyonos, előkelő család gyermekeként. Megvolt mindene ahhoz, hogy korának elvárásai szerint biztonságos és kényelmes életet éljen.

Aztán találkozott egy egészen más élet lehetőségével.

Assisi Szent Ferenc példája mély hatást gyakorolt Klárára. Ferenc ekkor már maga mögött hagyta korábbi, jómódú életét, és a szegénységet, az egyszerűséget, valamint Krisztus követését választotta.

Klára pedig nem egyszerűen érdekesnek találta mindezt. Komolyan vette.

Egy éjszaka, amikor mindent maga mögött hagyott

1212-ben, virágvasárnap után Klára titokban elhagyta családi otthonát, és a Porciunkulához ment. Ferenc levágta a haját, Klára pedig szerzetesi ruhát öltött.

Ezzel nem egyszerűen lakhelyet változtatott. Kilépett abból az életből, amelyet mások elképzeltek számára.

Családja megpróbálta hazavinni, ő azonban nem engedett. Végül a San Damiano-templom mellett telepedett le, és hamarosan más nők is csatlakoztak hozzá. Ebből a közösségből nőtt ki később a klarisszák rendje.

Klára számára a szegénység nem romantikus eszmény volt. Tudatos döntést hozott arról, hogy közössége ne a vagyonban keresse a biztonságát. Olyannyira ragaszkodott ehhez, hogy egyházi jóváhagyást kért arra: nővéreivel ne kelljen tulajdont birtokolniuk.

Furcsán hangzik ma.

Általában azért küzdünk, hogy jogunk legyen minél többet birtokolni. Klára azért küzdött, hogy joga legyen semmit sem birtokolni.

Mi az, amihez túlságosan ragaszkodunk?

Talán éppen ezért tud Szent Klára története több mint nyolcszáz év elteltével is megszólítani bennünket.

Nem azért, mert az ő döntését kellene lemásolnunk. Nem kell mindenkinek lemondania a vagyonáról vagy kolostorba vonulnia. Klára életének ennél mélyebb üzenete van.

Ő olyan dolgokat engedett el, amelyek az ő korában biztonságot, rangot és kényelmes jövőt jelentettek. Nem azért, mert ezek önmagukban rosszak, hanem mert nem akarta, hogy fontosabbá váljanak annál, amire az életét feltette.

Nyolcszáz év alatt sokat változott a világ, de az ember talán kevésbé. Ma is szeretnénk biztonságban tudni magunkat, ragaszkodunk ahhoz, amit megszereztünk, ahhoz az élethez, amelyet felépítettünk magunknak. Fontos a munkánk, az otthonunk, az anyagi biztonságunk, a kényelmünk, és sokszor az is, hogy mások hogyan látnak bennünket. Mindez természetes. Csakhogy van egy pont, mikor már nehéz eldönteni, valóban mi birtokoljuk-e mindazt, amit megszereztünk, vagy észrevétlenül mi magunk váltunk rabokká.

Talán Klára története éppen ezen a ponton kerül igazán közel a mai emberhez. Ő képes volt elengedni azt, amiről úgy érezte, útjában áll annak, amit valóban fontosnak tart. Nem a nélkülözést kereste önmagáért, hanem azt a szabadságot, amelyben a vagyon, a rang és a biztonság már nem mondhatta meg helyette, hogyan éljen.

Az ő története után nehéz nem feltenni magunknak a kérdést: van-e valami az életünkben, amit annyira szorítunk, hogy közben már nem marad szabad a kezünk arra, ami valóban értékes?