Szombat reggel egy órára egészen más szerepet kapott az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria híd. Nem egyszerűen autók és gyalogosok keltek át rajta, hanem terített asztalok kerültek a Duna fölé, amelyek mellett a folyó két partján élők ültek le egymással reggelizni.

A szeptember 19-i „Reggeli a hídon” programban összesen ötven ember vett részt, huszonöt esztergomi és huszonöt párkányi lakos. A szervezők már a jelentkezéskor azt ígérték, hogy nem egyszerű közösségi rendezvényt szeretnének, hanem olyan találkozást, ahol a résztvevők beszélgethetnek a két városról, közös emlékeikről és arról is, mit jelent számukra a negyedszázada újjáépített híd.

A Reuters beszámolója szerint a résztvevőket közös érdeklődési körük és nyelvtudásuk alapján is igyekeztek egymás mellé ültetni. Az asztalokra croissant, sonka, sajt és kávé került, miközben olyan emberek beszélgettek egymással, akik néhány száz méterre, mégis két külön országban élnek.

Egy híd, amely évtizedekig nem vezetett sehová

A helyszín szimbolikája aligha lehetne erősebb. A Mária Valéria hidat 1895-ben adták át, majd a huszadik század háborúi többször is beleszóltak a történetébe. A második világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, és az átkelő ezt követően több mint fél évszázadon keresztül nem működött. Csak 2001-ben építették újjá, vagyis generációk nőttek fel úgy Esztergomban és Párkányban, hogy látták ugyan a másik partot, mégsem lehetett egyszerűen átsétálni oda.

Ezért különös jelentése van annak, amikor ma nem útlevél-ellenőrzés vagy lezárt határ, hanem egy megterített asztal áll a híd közepén.

A két ország 2007-es schengeni csatlakozása után a határ mindennapi jelentősége tovább csökkent, Esztergom és Párkány pedig egyre inkább ismét egymás természetes városi környezetévé vált. Sokan dolgozni, vásárolni vagy egyszerűen kávézni járnak át a túloldalra, a híd pedig abból a műtárgyból, amely egykor a történelem töréseit hordozta, újra hétköznapi kapcsolattá vált.

Néha ennyi kell: leülni egymással

A szombati reggeli ettől működött igazán: nem nagypolitikai találkozó volt, nem hangzottak el ünnepélyes ígéretek arról, hogyan kellene egymással élniük magyaroknak és szlovákoknak. Emberek ültek le egymás mellé, ettek, kávéztak és beszélgettek.

A Mária Valéria híd pedig közben tette azt, amire építették: összekötötte a két partot.