A kormánypártok látványos, előre bejelentett távolmaradása, a Tisza Párt frontális támadása és a Mi Hazánk által delegált Schiffer András magányos rendszerkritikája tűpontos látleletet adott arról a közjogi mocsárról, amelyben a hazai demokrácia alapintézményei fuldokolnak.

Bár a parlament végül pontot tett a jelölési folyamat végére, a szakmai mederben induló bizottsági ülés pillanatok alatt változott át ideológiai és személyeskedő csatatérré, világossá téve, hogy a jogállamiság alapvető kérdéseiben még a minimális nemzeti konszenzus szikrája sem létezik.

A Fidesz-KDNP csendes demonstrációja: A láthatatlan többség

A nap legfontosabb politikai üzenetét a Fidesz és a KDNP képviselői már a bizottsági szakaszban megfogalmazták – azzal, hogy el sem mentek a meghallgatásra. A kormánypárti frakciók előre jelezték a bojkottot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatalom jelenleg még a látszatát is elkerüli annak, hogy érdemi párbeszédet folytasson az ellenzéki térfélről érkező jelöltekkel. Ez a szándékos távolmaradás egyszerre üzente azt, hogy a kormánypártok számára a bizottsági vitának nincs valódi súlya, és azt is, hogy a végső szót úgyis a plenáris ülésen meglévő, fegyelmezett szavazógépezetük fogja kimondani.

A kiürült kormánypárti székek előtt így a porond az ellenzéki pártok és a jelöltek egymás közötti leszámolásává vált.

Sonnevend Pál: A technokrata megnyugtatás és a sima út

A Tisza Párt által delegált Sonnevend Pál pontosan azt a figurát hozta a bizottság előtt, amit egy ilyen feszült helyzetben a taktika megkíván: a pragmatikus, hűvös és távolságtartó szakembert. Expozéjában nem bocsátkozott politikai kalandokba. Arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben történelmi esély nyílik az Alkotmánybíróság iránti – finoman szólva is megroggyant – társadalmi és politikai bizalom visszaállítására.

Sonnevend hitvallása szerint a leendő bírónak szigorúan függetlennek kell lennie, a döntéshozatalból pedig száműzni kell a napi politikai szempontokat. Ez a technokrata, patikamérlegen kiszámított beszéd elérte a célját: a bizottság jelenlévő tagjai simán, nyolc igen szavazattal tolták tovább a jelöltségét a plenáris ülés felé, ahol végül meg is kapta a szükséges többséget. Egyedül a Mi Hazánk képviselője szavazott nemmel, jelezve, hogy a globális és elitista jogfelfogással szemben nekik más elképzeléseik vannak.

Schiffer kritikája: A jogállam nem lehet politikai csaták eszköze

Egészen más tónust, és jóval puskaporosabb hangulatot hozott a terembe Schiffer András, akit a Mi Hazánk Mozgalom jelölt a posztra. A jogász, volt országgyűlési képviselő és az LMP egykori társelnöke nem a megalkuvó diplomácia nyelvén beszélt. Schiffer felszólalásában megszokott, szuverén stílusában mindkét politikai tömbnek kiosztotta a kritikáit. Hangsúlyozta, hogy a mindenkori Alkotmánynak és a közjogi kereteknek a nemzet egységét és a hatalmi ágak valódi megosztását kellene szolgálniuk, nem pedig az aktuális kormányzati akarat korlátlan érvényesítését.

Ugyanakkor határozottan figyelmeztetett azokra az ellenzéki térfélről érkező hangokra is, amelyek a kétharmados törvények vagy az Alaptörvény feles többséggel történő esetleges eltörlését vizionálják. Schiffer szerint a jogbiztonság és az alkotmányos kontinuitás feladása beláthatatlan anarchiához vezetne, és magát a demokrácia alapjait számolná fel. Saját jelölését is annak a jelének nevezte, hogy ennek a pozíciónak végre meg kellene szűnnie egyszerű politikai zsákmánynak lenni.

„A jogállamot nem lehet a jogállam lebontásával megvédeni. Ha a politikai célszerűség felülírja a jogot, akkor magát a jogrendszert tesszük zárójelbe” – fogalmazott a jogász, aki a visszaható hatályú jogalkotás szigorú tilalma mellett hitet tett a Sólyom László-féle „láthatatlan alkotmány” doktrínájának felélesztése mellett is.

Frontális ütközés: A Tisza alelnöke és a politikai múlt elszámoltatása

A szakmai argumentáció addig tartott, amíg a Tisza Párt alelnöke, Melléthei-Barna Márton magához nem ragadta a szót. Melléthei-Barna nem jogi finomságokról akart vitázni, hanem frontális politikai támadást intézett Schiffer ellen, nyíltan megkérdőjelezve a hitelességét és alkalmasságát. Feltette a kulcskérdést: politikus lehet-e egyáltalán alkotmánybíró?

A Tisza alelnöke szerint Schiffer a rendszerváltás óta hiperaktív politikai szereplő, aki az utóbbi időben ráadásul több stratégiai kérdésben is nyíltan kiállt Orbán Viktor politikája mellett, sőt, felhányorgatta Schiffer múltjából a Munkáspárt egykori NATO- és EU-ellenes programjának támogatását is.

Schiffer András a vádakat határozottan és indulatosan utasította vissza. Kijelentette, hogy Orbán Viktor rendszerével szemben az elmúlt másfél évtizedben a legkeményebb strukturális kritikákat fogalmazta meg, így a „kormánybérenc” vádja nevetséges. A múltját ugyanakkor nem tagadta le: elismerte, hogy annak idején aktívan részt vett a NATO-ellenes népszavazási kampányban. A sokat vitatott 17. alaptörvény-módosítás kapcsán pedig leszögezte: a jogszerűségét nem vonja kétségbe, még ha bizonyos tartalmi aggodalmait osztotta is a jobboldalnak.

Bizottsági csörték és a szuverén út elutasítása

A bizottság tagjai részéről a meghallgatás a továbbiakban is inkább hasonlított egy puskaporos politikai vitafórumra, mintsem szakmai konzultációra. Az ellenzéki tagok elsősorban azt kérték számon Schifferen, hogy elméleti jogi érvei szerintük a gyakorlatban a jelenlegi hatalmi status quo-t betonozzák be. Szerintük a jelenlegi közjogi rendszerben a klasszikus demokratikus intézmények már nem tudják betölteni a funkciójukat, így a helyzet rendkívüli megoldásokat követel. A Tisza és a többi ellenzéki formáció zárt tizedként szavazta le a szuverén utat választó jogászt: Schiffer a bizottságban mindössze egyetlen támogató szavazatot kapott – az őt jelölő Mi Hazánk képviselőjétől –, így a plenáris ülés elé már esélytelenül érkezett.

A vita során többször is személyeskedésig fajuló szóváltás alakult ki a képviselők között, különösen a bíróságok függetlenségének és a választási rendszer igazságosságának kérdésében. A bizottság elnökének többször is fegyelmeznie kellett a jelenlévőket a mederben tartott diskurzus érdekében.

Megvan az új alkotmánybíró, de a frontvonalak maradtak

Sonnevend Pál megválasztásával az Alkotmánybíróság új tagot kapott, és a parlament lezárta a formális procedúrát. A meghallgatás és a szavazás folyamata azonban élesen rávilágított arra a mély, strukturális árokra, amely a magyar politikai elit oldalai között húzódik a jogállamiság alapvető definícióját illetően.

A szakmai érvek és a politikai retorika keveredése hűen tükrözte a hazai közélet jelenlegi állapotát. A lezajlott dráma nyilvánvalóvá tette: a testület összetétele továbbra sem a legkiválóbb jogi elmék konszenzusos találkozóhelye, hanem a pártpolitikai zsákmányszerzés és a kölcsönös megsemmisítés frontvonala, ahol a kompromisszum lehetősége egyelőre távolibbnak tűnik, mint valaha.