Máté ott ült a vámasztalnál. Nem templomban, nem imádság közben, nem egy szépen elrendezett élet közepén találkozott Jézussal. Dolgozott, pénzt szedett, és olyan ember volt, akit a korabeli zsidó társadalom jó része inkább elkerült. A vámszedők a római hatalom rendszerének részei voltak, ezért nem egyszerűen kellemetlen hivatalnokként tekintettek rájuk: sokan árulónak, tisztátalan embernek, bűnösnek tartották őket.

Jézus azonban odament hozzá.

Nem kérdezte, mit csinált tegnap. Nem sorolta fel, hol hibázott, és nem követelte tőle, hogy előbb bizonyítsa be: méltó arra, hogy egyáltalán szóba álljanak vele.

Csak ennyit mondott:

„Kövess engem!”

És Máté felállt.

Talán ez az egész történet legnehezebb része, mert sokkal könnyebb arról beszélni, hogy Isten hív, mint valóban felállni abból, amiben addig biztonságban éreztük magunkat. Máté előtt ott volt a pénze, a munkája, az ismert élete, minden, amit addig felépített, még akkor is, ha ezért mások megvetették. Jézus pedig nem adott neki részletes útitervet, nem mondta meg, pontosan hová mennek, mi lesz holnap, és hogyan alakul majd az élete.

Azt mondta: kövess engem.

Máté pedig elindult.

Isten nem kész embereket keres

Talán hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szentekre, mintha különleges emberek lennének, akik eleve közelebb születtek Istenhez, mint mi. Mintha nekik kevesebb kétségük, kevesebb rossz döntésük és kevesebb szégyellnivalójuk lett volna.

Máté története éppen ennek az ellenkezőjéről beszél.

Jézus nem a makulátlan előéletű embert választotta ki, hanem azt, akit a többiek már besoroltak. Rátették a címkét: vámos, bűnös, közülünk való ugyan, de mégsem közénk tartozik.

Isten azonban nem címkéket olvas.

Ő azt az embert látja, aki a címkék mögött van.

Ezért történt az is, hogy Jézus később Máté házában együtt ült asztalhoz vámosokkal és más, bűnösnek tartott emberekkel. A jelenlévők közül volt, aki ezen megbotránkozott, Jézus válasza azonban világos volt: nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek; ő nem azért jött, hogy azokat hívja, akik már igaznak gondolják magukat.

Ez nem a bűn felmentése.

Éppen ellenkezőleg: annak kimondása, hogy az ember képes megváltozni, és Isten nem mond le róla azért, mert elrontott valamit, rossz helyen kötött ki, vagy túl sokáig élt nélküle.

Talán nekünk is van egy vámasztalunk

Nem feltétlenül pénzzel megrakott asztal.

Lehet egy kapcsolat, amelyből már rég ki kellene lépnünk. Lehet egy harag, amelyet évek óta őrzünk. Lehet sértettség, félelem, hiúság, megszokás, vagy valami, amiről pontosan tudjuk, hogy nem visz jó irányba, mégis görcsösen kapaszkodunk bele, mert legalább ismerős.

És talán időnként mi is azt mondjuk Istennek: majd ha rendeződnek a dolgaim. Majd ha jobb ember leszek. Majd ha lesz időm. Majd ha kevésbé haragszom, kevésbé félek, kevésbé vagyok összezavarodva.

Máté története viszont azt üzeni, hogy Jézus nem feltétlenül a „majd” pillanatában érkezik.

Lehet, hogy éppen most halad el mellettünk.

Abban az életben, amely még nincs rendben. Abban a helyzetben, amelyet mi magunk sem szeretünk. Abban a fáradtságban, amelyben imádkozni is alig tudunk.

És talán ugyanazt mondja, amit Máténak:

Kövess engem.

Nem azt, hogy előbb oldj meg mindent.

Hanem azt, hogy indulj el velem.

A múlt nem tűnt el, de már nem az határozta meg

Máté múltja attól a pillanattól nem vált semmissé. A megtérés nem időgép, amely kitörli azt, ami történt, és nem változtatja meg utólag a rossz döntéseket sem.

Valami mégis gyökeresen megváltozott.

Mátét többé nem az határozta meg, honnan jött, hanem az, hogy kit követ.

Az Egyház hagyománya apostolként és evangélistaként őrizte meg a nevét, annak az embernek a nevét, aki egykor a vámasztal mellett ült. Mintha Isten ezzel is azt üzenné: nincs olyan múlt, amelyből ne vezethetne út felé.

Persze ehhez fel kell állni.

Máté ünnepe ezért nem csupán egy kétezer évvel ezelőtt élt apostol emléknapja, hanem kellemetlenül személyes kérdés mindannyiunk számára.

Mi az, ami mellől nekünk kellene végre felállnunk?

Mert lehet, hogy Jézus már rég ott áll mellettünk.

Nem kiabál, nem kényszerít, nem rángat el attól, amihez görcsösen ragaszkodunk.

Csak hív.

A döntést pedig nekünk kell meghoznunk.

Máté felállt.

És attól a pillanattól egészen másfelé vezetett az útja.