1619 Magyarországa és Erdélye vallási és politikai konfliktusoktól terhelt világ volt. Bethlen Gábor hadjárata során Rákóczi György csapatai elfoglalták Kassát, ahol ekkor három katolikus pap tartózkodott: Körösi Márk esztergomi kanonok, valamint a két jezsuita, Pongrácz István és Grodziecki Menyhért.

Három különböző helyről érkeztek, életük mégis ugyanott és ugyanazon a napon ért véget.

Körösi Márk a horvátországi Križevacban született. Grazban és Rómában tanult, majd pappá szentelése után Pázmány Péter is felfigyelt rá. Nagyszombatban a papnevelő intézet elöljárója lett, később esztergomi kanonokként és komáromi főesperesként szolgált.

Pongrácz István Erdélyben, Alvincen született, és fiatalon belépett a jezsuita rendbe. Tanított és prédikált, majd Kassára került, ahol elsősorban a magyar hívek lelkipásztori szolgálatát végezte.

Grodziecki Menyhért sziléziai lengyel családból származott. Szintén jezsuita lett, Prágában tanult, majd tábori lelkészként került Kassára, ahol a helyőrség különböző anyanyelvű katonáit szolgálta.

Egyetlen dolgot kértek tőlük

Amikor elfogták őket, lehetőséget kaptak arra, hogy megmentsék az életüket.

Az ára hitük megtagadása lett volna.

Nem tették meg.

A fennmaradt korabeli tanúvallomások szerint Márkot külön is megpróbálták rávenni arra, hogy szakítson a katolikus hittel. Birtokot és szabadságot ígértek neki, ha enged. Válasza azonban egyértelmű volt: inkább meghal, mint hogy megtagadja azt, amiben hisz.

Mindhármukat megkínozták, majd 1619. szeptember 7-én megölték.

Történetüket könnyű kizárólag a 17. századi felekezeti harcok egyik tragikus epizódjaként olvasni. A keresztény emlékezet azonban nem azért őrizte meg a nevüket, mert egy politikai oldalhoz tartoztak, hanem azért, mert a végsőkig hűségesek maradtak ahhoz, amit igaznak vallottak.

Több mint háromszáz év telt el a szentté avatásukig

A vértanúk tisztelete hamar kialakult. Boldoggáavatási eljárásukat Pázmány Péter már 1628-ban kezdeményezte, ám nyilvános egyházi tiszteletüket csak 1905-ben engedélyezte X. Pius pápa.

Szentté avatásukra végül 1995. július 2-án került sor Kassán, amikor II. János Pál pápa szlovákiai látogatása során a szentek sorába iktatta Márkot, Istvánt és Menyhértet.

Több mint három és fél évszázaddal a haláluk után ugyanabban a városban hangzott el a nevük, ahol életüket vesztették.

Mit mondhat nekünk ma három 17. századi vértanú?

Valószínűleg egyikünk sem kerül olyan helyzetbe, amelyben az életét követelik a hitéért.

A kisebb kompromisszumokat viszont jól ismerjük.

Hallgatni, amikor meg kellene szólalni. Beleegyezni valamibe, amiről tudjuk, hogy nincs rendben. Másnak mutatni magunkat azért, hogy könnyebb legyen beilleszkedni. Elhallgatni azt, amit fontosnak tartunk, mert félünk attól, mit gondolnak majd rólunk.

A kassai vértanúk története ezért nem pusztán azt kérdezi tőlünk, képesek lennénk-e meghalni a hitünkért.

Talán ennél jóval közelebbi kérdést tesz fel:

képesek vagyunk-e aszerint élni?

A hűség ugyanis ritkán a nagy pillanatokban kezdődik. Sokkal inkább azokban az apró döntésekben, amikor senki nem tapsol, senki nem látja, és egyszerűbb lenne engedni.

Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért története négyszáz év távlatából is erről beszél.

Arról, hogy vannak dolgok, amelyeknek értékét nem az mutatja meg, mennyit nyerünk velük.

Hanem az, hogy mennyit vagyunk hajlandók vállalni értük.