Szeptember 3-án Nagy Szent Gergely pápára, a nyugati kereszténység egyik legnagyobb hatású egyházfőjére és egyháztanítójára emlékezik a Katolikus Egyház.

Gergely a 6. században élt, egy olyan korban, amikor Róma és egész Itália politikai, gazdasági és társadalmi bizonytalansággal küzdött. Előkelő római családból származott, magas világi tisztséget is betöltött, ám egy idő után hátat fordított a politikai karriernek. Családi házát kolostorrá alakította, és szerzetesi életre vágyott.

Az élet azonban más feladatot tartogatott számára.

Nem akart pápa lenni

Amikor 590-ben pápává választották, Gergely nem hatalomként tekintett a szolgálatra. Inkább tehernek érezte, amelyet Isten és az Egyház iránti engedelmességből vállalnia kell.

Pápaként nem maradt a paloták falai között. Járványok, éhínség és háborúk idején személyesen szervezte a rászorulók ellátását, gondoskodott az éhezőkről, és az Egyház vagyonát is arra használta, hogy segítsen a bajba jutottakon.

Gergely számára az egyházi vezetés nem kiváltság volt, hanem felelősség.

Önmagát így nevezte:

„Isten szolgáinak szolgája.”

Ez a cím később a pápák egyik hagyományos megnevezésévé vált.

A pásztor, aki nem magát helyezte középre

Nagy Szent Gergely egyik legfontosabb műve a Regula pastoralis, vagyis a lelkipásztori szabályzat volt. Ebben arról írt, milyen felelőssége van annak, aki másokat vezet.

Szerinte a jó vezetőnek először önmagán kell uralkodnia, mielőtt másokat irányítana. Nem elég beszélni az igazságról: úgy is kell élni, hogy a szavak mögött legyen hitelesség.

Ez a gondolat ma sem veszített erejéből.

Vezetni ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki mindenkinél feljebb áll. Sokkal inkább azt, hogy nagyobb felelősséget vállal azokért, akiket rábíztak.

Misszió Európa felé

Gergely pápa különösen fontosnak tartotta az evangelizációt is. Az ő kezdeményezésére indult el Canterburyi Szent Ágoston és társaival Anglia felé, hogy hirdessék az evangéliumot az angolszász népek között.

A misszió később alapvetően meghatározta az angol kereszténység történetét.

Gergely közben arra is figyelmeztette a misszionáriusokat, hogy ne egyszerűen rombolják le a helyi szokásokat, hanem ahol lehet, alakítsák át és töltsék meg őket keresztény tartalommal.

Ez a szemlélet meglepően modern gondolatnak hat: az evangelizáció nem kulturális leigázás, hanem találkozás.

Miért „Nagy” Szent Gergely?

Gergely jelentősége messze túlmutat saját korán.

Teológiai írásai, prédikációi és lelkipásztori gondolkodása évszázadokon át meghatározták a nyugati kereszténységet. Nevéhez kapcsolódik a gregorián ének hagyománya is, bár annak későbbi kialakulása összetettebb folyamat volt.

Az Egyház a négy nagy nyugati egyházatya egyikeként tiszteli Szent Ambrus, Szent Ágoston és Szent Jeromos mellett.

Élete különösen azt mutatja meg, hogy a keresztény vezetés nem uralkodás.

Szolgálat.

Mit tanít nekünk Nagy Szent Gergely?

Talán azt, hogy a valódi tekintély nem abból születik, hogy valaki hány ember fölött rendelkezik.

Hanem abból, hogy hány emberért vállal felelősséget.

Gergely olyan korban lett vezető, amikor körülötte szinte minden bizonytalanná vált. Nem a saját pozícióját védte, hanem azt kereste, hogyan tud rendet, reményt és segítséget adni másoknak.

Ez ma is jó mérce lehet.

A családban, a munkahelyen, a közéletben és az Egyházban egyaránt.

Mert a keresztény ember számára a hatalom soha nem lehet önmagáért való.

Aki vezet, annak először szolgálnia kell.