November 10-én Nagy Szent Leó pápára emlékezik a katolikus egyház, aki a történelem egyik legválságosabb időszakában vezette a keresztény közösséget. Amikor Attila hun király seregei Itália városait pusztították, és Róma lakói a legrosszabbtól tartottak, Leó pápa személyesen indult tárgyalni a hódítóval. Nem volt hadserege, amellyel szembeszállhatott volna vele, mégis vállalta a találkozást. Története arra emlékeztet, hogy a bátorság nem mindig a harcban, olykor éppen a béke keresésében mutatkozik meg.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vannak pillanatok, amikor az embernek akkor is cselekednie kell, ha pontosan tudja, hogy az események kimenetele nem rajta múlik. Amikor mindenki más a veszélytől menekül, különös bátorságra vall, ha valaki éppen annak irányába indul.
Nagy Szent Leó pápa 452-ben ilyen döntés elé került.
A Nyugatrómai Birodalom ekkor már súlyos válságban volt. Határai meggyengültek, területét újabb és újabb támadások érték, a császári hatalom pedig egyre kevésbé tudta megvédeni alattvalóit.
A hunok királya, Attila már Itália északi területein járt, seregei több várost feldúltak. Rómában attól tartottak, hogy a hódító előbb-utóbb az örök várost is megtámadja.
Leó pápa azonban nem maradt tétlen.
Egy pápa a széthulló birodalomban
Leó a negyedik század végén született, feltehetően Etruriában, a mai Itália területén. Már pápává választása előtt is jelentős szerepet töltött be a római egyház életében.
Diakónusként diplomáciai feladatokat látott el, és tekintélyét jól mutatja, hogy egyházi és világi vezetők egyaránt számítottak közvetítői képességeire.
440-ben választották meg Róma püspökévé, vagyis pápává.
Ebben a korban a politikai bizonytalanság mellett súlyos vallási viták is megosztották a kereszténységet.
Leó egyik legfontosabb feladatának a keresztény hit egységének megőrzését tekintette. Írásaiban és prédikációiban következetesen védelmezte az egyház tanítását.
Különösen jelentős szerepet játszott a 451-es khalkédóni egyetemes zsinat előkészítésében. A Flavianus konstantinápolyi püspökhöz írt tanítólevelében kifejtette, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Ez a tanítás meghatározó szerepet kapott a zsinat hitbeli döntéseiben.
Leó azonban nemcsak teológusként, hanem a rábízott emberek védelmezőjeként is maradandót alkotott.
Amikor Attila seregei Rómát fenyegették
452-ben Attila hun király betört Itáliába. Seregei elfoglalták és feldúlták Aquileiát, majd más észak-itáliai városok is áldozatul estek a hadjáratnak.
A hun előrenyomulás híre félelmet keltett az egész térségben.
A Nyugatrómai Birodalom katonai ereje ekkor már korántsem volt elegendő ahhoz, hogy minden fenyegetést elhárítson. Róma lakói joggal tarthattak attól, hogy városuk is a pusztítás áldozatává válik.
Leó pápa ekkor egy római küldöttség élén elindult, hogy személyesen találkozzon Attilával, és megpróbálja rávenni a hadjárat befejezésére.
A találkozóra Mantua közelében, a Mincio folyó vidékén került sor.
A tárgyalás részleteit nem ismerjük pontosan, annyi azonban bizonyos, hogy Attila végül visszavonult Itáliából.
A történészek máig vizsgálják, milyen tényezők vezettek ehhez a döntéshez. A diplomáciai egyeztetés mellett a hun hadsereg ellátási nehézségei, a járványok és a birodalom keleti területeiről érkező fenyegetések is szerepet játszhattak.
Az egyházi hagyomány mindenesetre Leó személyes fellépését a béketeremtés egyik legemlékezetesebb példájaként őrizte meg.
A legenda, amely szerint két apostol jelent meg Attila előtt
A találkozóhoz később különleges legenda kapcsolódott.
A hagyomány szerint Attila azért mondott le Róma megtámadásáról, mert Leó pápa mögött két félelmetes alakot pillantott meg.
A legenda úgy tartja, hogy Szent Péter és Szent Pál apostol jelent meg a hun király előtt, kezükben kivont karddal, és figyelmeztették, hogy ne támadja meg a várost.
A jelenetet Raffaello is megörökítette a Vatikán egyik híres freskóján.
A legenda üzenete túlmutat magán a találkozáson: a keresztény hagyomány szerint az emberi hatalomnak is vannak határai, és az erőszak nem jelent minden helyzetben megoldást.
Három évvel később ismét szembe kellett néznie a pusztítással
Leó bátorságát 455-ben újabb súlyos próbatétel elé állította a történelem.
Ezúttal Geiserich vandál király seregei érkeztek Róma falaihoz.
A pápa ismét közbenjárást vállalt a lakosság érdekében, ám ez alkalommal nem sikerült megakadályoznia a város elfoglalását.
A vandálok két héten át fosztogatták Rómát.
Leó fellépésének a hagyomány szerint mégis szerepe volt abban, hogy a várost nem gyújtották fel, és több templom, valamint az oda menekült emberek oltalmat kaptak.
A pápa nem tudta minden csapástól megvédeni a rábízottakat. Mégsem mondott le arról, hogy legalább enyhítse szenvedésüket.
Ez a történet talán még többet elárul személyiségéről, mint Attilával való híres találkozása.
Hiszen nemcsak akkor vállalta a felelősséget, amikor a békés megoldás reménye megvalósult, hanem akkor is, amikor a pusztítást már nem lehetett megakadályozni.
Mit tanít nekünk ma Nagy Szent Leó története?
Leó pápa 461. november 10-én halt meg Rómában. Az egyház később szentként és egyháztanítóként ismerte el, emlékét pedig minden év november 10-én ünnepli.
Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a körülmények erősebbnek látszanak nálunk. Amikor egy konfliktus megoldhatatlannak tűnik, amikor félünk a következményektől, vagy amikor úgy érezzük, semmilyen eszközünk nincs a változtatásra.
Nagy Szent Leó példája arra emlékeztet, hogy ilyenkor sem feltétlenül a visszavonulás az egyetlen lehetőség.
A bátorság ugyanis nem a félelem hiánya, hanem az a döntés, hogy a félelmünk ellenére is megtesszük, amit a lelkiismeretünk helyesnek tart.
