Ennek a pásztorkonyhájából választottunk most egy olyan ételt, amelyet ma is könnyű elkészíteni: az öreglebbencset.

Szeptember végén a régi falusi élet rendje is változott. A legeltetés több vidéken a végéhez közeledett, az állatok visszakerültek a gazdákhoz, a pásztorok pedig elszámoltak a rájuk bízott jószággal.

Mihály napjához országszerte vásárok kapcsolódtak, egyes szőlőtermő vidékeken pedig a szüret és a borkészítés időszakával is összefonódott. Szeged környékén ezért Borszűrő Szent Mihályként is emlegették. Ekkor kezdődött a Katalin napjáig tartó kisfarsang, az őszi lakodalmak hagyományos időszaka.

Az étkezés is alkalmazkodott ehhez az életformához. A pásztoroknak olyan alapanyagokra volt szükségük, amelyeket magukkal tudtak vinni, jól eltarthatók voltak, és egy bográcsban is étel készülhetett belőlük. Szalonna, száraz tészta, krumpli, nem is kellett sokkal több.

Öreglebbencs, öhöm, slambuc – ugyanaz az étel?

A krumpliból, lebbencstésztából és szalonnából készülő alföldi pásztorételt vidékenként más néven ismerik. Van, ahol öreglebbencs, máshol slambuc, öhöm, galaburgyi vagy egyszerűen lebbencs. A nevek mellett az elkészítésben is vannak eltérések. A slambuc elnevezést sokan kifejezetten a bográcsban készített változatra használták.

Az öreglebbencs nem bizonyíthatóan „Mihály-napi étel”. Viszont ugyanabból a pásztorvilágból érkezik, amelyhez a szeptember végi behajtás és számadás is tartozott, éppen ezért jól illik ehhez a naphoz.

Szent Mihály napja régen a pásztorév egyik fontos határnapja volt. Ilyenkor történt az elszámolás, sok helyen vásárt tartottak, és egyre inkább előtérbe kerültek az őszi munkák. Az öreglebbencs is ebből a világból maradt ránk: egyszerű, laktató étel, kevés hozzávalóból.

Források: Magyar Néprajz – Pásztorünnepek, közösségi alkalmak, szokások Magyar Elektronikus Könyvtár · Magyar Néprajz – Szent Mihály napja Magyar Elektronikus Könyvtár · Hungaropédia – Slambuc