Volt oka félni, mégsem maradt távol. Szent Januáriusz nem tudta kiszabadítani üldözött társait, nem tudta megállítani az erőszakot sem, egy dolgot azonban megtett: nem hagyta őket egyedül. Szeptember 19-én arra a püspökre és vértanúra emlékezünk, akinek története ma is ugyanazt kérdezi tőlünk: ott maradunk-e a másik mellett akkor is, amikor annak már ára van?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Januáriusz a 3. század második felében született, Nápoly vagy Benevento környékén, és fiatalon Benevento püspöke lett. A hagyomány szerint nemcsak keresztény hívei szerették, hanem azok is tisztelték, akik nem osztoztak a hitében, mert különös figyelemmel fordult a szegények és a rászorulók felé.
Diocletianus császár uralkodása alatt azonban megváltozott minden. A 303-ban fellángoló keresztényüldözés idején már nem egyszerűen arról volt szó, ki mit hisz magában, hanem arról is, hajlandó-e megtagadni azt, amiben hitt, amikor ennek következménye lehetett.
Januáriusz nem rejtőzött el.
Amikor megtudta, hogy keresztény társait elfogták, felkereste őket, hogy bátorítsa őket. Tudta, hogy ezzel saját magát is veszélybe sodorja, mégis odament. Elfogták, majd társaival együtt mártírhalált halt Pozzuoli közelében, a hagyomány szerint 305 körül.
Nem hagyta őket egyedül
Talán éppen ez Szent Januáriusz történetének legfontosabb része.
Nem az, hogy nem félt. Valószínűleg félt. Nem az, hogy ne tudta volna, mi történhet vele. Pontosan tudta.
Hanem az, hogy voltak emberek, akiknek szükségük volt rá, és ő nem mondta azt: most már mindenki mentse magát.
A kereszténység néha egészen egyszerű mondatokra zsugorodik össze. Ott maradok melletted. Akkor is, amikor kényelmetlen. Akkor is, amikor nem tudom megoldani a problémádat. Akkor is, amikor legszívesebben menekülnék.
Januáriusz nem tudta kiszabadítani fogságba vetett társait. Nem tudta megállítani az üldözést sem. Egyetlen dolgot tudott megtenni: nem hagyta őket egyedül.
És megtette.
A vér, amelyhez évszázados hagyomány kapcsolódik
Szent Januáriuszt különösen Nápolyban tisztelik, ahol a város védőszentjeként tekintenek rá. A nápolyi székesegyházban őrzött, a hagyomány szerint a vérét tartalmazó ereklyéhez évszázadok óta különleges jelenség kapcsolódik: az alvadt anyag bizonyos alkalmakkor folyékonnyá válik. A hívek ezt Szent Januáriusz „vérének csodájaként” tartják számon, és az esemény ma is nagy tömegeket vonz.
De Januáriusz történetéhez valójában nincs szükség csodára ahhoz, hogy megszólítson bennünket.
Elég az a néhány lépés, amelyet egy püspök megtett a fogságban lévő társai felé, miközben tudta, hogy könnyen ő lehet a következő.
Mit mond nekünk ma Szent Januáriusz?
Talán azt, hogy a hűség nem nagy szavaknál kezdődik.
Hanem annál, hogy kit nem hagyunk magára.
Hogy odamegyünk-e ahhoz, aki bajban van, amikor mások már inkább elfordulnak. Hogy vállaljuk-e egymást akkor is, amikor abból nekünk semmi előnyünk nem származik. És hogy marad-e bennünk annyi bátorság, hogy ne csak akkor legyünk keresztények, amikor ezért semmit sem kell feladnunk.
Szent Januáriusz életének talán ez a legcsendesebb, mégis legerősebb üzenete: a hit nem mindig abban látszik meg, amit mondunk Istenről, hanem abban, hogyan bánunk azzal az emberrel, akit Isten éppen mellénk tett.
Ima
Szent Januáriusz,
te nem fordultál el azoktól, akiknek szükségük volt rád,
akkor sem, amikor tudtad, hogy ezért neked is szenvedned kell.
Kérd számunkra Istentől azt a bátorságot,
amely nem hangos és nem látványos,
csak egyszerűen ott marad.
Taníts bennünket hűségesnek lenni azokhoz, akiket szeretünk,
észrevenni azt, aki egyedül maradt,
és nem elmenekülni akkor, amikor a szeretet már áldozatot kér.
Adj nekünk olyan hitet,
amely nemcsak a szavainkban,
hanem a döntéseinkben is láthatóvá válik.
Ámen.
