1983 novemberében a mérések kezdete óta nem látott mélységbe apadt a Duna vízszintje. Az akkor még vadonatúj Paksi Atomerőmű hűtővize veszélybe került – a vízügy pontonokra szerelt dízelszivattyúkkal mentette meg a helyzetet. Negyvenhárom évvel később ugyanott tartunk, csak nyáron, hőségben, és jóval nagyobb tétekkel.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Paksi Atomerőmű mostani, órákon belül fenyegető leállása kapcsán sokan legyintenek: példátlan helyzet, a klímaváltozás új korszaka, erre nem lehetett felkészülni. Csakhogy a magyar vízügy irattárában ott lapul egy tanulmány, amely szerint mindez már egyszer megtörtént – és akkor a szakma napok alatt megoldotta.
Mi történt 1983-ban? – A Duna vízállása Paksnál
Tóth Ferenc, az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyugállományú referense a Magyar Hidrológiai Társaság vándorgyűlésén publikált visszaemlékezésében („Dunából elcsent hűtővíz") részletesen dokumentálja az esetet. Az erőmű hidegvíz-csatornáját száz év vízállásadataira méretezték – és ez a tervezési szint 1983 novemberéig helyt is állt. Akkor azonban beköszöntött a vízállásmérések kezdete óta legalacsonyabb vízszint: a paksi vízmércén november 2-től az egész hónapban a korábban mért legkisebb vízszint (LKV) alatt állt a folyó.
A meder mélyítése szóba sem jöhetett – erre a tanulmány szerzőjének lakonikus megfogalmazása szerint reménytelen lett volna várni. Az erőmű vezetése ezért az Országos Vízügyi Hivatalhoz fordult: pontonokra telepített dízelmotoros szivattyúkkal kérte biztosítani a hűtővizet, a hidegvíz-csatorna elzárása esetére másodpercenként 20 köbméteres alap- és 5 köbméteres tartalékkapacitással. Az OVH a „jelentős biztonsági és népgazdasági érdekre" hivatkozva harmadfokú vízvédelmi készültséget rendelt el. Pakson akkor üzemelt a valaha volt legnagyobb darabszámú, pontonra telepített dízelszivattyú-park.
Működött. Az erőmű nem állt le.
Milyen alacsony volt a Duna vízszintje 1983-ban?
A mostani helyzet kísértetiesen rímel – de nem azonos. A paksi vízmérce ismét történelmi mélyponton jár, az erőmű a saját alacsonyvizes eljárásrendjének harmadik fokozatában van, és a negyediknél valamennyi blokkot le kell állítani. A műszaki probléma lényege ugyanaz, mint 1983-ban: nem az, hogy nincs víz a Dunában, hanem az, hogy a szivattyúk szívócsonkjai az apadó vízszint fölé kerülnek.
Három lényeges különbség azonban van.
Az első az évszak. 1983-ban november volt: hideg levegő, alacsony hűtési igény a visszavezetett víz szempontjából. Most nyári hőhullám tombol, ami nemcsak a vízszintet apasztja, hanem a fogyasztási csúcsot is emeli – éppen akkor esne ki mintegy 2000 megawatt, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
A második a lépték. 1983-ban egy frissen átadott erőmű első blokkjairól volt szó; ma Paks az ország áramtermelésének gerince.
A harmadik – és talán a legkényelmetlenebb – kérdést maga Tóth Ferenc teszi fel tanulmánya végén: vajon a mai viszonyok között egyáltalán meg lehetne-e szervezni és végrehajtani ugyanannyi idő alatt azt, amit az 1983-as védekezők egykor véghezvittek? A kérdés akkor akadémikusnak tűnhetett. 2026 augusztusának első napjaiban már nem az.
Készül-e a vízügy a szivattyúkra?
A jelek szerint a precedens nem merült feledésbe. A vízügyi ágazat megkezdte a beavatkozásokat a paksi Duna-szakaszon; szivattyúzásra a legfrissebb tájékoztatás szerint egyelőre nincs szükség, de a szakemberek készenlétben dolgoznak a helyszínen. Aszódi Attila energetikai szakértő szerint ugyanakkor a kedvezőtlen vízállás akár egész augusztusban kitarthat, így a teljesítménykorlátozások a nyár során többször is megismétlődhetnek.
A régió más pontjain már a technikai határokat feszegeti az apadás: a szerbiai Bezdánnál a Duna a szivattyútelep kapacitási szintje alá süllyedt, és kétéltű kotrógépekkel mélyítik a bevezető csatornákat, hogy a telep egyáltalán működhessen.
Nyitókép: Tóth Ferenc, OVF nyugállományú referens tanulmányából
