A régi magyar falvakban sokan úgy hitték, hogy november első napjaiban a halottak visszatérnek egykori otthonaikba. Volt, ahol vacsorát készítettek nekik, máshol gyertyafénnyel mutatták az utat a lelkeknek. A legkülönösebb hiedelmek azonban még ennél is tovább mentek: a néphagyomány szerint ilyenkor a halottak saját misét tartottak, amelyre élő embernek tilos volt belépnie.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A régi magyar néphagyomány szerint mindenszentek éjszakáján a halottak visszalátogathattak egykori otthonaikba. A családok ezért sok helyen nem szedték le a vacsorát, sőt külön ételt készítettek az elhunytaknak.
Volt, ahol rétest helyeztek az ablakba, másutt annyi villát tettek az asztalra, ahány halottja volt a családnak. Egyes házakban fehér terítőre kenyeret, fokhagymát és sót készítettek, majd égő gyertyát hagytak az asztalon.
Úgy képzelték, hogy ezen az éjszakán az élők és a holtak ismét együtt lehetnek, még ha csak néhány órára is.
A gyertya, amely megjósolhatta a halált
A gyertyagyújtás nem csupán az emlékezés része volt. Egyes vidékeken úgy tartották, hogy a láng fénye segít a hazajáró lelkeknek eligazodni, másutt pedig azt hitték, a gyertyák melegénél a halottak megpihenhetnek.
Létezett azonban egy sokkal nyugtalanítóbb hiedelem is.
A néphit szerint az a családtag távozhatott legközelebb az élők sorából, akinek először égett le a gyertyája.
Még a harangszónak is különös jelentőséget tulajdonítottak: egyesek úgy hitték, amíg a harangok szólnak, a halottak az élők között járnak.
A templom, ahová élő embernek tilos volt belépnie
Talán a legfélelmetesebb történetek a halottak éjszakai miséjéről szóltak.
A hiedelemmondák szerint mindenszentek és halottak napja között az elhunytak összegyűltek a templomban, hogy saját szertartásukat megtartsák.
Aki élő emberként véletlenül betévedt közéjük, annak azonnal menekülnie kellett. A történetek szerint a halottak megtépázhatták a ruháját, és aki meglátta őket, maga is hamarosan meghalhatott.
Még a mosástól is féltek
A halottak hetében több vidéken tilos volt mosni, varrni vagy meszelni. Úgy vélték, hogy az ilyen munkák megzavarhatják az elhunytak nyugalmát.
Különösen furcsa elképzelés kapcsolódott a mosáshoz: a hiedelem szerint aki ilyenkor ruhát mosott, annak halott hozzátartozója a túlvilágon vízbe kerülhetett, vagy megvizesedhetett a ruhája.
Az adományozásnak is sajátos jelentősége volt. A temetőknél kalácsot osztottak a szegényeknek, akik imádkoztak az elhunytakért. Egyesek úgy hitték, ha elmulasztják az adakozást, a hazatérő lelkek szomorúan, sírva távoznak.
Ma már mindenszentek és halottak napja elsősorban a csendes emlékezés ideje. A régi hiedelmek azonban egy olyan világot idéznek fel, amelyben az élők és a holtak közötti határt egyetlen éjszakára átjárhatónak képzelték.
Források: Magyar Néprajz · Magyar Katolikus Lexikon – Halottak napja · Mindenszentek ünnepe · Bálint Sándor – Halottak napja · Mindenszenteki népszokások
