Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem mostanában komoly fizikai fájdalmat okoz végignézni azon, amit modernnek csúfolt világunk művel az emberi lélekkel. Rohanunk, pörgünk, teljesítünk, virtuális lájkokért cserébe árusítjuk ki a magánéletünket, miközben a globális gépezet halkan, de módszeresen darálja be mindazt, ami valóban értékessé teszi az életet. A progresszív, liberális korszellem azt sulykolja belénk, hogy csak akkor vagy valaki, ha folyamatosan harcolsz, ha éjjel-nappal termelsz, és persze ha mindeközben gátlástalanul fogyasztasz. Ebben az eszeveszett, istentelen hajszában pedig elfelejtettük a legfontosabbat: megállni.

A hetedik nap eredeti, bibliai üzenete nem egyfajta wellness-hétvége a fáradt testnek. Dehogyis. Ez sokkal mélyebb, spirituálisabb és igenis, a szó legnemesebb értelmében radikálisabb dolog. Amikor az Úr a teremtés után a hetedik napon megpihent, nem azért tette, mert elfáradt, hiszen a Teremtő ereje végtelen. Azért állt meg, hogy megszentelje a pillanatot, és rácsodálkozzon a művére: „és látta Isten, hogy jó”. Ez a nap a rend, a hála és a családi összetartozás fundamentuma kellene, hogy legyen.

Ehhez képest mit látunk ma? A liberális piacgazdaság és a fogyasztói téboly sikeresen átmosta az agyakat. A vasárnap sokak számára nem a templom, nem a családi ebéd és nem a csendes reflexió ideje, hanem a plázákban való zombiszerű bolyongás, a hitelek halmozása és a hétvégi e-mailek görcsös megválaszolása. Elveszítettük a csend iránti tehetségünket, mert a csendben szembe kellene néznünk önmagunkkal, a hiányosságainkkal és az eltékozolt értékeinkkel. Pedig a hetedik nap szentségének megőrzése ma a legnagyobb lázadás a globalista diktatúra ellen. Azzal, hogy vasárnap letesszük a munkát és kikapcsoljuk a telefont, nemet mondunk a profit mindenhatóságára.

Merjünk végre megállni, merjünk visszatérni a gyökereinkhez és a keresztény tradícióinkhoz! Mert a nap végén nem az határoz meg minket, hogy hány feladatot pipáltunk ki a liberális elvárások listáján, hanem az, hogy képesek voltunk-e megőrizni a lelkünket és embernek maradni az embertelenségben.