2,5 billió euró. Nagyjából ekkora az Európai Unió éves közbeszerzési piaca. Utak, vasutak, kórházak, informatikai rendszerek, energia, járművek és állami szolgáltatások tartoznak ide.

Szeptember 9-én az Európai Bizottság letett az asztalra egy új szabályozási javaslatot.

Elsőre technikai reformnak tűnik.

Nem az.

A Bizottság három jelenlegi közbeszerzési irányelvet egyetlen, közvetlenül alkalmazandó rendelettel váltana fel. Egységesebb digitális rendszer, kevesebb bürokrácia, egyszerűbb eljárások.

De ez csak a felszín.

A fontos változás az, hogy Brüsszel szakítana azzal a logikával, amelyben sok esetben szinte mindent az ár döntött el.

A minőségi szempontok súlya főszabály szerint legalább 30 százalék lenne, munkaintenzív szerződéseknél pedig 50 százalék.

És a minőség alatt már nem egyszerűen jobb terméket kell érteni.

Számíthatna az ellátásbiztonság, a kiberbiztonság, a környezeti szempont, a stratégiai kockázat – és az is, honnan származik az áru.

Itt jön be a tervezet egyik legfontosabb kifejezése:

európai preferencia.

Bizonyos közbeszerzéseknél kizárhatók lennének azok az ajánlatok, amelyek értékének kevesebb mint fele európai eredetű. Stratégiai területeken pedig előnybe kerülhetnének az európai vállalatok.

Nem arról van szó, hogy holnaptól kitiltják az unión kívüli cégeket.

Hanem arról, hogy Brüsszel megteremtené annak jogi lehetőségét, hogy bizonyos esetekben azt mondhassa:

ezt most inkább Európából vesszük.

Ez pedig már nem puszta közbeszerzési szabályozás.

Ez iparpolitika.

És geopolitika.

Az irány nem új. Az Európai Bizottság tavaly már korlátozta a kínai vállalatok részvételét az ötmillió eurónál nagyobb uniós orvostechnikai közbeszerzéseken, arra hivatkozva, hogy Kína sem biztosít megfelelő hozzáférést az európai cégeknek a saját piacához.

Most ugyanez a gondolkodás jóval szélesebb rendszerbe kerülhet.

Magyarországról nézve ez különösen érdekes.

A magyar gazdaságpolitika az elmúlt években erősen épített a kínai és más unión kívüli beruházásokra. Egy európai preferenciára épülő közbeszerzési rendszer ezért nálunk nagyon is gyakorlati kérdés.

Nem arról van szó, hogy egy kínai magánberuházás eltűnne. A magánberuházás nem közbeszerzés.

De amikor az állam, egy önkormányzat, egy kórház vagy más közintézmény vásárol, már új kérdések kerülhetnek az asztalra.

Nemcsak az, hogy mennyibe kerül.

Hanem az is, hogy ki gyártja, hol gyártja, milyen függőséget hoz létre, és mi történik, ha egyszer megszakad az ellátás.

Európa az elmúlt években többször megtapasztalta, milyen ára van annak, ha egy stratégiai termékből, nyersanyagból, technológiából vagy energiahordozóból túlságosan kiszolgáltatottá válik.

Most ezt a tapasztalatot bele akarják írni a közbeszerzési szabályokba is.

Ehhez pedig nem feltétlenül kell új támogatási program.

Elég megváltoztatni, hogyan költik el azt a pénzt, amit az államok egyébként is elköltenének.

A javaslat még nem jogszabály. Az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács előtt még komoly vita vár rá.

De az irány már látszik.

Európa eddig azt kérdezte a közbeszerzéseknél:

ki adja olcsóbban?

Most egy másik kérdés is megjelent:

kitől akarunk egyáltalán vásárolni?

És lehet, hogy miközben mindenki a napi politikai zajt figyeli, éppen itt kezdik átírni a következő évek játékszabályait.