Miközben itthon szinte óránként dőlnek meg a közjogi tabuk, Brüsszel felől olyan mély csend honol, hogy azt még a süketszoba is megirigyelné. Mi van, uraim? Elveszett a papír, vagy elnyelte a nyelveteket a mikrofon? Az uniós üvegpalotákban most hirtelen senkit sem zavar a „jogállamiság”?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Annak azért van némi diszkrét bája, amikor az eurokraták és a jól megfizetett NGO-k patikamérlegen adagolják a felháborodásukat. Amikor uniós képviselők és tisztségviselők sora bukott le a Katar-gate botrányban – amikor táskákban hordták a kenőpénzt, és a marokkói meg katari kapcsolatok nyomán millió eurós gyanúsított összegeket találtak a razziákon –, a brüsszeli elit feltűnően halkan, lábujjhegyen mozgott. Ursula von der Leyen Pfizer-ügyéről pedig inkább mélyen hallgatni illik. Bezzeg ha Közép-Európában egy nemzeti kormány merészel önállóan dönteni, azonnal beindul a hisztéria, és minden apróság az európai értékek sérelme lesz.
Most újabb, éles kontrasztot látunk. A jelenlegi magyar kormány keményen ment neki a legfőbb közjogi méltóságoknak, Brüsszelben mégis néma csend van. Mi csak pislogunk: korábban egy tizedennyire komoly intézményi konfliktusnál már rég küldték volna a figyelmeztetéseket és a kötelezettségszegési eljárásokat. Most meg? Sehol egy aggódó jelentés, sehol egy dühös sajtótájékoztató. A mérce náluk mindig attól függ, hogy éppen ki hajtja végre a változásokat.
Újságíróként, a frontvonalban eltöltött évek alatt pontosan megtanultam, hogyan működik ez a rendszer. A szabályok legtöbbször nem a jog tisztaságáról szólnak, hanem a politikai fegyelmezésről. Ha nem állsz be a sorba, jönnek a jelentések, a feltételek és a pénzcsapok elzárása. Az elmúlt években a jogállamisági mechanizmus ürügyén milliárdokat zároltak tőlünk, és a határidők lejártával a magyar emberek pénzét véglegesen el is veszítettük – miközben más tagállamokhoz zavartalanul folytak a források. Most újra ugyanez a kérdés forog: megkapjuk-e végre azt, ami jár, vagy ismét politikai elvárásokhoz kötik?
Ideje lenne megérteni: a nemzetállami döntés és a magyar szuverenitás nem alku tárgya. Magyarország nem brüsszeli parancsra működő tartomány. Partnerek akarunk lenni, nem engedelmes alattvalók, és elvárjuk a tiszteletet a magyar emberek döntéseinek.
A kívülről diktált receptekből és a kettős mércéből elég volt. A saját jelenünkről és a gyermekeink jövőjéről itt, a saját hazánkban fogunk dönteni. A külső diktátumok előbb-utóbb elbuknak. A végén mindig a tiszta játék és az egyenes beszéd marad talpon.
