Három évtizedes szünet után ismét kanyarófertőzés miatt halt meg egy kisgyermek New York államban. A tragédia kapcsán Kathy Hochul kormányzó a megelőzhető betegségek elleni védekezés fontosságát hangsúlyozta, miután az esetszámok növekedése miatt már az ősz elején egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek ki a régióban.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A New York állam északi részén fekvő Lewis megyében regisztrálták azt a halálesetet, amelyről Kathy Hochul kormányzó számolt be a hét elején.
A Syracuse várostól mintegy 150 kilométerre bekövetkezett tragédia előtt harminc évig nem követelt emberéletet a betegség az államban.
A demokrata párti politikus nyilatkozatában éles bírálattal illette a washingtoni döntéshozókat, hangsúlyozva: súlyos veszéllyel jár, ha feladják a megelőzhető kórok elleni védekezésben elért évtizedes eredményeket.
A fertőzések terjedése miatt Hochul már október elején rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe. Az akkor elrendelt egészségügyi veszélyhelyzet kiterjesztette a védőoltások beadására jogosultak körét, emellett felhatalmazta a szakápolókat, hogy az orvosokkal együttműködve kanyaróteszteket rendeljenek el.
A szövetségi járványügyi hatóság (CDC) ebben az évben eddig három kanyaróval összefüggő halálesetet igazolt az Egyesült Államokban, az egyes tagállamok saját adatai ugyanakkor ennél magasabb számokat mutatnak.
A lap beszámolója szerint például Pennsylvania hatóságai már öt halálos áldozatról adtak hírt, és egy hatodik feltételezett esetet is vizsgálnak.
Az országban az ezredfordulóra a magas átoltottságnak köszönhetően sikerült megállítani a kanyaró terjedését, az utóbbi időben azonban az oltási arány a járványok megelőzéséhez szükséges 95 százalékos küszöbérték alá esett.
Az emelkedő fertőzésszámok miatt folyamatos bírálatok érik Donald Trump elnök egészségügyi miniszterjelöltjét, Robert F. Kennedy Jr.-t is, aki korábban többször hangoztatott oltásellenes nézeteket.
Forrás: Der Spiegel Ausland






